A mezőfelei óvodába 11, az elemi osztályokba 13 gyermeket írattak be. Mivel az óvoda terme nagyon tágas, a fűtéssel gondjuk van, amit konvektorral pótoltak, de szerelési hiba miatt ottjártunkkor még nem működött.
A mezőfelei óvodába 11, az elemi osztályokba 13 gyermeket írattak be. Mivel az óvoda terme nagyon tágas, a fűtéssel gondjuk van, amit konvektorral pótoltak, de szerelési hiba miatt ottjártunkkor még nem működött. Jó lenne, ha a belső mellékhelyiségeket padlócsempével tudnák burkolni, mert úgy könnyebb lenne a tisztaság fenntartása, ami utólag megoldódik, ha az idő lehetővé teszi, ugyanis a csávási iskola felújításakor maradt meg burkolóanyag. Bár közös érdek, hogy az állami fenntartású intézmény fennmaradjon, a szülők egy része a Dr. Lind adventista líceum magyar tannyelvű elemi osztályaiba járatja gyermekét, legutóbb pedig három kisdiákot írattak át marosvásárhelyi iskolába. Koncsag Erzsébet tanítónő öt különböző évfolyamon levő gyermeket tanít az összevont osztályban, előkészítő – negyedik osztályban, ami nem könnyű feladat, de tanítványaival együtt már megszokták.
Az óvodában a fűtési gondok mellett kevés volt a játékszer, ezt a marosludasi Ballai Ágnes révén magyarországi adományozók pótolták a legkisebbek nagy örömére. Tóth-Kiss Tímea Tünde óvónő szerint a legnagyobb szükség jelenleg színes papírra, egy nyomtatóra és egy másolóra van, hogy a feladatlapokat, amit kiszíneznek a gyermekek, nyomtatni, sokszorosítani tudják. Mivel vannak nehéz anyagi körülmények között élő családok, ezt a támogatást nem várhatják el a szülőktől.
Az iskola udvarán levő játszóeszközökre is ráférne a felújítás – állapítom meg távozáskor, a polgármester tervei szerint feltételezhetően erre is sor kerül.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató