2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Október a betakarítás, az évi munka gyümölcseinek hónapja a falvakban. Az urbanizálódó világban nagyon fontos, hogy a városi gyermekek is „megízleljék” a népszokások megtartó erejét. A marosvásárhelyi George Coșbuc Általános Iskola tanítói közössége ezért azon munkálkodik, immár évtizedes hagyományt teremtve és ápolva, hogy tanulóinak olyan élményeket nyújtson, amelyeket megőrizhetnek, és ők maguk is hagyományőrzővé és -ápolóvá válhatnak felnőttkorukban is. Népi értékeinket kötelességünk ismerni és megtartani, valamint átörökíteni. E tudás hozzásegít, hogy értékőrzővé, -ápolóvá váljunk, és önazonosságunk is megőrizzük. Ezért teremtettünk hagyományt, és minden évben bevonjuk tanulóinkat, a szülői közösségeket és társóvodánkat, a Kerekerdő (Codrișor) napközit népi szokásokat, értékeket őrző tevékenységeinkbe. Szüreti bál, Márton-napi ünnepség és vásár, adventi készülődés és a karácsonyi ünnepkör bizonyos elemeivel ismerkedhetnek meg a tanulók, majd ez folytatódik a farsang, valamint a tavaszi ünnepkör eseményeinek megtartásával, immár iskolai, óvodai hagyományként. Ebben a tanévben szüreti hagyományok felelevenítésével és bállal ünnepeltük az őszt októberben. Szintén hagyományaink közé soroljuk, hogy az ünnepi műsort mindig az éppen aktuális IV. osztály készíti és mutatja be. Az idén Pálfi Mária Ibolya tanítónő és negyedikesei mutattak be szüreti hagyományokat felelevenítő műsort. Volt szőlőkoszorús bevonulás, kikiáltás, szüreti dalok és játékok, majd a negyedikesek csősztánca következett. A vajdaszentiványi Hanna Hagyományőrző Műhely jóvoltából, Simon Szabolcs táncoktató és társai segítségével „csak tiszta forrásból” eredő táncokat láthattunk. Meg kell jegyeznünk, hogy a tanulók minden tanévben néptáncoktatásban részesülnek, tehát minden osztály közös szüreti táncára is sor kerülhetett. Még az előkészítősök mozgásán sem látszott, hogy ők csak „kezdők”. Sikerült kialakítanunk a valódi szüreti báli hangulatot, még a kisóvodások is lelkesen „mulattak”.

Reméljük, hogy mindenki számára maradandó élményt jelentett ez a szüreti bál. Ezúton mondunk köszönetet iskolánk tanítóinak (Szász Gyöngyike előkészítő, Trif Anna Izabella I. oszt., Molnár-Kovács Emese II. oszt., Szigeti Anna-Mária III.oszt. és Pálfi Mária Ibolya IV. oszt.-os tanítónak, aki a jövő tanévben az újakat bevezeti az iskola rejtelmes világába). Természetesen köszönjük az óvónők, Turzai Tünde Júlia és Kovács Annamária támogatását is, akik mindent megtesznek azért, hogy a legapróbbak is ismerkedjenek az iskola világával, és amikor eljön az idő, akkor már ismerősként mozogjanak iskolánkban.

Molnár-Kovács Emese tanítónő, George Coșbuc Általános Iskola





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató