2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fényt hozó, biztató ünnep

Fennállásának 30., jubileumi ünnepségét tartotta a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) május 7-én, szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagy- termében. A jól szervezett, nagyszabású ünnepségen a romániai magyar pedagógustársadalom képviselői, hazai és anyaországi meghívottjai mellett a határokon túli magyar pedagógusszövetségek vezetői is részt vettek. 


Fotók: Nagy Tibor



Az RMPSZ 1991-ben alakult a magyar tannyelvű óvodai, elemi és középiskolai oktatás szakmai, érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezeteként. Alapító okirata Sepsiszentgyörgyön készült, de megalakulásában nagy szerepe volt a marosvásárhelyi Vártemplomban tartott találkozónak is. Éppen ezért a szövetség országos elnöksége 2021 decemberére Marosvásárhelyre tervezte a 30 éves emlékünnepséget, amelyre, az akkor súlyosbodó járványhelyzet miatt, fél év késéssel kerülhetett sor – hangzott el a műsorvezető Sarkadi Zoltán színművész bevezetőjében.

Zászló és címer

Az operatív elnökség felkérésére dr. Szekeres Attila heraldikus, címergrafikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke készítette el az RMPSZ címerét és zászlajának tervét. A címeres zászlóval Székely Varga Melinda, az Ádámosi Általános Iskola igazgatóhelyettese és Székely Varga Béla, a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola pedagógusa vonult be a terembe, és mutatta be a közönségnek. Az RMPSZ címere háromszögű pajzs, melynek kék mezejében három csukott könyvön jobbra fordult fekete sas áll. Felemelt jobb lábának karmai között ezüst lúdtollat tart, fölötte arany Nap és növekvő ezüst holdsarló látható. A pajzsot nyitott aranykönyv koronázza, lapjain az 1991-es évszámmal, az RMPSZ alapításának évével. A pajzs alatti aranyszalagon az RMPSZ jelmondata – A minőségi oktatás szolgálatában – olvasható. A pajzs fölötti felirat a tulajdonost, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetséget jelzi. A zászló fehér mezeje, amelyet aranyrojtok szegélyeznek, a nyitottság és a tisztaság jelképe. Felavatására Virág Erzsébet zászlóanya, az RMPSZ közép-erdélyi alelnöke fehér szalagot kötött a zászlóra, amelyen az avatás helye és időpontja olvasható. A zászló bevitele alatt Györfi Erzsébet két keservest adott elő Sinkó András, Brassai Mátyás és Szigeti Nimród kíséretében.





Lehetőségek, szakmai kihívások 

Köszöntőbeszédében Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke utalt arra, hogy a világjárvány nagy tanulsága mellett, miszerint elszigetelten is lehet közösséget alkotni, a szomszédunkban dúló háború bizonyította, hogy a Kárpát-medencei magyar pedagógustársadalom össze tud fogni nemzettársai szenvedésének enyhítésére.

A megalakulása óta eltelt idő a minőség, a hitelesség és a tisztesség jegyében „…a szolgálat harminc esztendeje volt. Az építkezés, a küzdelem, a magyar nyelvű közoktatás minőségének fejlesztése érdekében alázattal végzett szolgálat évei. Kezdetben a ránk kényszerített érdekvédelemre és érdekérvényesítésre összpontosító szerepvállalás, majd egy sokkal aktívabb, szerteágazó szakmai szerepvállalás évei voltak. Nagyon sok kínálkozó lehetőség, szakmai kihívás, siker és időnként bizony kudarc is” – hangzott el az elnök beszédében. Burus-Siklódi Botond utalt a jövőbeli feladatokra: „A pedagógusok által felvállalt szerep sokat változott, hihetetlen fordulatokat vett. De jelentősége óriási maradt a jövő nemzedékeinek éle-tében. Kiemelt fontosságú, hogy a már létező szilárd elméleti és erkölcsi alapokra, az új idők új követelményeinek is megfelelő magyar nyelvű oktatási rendszer létrehozására törekedjünk, amelyben otthonra talál a digitális bennszülött és a digitális bevándorló egyaránt”. Ehhez elengedhetetlen az együttműködés, a párbeszéd az oktatás különböző szintjein tevékenykedők között, a szakmai szolidaritás, az állandó szakmai megújulás. 

