2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egészségügyi tájékoztató és ingyenes mellrákszűrés Bethlenszentmiklóson

Második alkalommal szervezte meg egészségügyi tájékoztató kampányát, valamint az ingyenes mellrákszűrést idén november 16-17-én Bethlenszentmiklóson a Jövőnk a Szórványban Egyesület. Az első alkalomra még március 8-án, nőnapkor került sor, a két alkalmon mintegy 200 személy vett részt a Kis-Küküllő-menti magyar szórványtelepülésekről.

– Idén tavasszal, a nőnapon, új formában hívtuk fel a figyelmet a mellrák megelőzésére, és most, novemberben ismét megszerveztük az eseményt, hiszen várakozáson felüli érdeklődést váltott ki. Míg márciusban főként a közvetlen környékről érkeztek nők, mostanra már sokkal  távolabbról csatlakoztak hozzánk. A résztvevők közül többen jelezték, hogy a szűrés után elkezdték ösztönözni rokonaikat és ismerőseiket is a rendszeres egészségügyi ellenőrzéseken való részvételre. Az egészségtudatosítás kiemelt célunk, nem lehet jövőt tervezni a szórványban élő közösségnek anélkül, hogy ne figyelnénk az egészségünkre – mondta Bodoczi Annamária, hozzátéve: az esemény sikere rávilágít arra, hogy szükséges a folytatás, hiszen a vidéki egészségügyi ellátás hiányosságai még súlyosabban érintik a szórványban élő közösségeket, ahol gyakran nincs magyarul beszélő orvos vagy asszisztens.

– Bethlenszentmiklóson sem orvosi ellátás, sem gyógyszertár nincs, a községközpontba heti egy alkalommal látogat el egy családorvos, gyógyszertárért pedig 2-3 kilométert is kell menni – tudtuk meg Érsek Erzsébet bethlenszentmiklósi lakostól, aki nagyon hálás volt azért, hogy a ködös novemberi hétvégén ellátogatott a településre dr. Terza Livia-Mária gyermekgyógyász főorvos, az orvostudományok doktora, a Promedical Center munkatársa, aki a szaktanácsadás mellett a szűrést is elvégezte. – Tavasszal nem tudtam részt venni a szűrésen, de most eljöttem, és arra buzdítom a családtagjaimat és ismerőseimet, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel – nyomatékosította Érsek Erzsébet.

A szűrésen részt vevők vagy tudomást szereznek az egészségügyi rendellenességükről, vagy kapnak egy év „garanciát” arra, hogy minden rendben van velük – mutatott rá Ördög Andrea bethlenszentmiklósi tiszteletes asszony, aki azt is hozzátette, hogy mind a tájékoztató kampány, mind pedig a szűrés rávilágít arra, hogy milyen lehetőségek vannak, amelyekkel élni kell.

A település lakói rendkívül hálásak a Jövőnk a Szórványban Egyesületnek az egészségvédő programokért is. Bízunk benne, hogy a jövőben még lesz folytatása az eseménynek, és akár más szakorvosokat is sikerül elhívni Bethlenszentmiklósra – mondta Vass Erzsébet helyi lakos. A szűrés pedig valóban segít! A tavasszal egy nőnél találtak egy rosszindulatú daganatot, amit, ha nem vettek volna észre, az életébe is kerülhetett volna. Az eseménynek köszönhetően  sikerült erre fényt deríteni, és most már az illető a felépülés stádiumában van – tudtuk meg dr. Terza Livia-Mária gyermekgyógyász főorvostól, aki azt is elmondta, hogy örömmel látogatott el idén második alkalommal is a szórványmagyar településre. A doktornő kifejtette, hogy szűréssel meg lehetne előzni a mellrák szövődményeit, az idejében felfedezett elváltozásokat pedig könnyebb kezelni, ezért is lenne fontos évente eljárni szűrővizsgálatra. Ha minden sarkon lenne egy vizsgálatokat végző orvosi létesítmény, nem jelentene problémát a mellrák időben való felfedezése, mondta Dr. Terza Livia-Mária. Az elmúlt 18 évben, a doktornő saját statisztikáit alapul véve, nőtt azon személyek száma, akiket mellrákkal diagnosztizáltak, de ez annak is az eredménye, hogy egyre többen mennek el szűrésre. Ezért is fontos, hogy minél több helyen meg legyen teremtve ennek a lehetősége. Romániában számos településen még családorvosi ellátás sincs, ezért van szükség olyan őrangyalokra, akik mindent megtesznek a segítségnyújtás érdekében. Olyan őrangyalokra, mint a Jövőnk a Szórványban Egyesület!

Dr. Terza Livia-Mária lapunknak azt is kiemelte, hogy a szűrés mellett nagyon fontos a megfelelő táplálkozás, az egézséges életmód, valamint a dohányzásról való leszokás. A nem megfelelő életvitel, valamint a dohánytermékek fogyasztása nagyban hozzá tud járulni egyrészt a mellrák, másrészt egyéb egészségügyi rendellenességek kialakulásához.

A Jövőnk a Szórványban Egyesület folytatni szeretné  egészségtájékoztató kampányát és a szűrővizsgálatokat, mondta Bodoczi Annamária az egyesület életre hívója és vezetője, aki azt is hozzátette, hogy a kezdeményezés erősíti a közösségi összefogást, és hozzájárul a vidéki magyar nők egészségének védelméhez, hiszen mindenkinek joga van a gondoskodásra és a megelőzésre, függetlenül attól, hol él. A Fehér megyei szórványmagyarság egészségtudatosító kezdeményezése az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósulhatott meg. Jó érzés tudni, hogy van kire számítanunk, különösen akkor, amikor a helyi önkormányzat vagy más érintett hatóságok nem fordítanak  kellő figyelmet az ilyen fontos ügyekre – vonta le a következtetést Bodoczi Annamária, külön kiemelve, hogy ezen szervezetek értékes támogatásukkal valódi segítséget nyújtottak a közösség számára, és hozzájárultak annak megerősítéséhez és fejlődéséhez.


Mellrákszűrés Bethlenszentmiklóson
   Fotó: a Jövőnk a Szórványban Egyesület Facebook-oldala


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató