Nyugodt válasz egy „ideges” levélre
A zenei anyanyelv ismerete éppen olyan fontos kellene legyen, mint az anyanyelv és anyanyelvű irodalom megismerése.
A zenei anyanyelv ismerete éppen olyan fontos kellene legyen, mint az anyanyelv és anyanyelvű irodalom megismerése. Egyes literátorok azt állítják, hogy csak az irodalomnak van központi szerepe, elsőbbrendűsége.
Zenei anyanyelvünkhöz hozzátartoznak a népdalok, a népies műdalok, a hangszeres zene, az egyházi népénekek, népszokások és mindaz, amit az egyes ember magáénak érez. 350.000 magyar népdalt jegyeztek le népdalgyűjtőink. A németeknek 6.000 népdaluk van. Ebből a gazdag népdalkincsből mennyi dalt tudunk? Tízet, húszat, esetleg százat?
Felnőtté válásunkig sokféle zenei hatás ér a családban, baráti körben, ezek mind az érzelmeinkre hatnak. A zene iránti magatartásunk személyre szabott és szubjektív. Ezt akkor vesszük észre, amikor kedvenc zeneszámainkat hallgatjuk, és akkor is, ha élvezhetetlen zenét hallgatunk. Hogy milyent is hallgatok? Az ízlés dolga. Ízlést pedig lehet fejleszteni, formálni értékes irányzatok és zeneművek felé. Ebben nagy segítségünkre van a zenetörténet, a zeneszerzők életrajza, zeneművek hallgatása, éneklése, zenei műfajok megismerése. Csak rajtunk múlik, hogy mennyi időt fordítunk erre.
Az élvezhetetlen, süketítő zene egészen más; amikor nemcsak füllel hallom a zenét, hanem a mellkasom meg a gyomrom is érzi a döngetést. Ilyenkor elfog a félelem, felmegy a vérnyomásom, és az az érzésem, hogy szétrepednek az ereim. Én ezt elkerülöm.
Egy másik gondolat, ami az ideges levélben felvetődött, hogy a szónak éle van, íróját börtönbe csukhatják, de a zeneszerzővel ezt nem csinálják. Én valóban nem ismerek olyan zeneszerzőt, akit műve miatt bezártak volna, de olyanról tudok, aki ellenállt és dacolt a hatalommal.
Az anekdota szerint a szocializmus idején a pártfőtitkár megbízta Kodály Zoltánt és Illyés Gyulát egy másik himnusz szerzésével, mondván: „Az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép himnusza vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön”. E célból magához kérette Kodály Zoltánt, és felszólította: írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott: „Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet”. A pártfőtitkár nem nyugodott bele, Illyés Gyulát is magához hívatta, hogy írjon új himnuszszöveget, majd keres hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: „Meg van az már írva”.
A hatalom gáncsoskodását megismerhetjük Bartók Béla Erdélyben gyűjtött népda-lokkal kapcsolatban írt feljegyzéseiből, vagy Kallós Zoltánnak a csángók között végzett munkásságából is. Az elmúlt hónapban tapasztaltuk, hogy büntetés jár a himnusz éneklése miatt.
Nem értek egyet a „hasonlattal”, amely szerint a zene szöveg nélkül olyan, mint a sánta ló. A XX. század híres francia zeneszerzője, Claude Debussy mondta, hogy a zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér; a zene egy más dimenzió. Fájdalmat, örömet, kicsattanó jókedvet, szomorúságot tud kifejezni csak hangokkal, kottafejekkel, szöveg nélkül. Debussy: A tenger című szimfonikus művében három tételben fogalmazza meg a tengerhez kapcsolódó benyomását: 1. Hajnaltól délig a tengeren; 2. Hullámok játéka; 3. A tenger és a szél párbeszéde. Ennyi a szöveg, a többi ötven percben csak a zenekaré a „szó”, amely varázslatosan közvetíti a tenger pompás varázsát.
Bartók Béla Magyar képek című művének tételei is sokatmondóak: 1. Este a székelyeknél; 2. Medvetánc; 3. Melódia; 4. Kicsit ázottan; 5. Ürögi kanásztánc. Öt rövid cím, a többi negyven perc: csodálatos zene!
Azzal az állítással kapcsolatban, mely szerint egy bizonyos szöveggel megspékelve a zene is ér valamit, de sokat nem, mindenki figyelmébe ajánlom egyik kedvenc versemet, amelyet a vásárhelyi író-költő, Székely János írt Zene címmel.
(…) És akkor – hogyan is meséljem,
Barátaim, hogy kezdjem el? –
Akkor váratlanul zene zendült,
Zene, mely éget és emel,
Zenevarázs és zenegyász és
Zenekín, zeneoltalom.
Súlyos, hatalmas zene áradt
Felém egy nyitott ablakon.
Zene hömpölygött túl a sarkon,
Egy ablakból a gyászsötét
Utcára, s én máris megálltam,
S némán hallgattam a zenét,
Álltam és hallgató szívembe
Öröm csapott és félelem,
Valaki beszélt bent. A lélek
Anyanyelvén beszélt – velem. (...)
Murár Mária