Beszédében felsorolta, hogy a támogató nemzetpolitikának köszönhetően mi mindenre nyílt lehetőség. A szakmai együttműködés, a Kárpát-medencei hálózatfejlesztés, számos közös szervezésű programon való részvétel mellett, amikor „magyar nyelvű iskoláink léte veszélybe került, az anyaországi példás kiállás mellett, a Kárpát-medencei testvérszervezetekkel összefogva hallatjuk hangunkat: nem hagyjuk iskoláinkat!” – hangsúlyozta az elnök, majd felolvasta a közös szolidaritási nyilatkozatot a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceummal, amit a résztvevők aláírtak. 





Jobbat, nagyobbat 

Tudást átadni, nevelni, tanítani és példaképként jelen lenni – nehezen elképzelhető ennél szebb és felelősségteljesebb hivatás – hangzott el dr. Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármesterének beszédében, aki kiemelte, hogy bár az alkotmány előírja, a három évtized alatt sokszor meg kellett küzdeni azért, hogy anyanyelvünkön lehessen tanulni, oktatási intézményeink működhessenek. Ezúttal is megdöbbenésének adott hangot, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette a katolikus iskola működési engedélyét. Egy sokkal jobbat, nagyobbat fogunk megvalósítani – ígérte, amihez a szövetség támogatását kérte. Beszámolt a városvezetésnek az oktatás támogatására tett erőfeszítéseiről, és köszönetet mondott az RMPSZ-nek az elmúlt években végzett munkáért hat gyermek édesapjaként is. 

Kelemen Hunor szövetségi elnök üzenetét Szabó Ödön országgyűlési képviselő tolmácsolta, aki kiemelte, hogy az elmúlt években az RMDSZ korrekt, igazi partnerre talált a pedagógusszövetségben, amelynek szakvéleményére mindig számíthatott. A pedagógusok munkájának eredményeként „a tudás, a műveltség, a jellem életre hívásával alapozódik meg gyermekeinkben közösségünk jövője” – mondott köszönetet ötgyermekes családapaként a képviselő. Hozzátette, ha százszor kell újraalapítani az iskolát, százszor fognak a bürokráciával megküzdeni.

Nem hagyjuk a templomot, a hitet, nem hagyjuk a gyermekeket és az iskolát sem – köszöntötte a magyar állam képviseletében szülővárosában az egybegyűlteket dr. Lőrinczi Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért és a Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős államtitkára. Bolyai János szavaival a béke fontosságára hívta fel a figyelmet, továbbá arra is, hogy meg kell védeni a szülők elsődleges jogát és szerepét gyermekeik nevelésében. Végül kijelentette: „A magyarországi választási eredmények garanciát jelentenek arra, hogy az anyaország részéről a Kárpát- medencében élő magyarság támogatása az elmúlt 12 évihez hasonló, vagy reményeink és lehetőségeink szerint annál nagyobb és jobb lesz” 

Felszólalt Kallós Zoltán, az Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára, aki szerint nagyon sok minden másképpen kellene legyen az oktatásban, ezért a pedagógusokra is sok munka vár. Ugyanakkor megköszönte a szövetség és minden magyar nyelvű pedagógus eddigi tevékenységét, amellyel a jövőt alakítják.





Helytállni nehezített terepen

Dr. Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága miniszteri biztosa szakpolitikusi és pedagógusi minőségében szólt a jelenlévőkhöz. Báró Eötvös Józsefet, Magyarország első vallásügyi és közoktatási miniszterét idézte, aki szerint a nevelés minden haladás első, egyedüli biztos alapja. Értékelte az RMPSZ és a pedagógusok tevékenységét, akik megfeszített munkával olyan nehezített terepen állnak helyt, ahol kisebbségben van a magyar nyelvű oktatás. Ennek ellenére Trianon után száz évvel is van élő magyar szó a Kárpát-medencében az anyaországon kívül is. Dr. Szilágyi Péter rámutatott, hogy a pedagógusok felelőssége nagy, de egy egész nemzet támogatását élvezik 

Elmondta, hogy Potápi Árpád János államtitkárral együtt hálásak a több mint egy évtizede tartó közös munkáért, amely során sikerült felújítani és wellnessközponttal ellátni a szovátai Teleki Oktatási Központot, megvásárolni és felújítani az RMPSZ új székházát. Ezek a beruházások is azt bizonyítják, hogy Magyarország kormánya 2010 óta nemzetben gondolkozik, támogatja a magyar családok szülőföldön való boldogulását – hangsúlyozta a miniszteri biztos, aki felhívta a figyelmet a Nemzetpolitikai Államtitkárság Cselekvő nemzet című kiadványára, amely az elmúlt 12 év nemzetpolitikai eredményeiből készült válogatás. Köszönetképpen átadta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának oklevelét az RMPSZ elnökének a magyarság érdekében végzett három évtizedes tevékenységének az elismeréseként.

Többen levélben köszöntötték a harmincéves jubileumot ünneplő szervezetet, így Tőkés László, az erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal megbízott elnöke, Király Annamária nyugalmazott miniszteri főtanácsos. 

A Kárpát-medencei társ-pedagógusszövetségek képviseletében Fekete Irén SZMPSZ-elnök mondott köszöntőt. Elnöktársaival együtt a társszervezetek jelével díszített zászlót adta át Burus- Siklódi Botondnak. A zászlón Széchenyi István ismert mondata olvasható: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn”.

Emlékplakettek, emlékérmek átadása

A kerek évfordulóra emlékplakettek és emlékérmek készültek. Az állóplakettek Gyarmathy János szobrászművész alkotásai, az emlékérmek Szabó Tamás ötvösmester munkái. 

Az RMPSZ 30 emlékplaketteket a támogató intézmények, szakmai partnerszervezetek, a történelmi magyar egyházak képviselői vehették át. Ezt követően a Kárpát-medencei társ-pedagógusszervezetek vezetőit jutalmazták, majd az RMPSZ volt és jelenlegi tisztségviselői töltötték meg a színpadot. Burus-Siklódi Botond díszoklevelét Lászlófy Pál, az RMPSZ alapító és örökös tiszteletbeli elnöke adta át. Ezt megelőzően Tőkés András alapító társelnök beszélt azokról a nehéz időkről, amikor a szervezetet létrehozták, Lászlófy Pál pedig három szép Dsida Jenő-verssel tolmácsolta mondanivalóját. 

Az emlékműsorban elhangzott beszédek között színvonalas művészi műsor szórakoztatta a jelenlévőket. Csatlós Zsófia, az RMPSZ Hunyad megyei elnöke Egyed Emese Ébredés című versét szavalta. Tornai József Csillagos csillag című versét Gálfi Attila, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum 11. osztályos tanulója mondta el. 

Aranyos Ervin Hétköznapi ima című versét Brandner Botond Ewald, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum 10. osztályos tanulójának előadásában hallottuk. 

Az erdélyi régizene- és táncházmozgalom jeles képviselője, Györfi Erzsébet óvónő népdalokat és széki köszöntőt adott elő Sinkó András (hegedű) zenetanár és tanítványai, Brassai Mátyás (brácsa) és Szigeti Nimród (bőgő) közreműködésével. 

Sikerrel szerepelt a dr. Strausz Imre-István karnagy által vezetett Eufónia Pedagóguskórus, amelyben sok lelkes marosvásárhelyi tanítónő és óvónő énekel. Ezúttal is igényes kortárs kórusműveket adtak elő Máthé Péter tanár zongorakíséretével.

Az ünnepség végén a résztvevők egyperces néma csenddel adóztak az elhunyt alapító tagok, országos elnökségi tagok, pedagógusok emléke előtt. 

Az ünnepség a Szózattal kezdődött, majd a Himnusz eléneklésével zárult. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató