Paralimpia Párizsban
2024-09-10 16:00:00
- Dr. Ábrám Zoltán
A korlátozások, a hátrányos helyzetük ellenére a fogyatékossággal élőknek éppen úgy joguk van a sportoláshoz, mint a makkegészségeseknek. Csakhogy ők a fogyatékosságuk típusa figyelembevételével, a részletesen lerögzített kategória alapján versenyeznek. Meglehet, jóval kevesebben, szűkebb versenyen, mint egészséges társaik, miközben számukra sajátos szabályok, kihívások, körülmények, lehetőségek léteznek. Sőt, sajátos sportágak is, mint a nemlátók számára a csörgőlabda, vagy az értelmi fogyatékosok igényeihez igazított golyósport, a bocsa (boccia). A kerekesszékesek teniszmérkőzésén alacsonyabban van a háló, és kettőt pattanhat a labda. A mozgássérült úszók rajtja eltér a többiekétől, míg a vak úszók olyan „csápot” viselnek, amely előre jelzi a medence végén a fordulás szükségességét. A teljes vagy részleges látásukat elveszítettek számára létezik foci is, egyformán bekötött szemmel. A megszokottnál több kategóriában indulnak az úszók vagy asztaliteniszezők, hogy csak néhány sportágat említsek. Mert nemcsak férfi vagy női, egyéni vagy páros pingpong létezik, hanem egyesek kerekesszékkel játszanak, mások ép lábbal és sérült kézzel, vagy látszólag egészségesen, mégis idegi vagy egyéb károsodással. A mozgássérült futók is lehetnek műlábasak rövid távon, vagy kerekesszékesek hosszabb távokon. Kerekesszékben, saját lábon vagy műlábon állva, a fogyatékossággal élő sportolóknak is kijár a pódium, a nyakba akasztott érem, a virágcsokor, a zászlóbontás és a himnusz eléneklése. Az orvostudomány és a technika vívmányai, az orvosi gyógy- és segédeszközök gyártása már olyan előrehaladott helyzetben van, hogy egy komoly protézissel már-már olyan eredmény érhető el, mint az ép és egészséges sportolónál. Érdekességképpen említésre méltó, hogy a nemlátók futásánál – egyedüli kivételként – nemcsak a nyertes sportoló nyakába akasztanak aranyérmet, hanem az eredményhez nélkülözhetetlen vakvezető is világbajnokká, paralimpiai bajnokká válik. Veni, vidi, vici!
A fogyatékossággal élők számára megrendezett legelső nagyszabású sporteseménynek 1960-ban az első paralimpiai játékok, a Rómában megrendezett mozgássérültek olimpiája bizonyult. A paralimpia elnevezés az angol paraplegic (bénult) és az olimpia szavak összevonásából származik. 1976-tól a paralimpián a paraplégiás sportolók mellett látássérült és amputált versenyzők is részt vehettek. 1988 óta az a gyakorlat, hogy a nyári paralimpiai játékok az olimpia helyszínén, annak befejezése után néhány hétre kerülnek sorra. A nyári játékok mellett 1976-tól rendszeresen megszervezik a téli paralimpiai játékokat is, helyszínük 1992-től megegyezik a téli olimpiákéval. Külön sportesemény a siketlimpia, valamint az értelmi fogyatékos sportolók számára rendezett speciális olimpia.
2024-ben Párizs nyújtott otthont az olimpiának és a paralimpiai játékoknak, az egészséges és a fogyatékossággal élő sportolók számára rendezett legmagasabb szintű sporteseménynek. Néhány héttel ezelőtt a párizsi olimpia nyerteseiről értekeztem, most a frissen befejeződött paralimpia kapcsán vonnék le néhány következtetést. Az olimpiát az Amerikai Egyesült Államok nyerte meg, majd Kína következett, bár összességében a közös uralkodóval rendelkező Brit Nemzetközösség teljesített a legjobban. A paralimpia fölényes kínai elsőbbséget hozott. A második helyezett Nagy-Britannia az őt követő Egyesült Államokkal közösen is kevesebb aranyat szerzett, mint Kína egymagában, amelyhez képest Nagy-Britannia, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada összesen kevesebb érmet nyert. Negyedik – az olimpián is fantasztikusan teljesítő – Hollandia lett 27 aranyéremmel, egymillió lakosára jutó több mint három éremmel. Ötödik helyezettként (érmei számát illetően negyedik) Brazília nyújtott kiemelkedő példát a fogyatékossággal élő sportolók eredményessége terén, amihez nyilván szükséges, hogy odahaza megfelelő körülményeket és lehetőségeket biztosítsanak számukra.
Az első tízbe „csak” öt európai ország került, tehát megszűnni látszik Európa hegemóniája a sportban (is). Nagy-Britannia és Hollandia mellett szintén nagyszerűen teljesített Olaszország, Ukrajna (!) és a szervező Franciaország, amely nemcsak a nyári olimpiák, hanem a paralimpiák történetében is a legnagyobb sikerét érte el; ráadásul a közönség buzdítása is kiemelkedő volt. Számomra váratlanul kitűnő eredményeket ért el Üzbegisztán, Irán, Svájc, Kolumbia és Belgium. Magyarország (5 arany, 6 ezüst, 4 bronz) 26. lett az éremtáblázaton, és büszke lehet a teljesítményére. A nagyságában, népességében többszörösen kisebb Magyarország ezúttal a kelet-közép-európai térségben lemaradt Lengyelországhoz képest, de a paralimpiai éremtáblázaton nagyságrendekkel megelőzte a 61–64. helyezett Romániát. Amelynek a helyezése kettős érzéseket és következtetéseket von maga után. Másodszor húzták el a paralimpiák történetében a román himnuszt – először Novák Eduárdnak –, és minden harmadik romániai sportoló (hatból kettő) éremmel térhetett haza, ugyanakkor az alacsony számok nem adhatnak okot büszkeségre, és nem annak a jelei, hogy a fogyatékossággal élők kedvező sportolási lehetőségeket élveznének idehaza. Ennek kézzelfogható bizonyítéka, hogy a szatmári születésű Osváth Richárd magyar színekben indult negyedik paralimpiáján is, ahonnan kivételesen érem nélkül, „csak” ötödik hellyel térhetett haza. Nem Szatmárra, hanem Debrecenbe.
A különböző, gyakran halmozott hátrányokkal küzdő fogyatékosok helyzetét, támogatottságát, társadalmi megítélését jelentős mértékben meghatározzák a sportolási lehetőségeik. A parasportra irányuló figyelem általában összhangban van a fogyatékossággal élőkhöz kapcsolódó támogatókészséggel. Úgy tűnik, mifelénk még jelentős kihívást jelent a mentalitás megváltoztatása, miközben a jövő kihívása marad a fogyatékossággal élők eredményeinek elismerése és elismertetése, kiemelten a sport területén is.
