Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A kisgyerekeknek a Mikulás, a felnőtteknek viszont az advent beköszönte hozott apró örömöket a napokban. Mindannyian csodavárók vagyunk. Hogy minden gyermek legalább ebben az időszakban részesüljön egy-egy kevés édességben, gyümölcsben, szeretetben, néhol bevett szokás, hogy a helyi önkormányzat küldi el a Mikulást, hogy tele zsákjaival megörvendeztessen mindenkit.
Nyárádremetén idén az önkormányzat és a Nyárád Ballon Egyesület jóvoltából kapott édesség- és gyümölcscsomagot 620 gyerek, valamint 400 idős (70 év fölötti) személy. Nyárádszeredában az önkormányzat 871 gyerekhez küldte el az ősz szakállú jótevőt, míg Ákosfalván 520 gyerekhez (az óvodától a 8. osztályig) jutott el ajándék ugyancsak a helyi községvezetés részéről, ezt a Surtec áruház 415 csomaggal toldotta meg, amelyeket az előkészítős, óvodás és elemi osztályos gyerekek vehettek át. Csíkfalván az önkormányzat 322 óvodás és iskolás gyermeknek szerzett örömet édességcsomagjaival. Backamadarason csütörtökön örvendeztette meg a Mikulás a bölcsődés, napközis, óvodás és elemi osztályos gyerekeket, de ide a szülők meghívására érkezett meg.
Szovátán a helyi ifjúsági szervezet minden évben megszervezi a Mikulás házhoz megy nevű akcióját: azok a szülők, akik azt szeretnék, hogy gyerekeik otthon találkozzanak a piros ruhás jótevővel, előre bejelentik ezen szándékukat, így gyermekeik december 5-én este különleges meglepetésben részesülnek. A szülők ezért 30 lejt fizetnek, a begyűlt összeget pedig a fiatalok jótékonysági célra fordítják. Idén ötven család kisgyerekeihez, továbbá egy gyermekotthon és egy focicsapat apróságaihoz látogatott el hat Mikulás, a begyűlt 2100 lejt rászoruló családok között osztják szét – tájékoztatott Farkas Júlia, a SZISZ tagja, hozzátéve, hogy már két évtizedes hagyománya van ennek az akciónak a városban.
Az adventi időszak, a nagy csoda megérkezésének várása a lelki feltöltődés, az ünnepre készülés, a csoda szívünkbe fogadásának időszaka is. Ennek érdekében a jobbágyfalvi-nyárádszeredai unitárius egyházközség a gyerekek számára Adventi hangolódó nevű foglalkozásokat szervezett minden péntek délutánra, míg a családok körében az Adventi ablakok mozgalmat hirdette meg, amelynek célja, hogy december 1. és 24. között mindennap egy-egy ház ablakában 18 órakor felgyúljanak a fények, ezzel is varázslatos hangulatot teremtve az adventi időszakban, míg december 24-én, szentestén minden ablak egyszerre fog ragyogni. A kezdeményezés sikerét az is mutatja, hogy nem 24, hanem 48 család jelentkezett, hogy egy-egy este feldíszíti és kivilágítja lakása utcára néző ablakát. Ugyanez a kezdeményezés Backamadarason is zajlik ebben az időszakban Világító adventi kalendárium néven.
A közösségi összefogás és gondoskodás apró jelét és példáját mutatja Erdőszentgyörgy is, amikor minden évben advent első vasárnapját megelőzően az önkormányzat munkatársai és néhány önkéntes adventi koszorúkat készít a települések időseinek. A helyi fiatalok által tizenegy éve indított kezdeményezésnek köszönhetően az idén ünnepi alkotás készült, amelyeket az akcióban részt vevők személyesen vittek ki a 80 év fölöttiekhez – tudtuk meg Átyin Andrea Katától,
az önkormányzat munkatársától. „Könnybe lábadt szemmel, hálával és nagy mosollyal fogadták a kollégáim által készített adventi koszorúkat az erdőszentgyörgyi és bözödi 80 éven felüliek. A közel kétszáz adventi koszorút annak reményében adományoztuk, hogy a rajta lévő négy gyertya által hitet, reményt, örömet és szeretetet viszünk az idősek otthonába. Öröm volt látni sokuk szemében a csillogást, amellyel szerény ajándékunkat fogadták” – írta közösségi oldalán Szász Levente Lóránd polgármester.