2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gombapástétom (őzlábból, csiperkéből a legfinomabb)

Hozzávalók: másfél  – legfeljebb 2 kg gomba, 1 dl olaj, 1 fej apróra vágott hagyma, ízlés szerint só, bors. Vizet nem töltünk rá, a gomba enged annyit, amennyi szükséges. Puhára pároljuk folytonos kavargatás mellett, míg a leve teljesen elfő, 2 cikk fokhagymát nyomunk hozzá, és botmixerrel összedolgozzuk. 25 dkg jó minőségű vajat felolvasztunk, 2 evőkanál olívaolajat adunk hozzá. A gombamasszát hozzákeverjük az olvasztott vajhoz, 1 mokkáskanál mustárt, 1 kis csokor petrezselyemzöldet adunk hozzá, valamint csipetnyi fahéjat. Üvegekbe tesszük, és hűtőben tároljuk. Pirítosra, friss kenyérre kenjük. 


Karalábéleves, csirkemell húsgombóccal

50 dkg csirkemellet ledarálunk. Ízlés szerint megsózzuk, borsozzuk, és 2 kisebb méretű tojással, 1 evőkanál rizzsel jól összedolgozzuk, majd félretesszük. Egy nagy murkot megtisztítunk, lereszeljük, fél dl olajon megdinszteljük, amíg szép sárga lesz az olaj, majd feltöltjük 2 l vízzel. Egy fej hagymát, pár szemes borsot, 2 húsleveskockát, 2 nagyobb, kockára vágott karalábét hozzáadunk a murkos léhez. Kb. 10 perc után kiskanállal beleszaggatjuk a húst. Szép formás gombócokat kapunk, kb. 15 perc alatt puhára főzzük őket. A levest 1 dl főzőtejszínnel behabarjuk, a tetejére jókora csokor zöldpetrezselymet vagdalunk.


Rántott kacsamell kekszmorzsában 

Egy kacsamellet kicsontolunk, felszeleteljük, kipotyoljuk, megsózzuk, borsozzuk. Vörösborral mindkét felét megkenjük. Pár szál rozmaringot megvagdalunk, és mindenik hússzeletre hintünk belőle, majd 1 órára hűtőbe tesszük.  Teljes kiőrlésű sós kekszet ledarálunk. A hússzeleteket lisztbe, felvert tojásba, kekszmorzsába forgatjuk, majd olajban kisütjük. Zöldséggel, salátával, friss kenyérrel, krumplival fogyasztható.


Almás-körtés-szilvás sütemény

Hozzávalók: 25 dkg jó minőségű vaj, 15 dkg cukor, 3 tojás, 1 citrom reszelt héja, 1 evőkanál tejföl, pici só, 1 sütőpor, 55 dkg liszt.

A hozzávalókat jól összegyúrjuk, és hűtőbe tesszük kb. fél órára. A tésztát kétfele osztjuk, a tepsit kivajazzuk, lisztezzük, ráhelyezzük az egyik kinyújtott tésztát, darált keksszel megszórjuk, majd az alábbi gyümölcsmasszát helyezzük rá:

Hat nagyobb almát lereszelünk, kifacsarjuk a levét, ráhelyezzük a tésztára, és elegyengetjük. Kevés porcukorral, fahéjjal megszórjuk. A körtét vékony szeletekre vágjuk, rátesszük az almarétegre. Két réteget rakunk. Az első réteget szórjuk meg darált dióval. A körteszeletekre helyezzünk 1-1 fél szilvát, porcukrozzuk meg, majd kevés darált keksszel megszórva terítsük rá a másik lapot. Villával megszurkáljuk, majd 160 fokon 50-55 perc alatt megsütjük. Tetejére tojáshabot is tehetünk, de ez elhagyható.

Jó étvágyat kívánok!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató