Oldódó szimmetriák

Fazakas Tibor művészetét sokan ismerik, kedvelik Marosvásárhelyen. Ez annak is köszönhető, hogy a közel fél évszázada Vajdahunyadon élő grafikus, aki az op-art igézetében szerzett országos hírnevet, 1988-tól tízévente visszatér kiállítani egykori kedves városába, ahol tehetségét kibontakoztatva, középiskolai tanulmányait a Művészeti Líceumban végezte. Jelenleg az unitárius egyház kövesdombi gyülekezetének Bözödi György termében rendezett egyéni tárlatán lehet megtekinteni a rajztanárként is számos elismerésben részesült festőművész legújabb munkáit. Magától értetődő a művész kettős minősítése, Fazakas Tibor képei grafikusi erényeit és festői kvalitásait egyaránt felmutatják, s azt, hogy nemcsak a grafikában, hanem a festészetben is otthon van, a kiállított anyag külön nyomatékosítja. Az op-artos művek mellett egy tájélmény szülte Erdő sorozat is látható a falakon. Ez is friss termés, bizonyára alkotótábori emlék, az eltelt években ugyanis az alkotó szívesen tett eleget a művésztelepi meghívásoknak. 

E kamarakiállítás meghatározója azonban ezúttal is az a geometriai formákkal telített, térhatású és illúziókeltő, különleges szerkezetű látványvilág, amellyel immár hosszú ideje azonosítják őt a honi köztudatban. Kompozíciói méretre kisebbek, mint a korábbi időszakaiban készült alkotások, amelyeket a mértani szerkesztés pontossága, formai tökélye, a nagy mesterségbeli tudással megkomponált harmónia uralt. Hozott ezekből is néhányat mutatóba, például az Orgonasípok és az ipari környezetet sugalmazó Csövek ciklusból, egyben tónusai spektrumának kiteljesedését is érzékeltetve. De a képek többsége már azt példázza, hogy a grafikus egy idő óta letette a körzőt és a vonalzót, szabad kézzel alkotja meg újabb műveit, és biztos az az ecsetet tartó kéz, amely a temperát felviszi a vászonra. A nézők elé tárt munka pedig árulkodóbb létrehozójáról, annak esetleges belső vívódásairól, mint az előbbi periódusokban teremtettek. Személyesebbé vált Fazakas Tibor festészete, bomladozik a korábbi fegyelmezettség köntöse, érzelmeket, indulatokat is sejtetnek a képek. A szemnek tetszetős, izgalmas játékok újabb elemekkel gazdagodnak, a furcsa térszerkezetek, térrácsok szigorát hullámzás, örvénylés, kavargó lüktetés oldja föl. A tempera élénkebb színeket kínál, az egymáshoz simuló színnyalábok itt-ott felfénylő foltokkal kiegészítve nyújtanak képzeletindító többletet. Törések mutatkozhatnak ekképpen a megszokott renden, sérülhet a makulátlan pontosság, de tágul az érzelmi skála, változatosabbá, poétikusabbá, kifejezőbbé válik a fazakasi metaforák együttese. Ezáltal jobban bevonzzák bűvkörükbe a nézőket, mint eddig, gondolkodásra, továbbgondolásra késztetik a szemlélőt. A teljesen kitöltött képfelület a nap mint nap elénk táruló valóság tárgyait, jelenségeit is eszünkbe juttathatja, de a mikro- és makrokozmoszt is felvillanthatja. Op-artos rácsdíszekben összecsapó hullámhegyek, vihartölcsérek, tornádószerű gomolygások, összekapcsolódó, egymásból kiszakadó, egymásba mélyedő fura alakzatok provokálják a fantáziát. Esetenként testet ölt a szakralitás. 

Az erdőrészletek, a fás kompozíciók a festő egy másik arcát hozzák előtérbe. A megnyugvás ösvényeit kereső, a csendet, a lírai hangulatokat kedvelő, a friss élményeket gyorsan lereagáló alkotóét. Persze itt se tagadja meg rendhagyóra mindig kész, újító énjét. Nem a derűs tónusú, könnyed rögtönzések jelentik a leleményt, hanem a papír, amire készülnek. A festő régi papírlapokat gyűr össze, helyez, tömörít, présel egymásba, majd a kisimított, mégis egyenetlen, enyhén hullámos felület transzparenciás hatást keltve dúsítja fel a színeket. Fazakas Tibor nemrég túllépett a hetedik X-en. De joggal feltételezhető, hogy vannak még meglepetések a tarsolyában.