2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Akik rendszeresen követik rovatunkat, már tudják, hogy milyen színek és stílusok lesznek divatosak az idei hűvös, hideg napokon. 

Annak ellenére, hogy az örök érvényű klasszikus darabok még mindig divatosak, bár visszafogottnak és egyszínűnek kell lenniük, ez nem jelenti azt, hogy nem viselhetünk színes és /vagy mintás darabokat is, melyek a hétköznapok egyhangúságát hivatottak feloldani. 

Ha a divatos minták szerint osztályoznánk az idei őszi-téli divatot, felállíthatnánk egy fontossági sorrendet. 

Első helyen említhetjük a KOCKÁST, melyről korábban már volt szó skótkockás formájában. 

Ezúttal vegyük számba az újszerű kockás anyagokat, melyek idén túlméretezett kockák (négyzetek) formájában jelenítik meg magát a skótkockást is; a nagyon nagy rombuszkockákkal díszített anyagok szintén kelendőek. 

Lassan már klasszikusszámba megy az ÁLLATMINTA is, amelyet ezúttal a kissé vitatott, „maffiózófeleség” stílusnak nevezett irányzat élesztett fel újra, főleg a leopárdminta dívik az idén. Egyesek szerint az állatminta a lehető leggiccsesebb, viszont a divattervezők határozottan tagadják ezt, amit az is bizonyít, hogy a kifutókat elárasztották az afrikai vadonból ihletett egzotikus darabok. Ezt a mintát nemcsak ruhákon és kabátokon találjuk meg, hanem testhez álló sztreccsnadrágokon és téli lábbeliken is. 

Egy másik sztárminta idén a szintén már klasszikusnak számító CSÍKOS, mely vízszintes, függőleges vagy átlós irányú változatban is sikerrel díszít szigorú pulóvereket, pólókat, túlméretezett ruhákat, női kosztümöket. Annyira egyetemes minta, hogy több stílusba is sikerrel illeszkedik, mint pl. a sikkes párizsi, a csendes luxusnak nevezett, vagy éppenséggel a preppy stílus. A legfelkapottabb a fekete-fehér csíkos, viszont divatos a színes csíkos is. 

A MÉRTANI minták is menők idén, mivel a divattervezők úgy döntöttek, hogy meg fogják tanítani nekünk a mértant. 

A domináns az „argyle” motívum (rombuszkockás), mely a gyémánt formáját utánozza, ugyanakkor kockás benyomást is kelt, és tulajdonképpen egy klasszikus minta, ami a divatossá vált úgynevezett „nagypapastílus” egyik eleme. Ez eredetileg egy skót minta, ami már az 1920-as években közkedvelt volt, majd az 1980-as években ismét divatos lett. 

Leggyakrabban a vastag téli zoknikon láthatjuk, ugyanakkor az iskolás stílus része. 

Ez a vintázs beütésű minta tulajdonképpen minden szezonban viselhető, a különbséget a színösszeállítás teszi. 

Érdekes, hogy az idei hideg napokon is divatosak lesznek a retroesztétika időtlen varázsát idéző, klasszikus eleganciát árasztó BABOS és KÖRÖKKEL díszített anyagok, melyek közül a legdivatosabbak a borsó nagyságú babok lesznek. Választhatunk a visszafogott fekete-fehér vagy a kontrasztos színes babos anyagok közül is. 

A szezon legérdekesebb mintaújdonsága az eredeti CSENDÉLET minta, mely a festményekről ezúttal a ruhaanyagra kúszva játékosan keveri a virágokat és gyümölcsöket a népi motívumok szellemében.

A VIRÁGMINTÁS anyagok is kissé szokatlanok téli napokon, viszont ezúttal most ezek is divatosak lesznek, annyi különbséggel, hogy a minta színvilága és a virágok sűrűsége különböző lesz. 

A hideg időszakban a budoár falát befedő angol tapéta mintáira emlékeztető, borostyán, tulipán vagy más, apróbb virágok díszítette anyagok is divatosak lesznek. 

Végül említsük meg a SZÜRREALISTA mintákat, melyek közül egyesek már-már a valóság és képzelet határát súrolják, mint például Thom Browne egyik alkotása, amelyen a test szövetei, izmai láthatók mintákként. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató