Ha a dadogóst nem veszik fel hírolvasónak a rádióhoz, az diszkrimináció? Negatív és hátrányos megkülönböztetés? Szólni kell az esélyegyenlőségi kormány- és kormányközi biztosnak? Az űrrendőrségnek?
Ha a dadogóst nem veszik fel hírolvasónak a rádióhoz, az diszkrimináció? Negatív és hátrányos megkülönböztetés? Szólni kell az esélyegyenlőségi kormány- és kormányközi biztosnak? Az űrrendőrségnek?
Ha a siket és nagyothalló nézőink közül, akik a teletext 114. oldalán értesülnek a világ híreiről vagy jeltolmács által értekeznek, tehát önhibájukon kívül halláskárosultak és a felvételit hirdető filharmónia ének- és zenekarába jelentkeznek muzsikusnak, karmesternek, ám nem nyernek felvételt, beszélhetünk-e a szakmai sovinizmus tipikus esetéről? Nem kellene azonnal a hatóságokhoz fordulni, a törvényszéknél feljelentést tenni?
A kérdések csak első hallásra-olvasásra tűnnek frivolnak a teletexten és az újságoldalakon. Második olvasatra és hallomásra az jut eszünkbe, a nem odavalóságot, a nem rátermettség felismerését nem kötelező szakemberekre bízni feltétlenül, ha ui. az emberbe elég valóságérzet szorult, maga is rájön, hogy hajdúnak nem való a harangöntés, halottnak a rámás csizma, hogy népiesre vegyem a példabeszédet.
A főiskolák és egyetemek panasszal éltek, az idei tragikusan rossz érettségi eredmények láttán úgy hiszik, hogy kevesebb lesz a felvételire jelentkező (ott, ahol még van felvételi, kizáró jellegű vizsga) vagy felvehető egyén. Na és?!! Legfennebb megszűnik a zsúfoltság, és az egyetemi tanári karok nem a mennyiség, hanem a minőség bűvöletében élhetnek pár évig. Lehet buktatni, kiszórni, eltanácsolni bátran első éven. A fölösleges kímélet kontárokat, félkarú törpéket szül.
Lehet, hogy az ideiek lesznek a legjobb évfolyamokká, innen kerülnek ki az igazán márkás egyéniségek, feltalálók, felfedezők, a tudományokat és művészeteket előbbre terelő egyéniségek. Kevesek. Kevesen.
Gyakran elhangzik, s nem szívesen hallják meg, akiket illet(ne): nem kell mindenkinek egyetemi diplomát szerezni, nem kell annyi doktori iskolában képzett értelmiségi. Jó dolog lehet a mezeiség, jó dolog a szakértelem, a megbízható középszer, a középmezőny, a biztos, megbízható középréteg. Legyenek mesterszakácsok a nagy étvágyúak, mesteremberek a kézügyességgel megvertek, mesterek a szakmájukban a szakosodottak. Jobban keresnek, hasznosabbak, nagyobb szükség van reájuk.
Persze az emberek nem szívesen mondanak le álmaikról, státusuk szimbolikus Mont Blankjairól. Megkísérlik megmászni, befogni. Dicséretes, de nem kötelező. Lehet kevesebbel is beérni. A legnagyobb veszedelem, amikor a szülő a gyermekét mindenképpen csúcspozícióba, -helyre, -egyetemre akarja kényszeríteni, holott a gyerek erre nem hajlandó, nincs rá tehetsége, hivatásérzete. Irtózik a kivételes teljesítménytől. A diploma hiányát nem érzi kisebbségi helyzete átkának.
Ebbe a hibába sokan esnek, ebből származnak a szülő–gyermek viszony kisiklásai, szétzilálódásai. Az elidegenedés egyik forrása. Ebből ered a szülő folytonos dohogása, aki a család hírét, nevét, valami státusának restaurátorát, továbbvivőjét kívánja gyermekében látni, holott a gyerek maga a jövő, akit csak a jövő megélése után (=vénségére) kezd a múlt izgatni. Rendszerint túl későn...
