Olvasom a minap egy közösségi oldalon, hogy a neves kvízjátékvezető, akiért egykor rajongtam, de újabban felcsapott pártügynöknek.
Olvasom a minap egy közösségi oldalon, hogy a neves kvízjátékvezető, akiért egykor rajongtam, de újabban felcsapott pártügynöknek, minden tekintélyét lerombolva önkezével, szóval olvasom, hogy szerinte nem kell tartanunk a migránsoktól, hiszen a török is százötven évig ült a magyarság nyakán, és mégsem törökösödtek el elődeink, mi több, ők asszimilálták a törököket, akik pompásan beilleszkedtek hazánk társadalmába. Ihaj-csuhaj.
Kár, hogy egy olyan okos és művelt férfi ily olcsó és ostoba összehasonlításokra ragadtatja magát. Történészként azonnal cáfolnám az összevetés helyességét. Két különböző korról, két teljesen más helyzetről van szó. Csupán a „muszlimveszély” lehet haloványan azonos.
1. Magyarországot 1526-ot követően fokozatosan hódította meg a szultán. Fegyverrel. Hatalmas országrészek maradtak megszállatlan. Nyugat-Magyaroszág részben (Dunántúl), a Felvidék és persze Erdély. Biharország mindössze három évtizedig nyögte a török bús igáját (1660-1688). Ott tehát – német uralom alatt álló, törökkel vazallusi viszonyban élő – tömegek (egy autonóm fejedelemség) maradtak szabadon. Ahol tovább élt a magyar kultúra, nyelv, szokások, hiedelmek, közigazgatás.
2. A lakosság gyűlölettel tekintett a rabló, harácsoló, a másén kapdosó, hódító, idegen nyelvű és vallású törökre, nem csupán a hódoltságban, hanem az azon kívül eső területeken is. Nem volt tömeges mohamedanizáció. Ez nem volt Albánia vagy Bosnyákország. Itt elegendő lelki, kulturális, identitást erősítő tényező maradt: a mélyen gyökerező keresztény hit, a katolicizmus és hódoltság alatt továbbterjedő reformáció. A török – bármilyen furcsa – nem szólt bele az alattvalók vallási kérdéseibe. Az osztrák annál inkább. (Ennek ellenére sem németesedtünk el, mint pl. a poroszok.)
3. A törökök mint hódítók jöttek. Hozták a hadsereget, a meghódított tartományokban saját közigazgatást vezettek be, saját tisztviselőkkel, adót szedtek be, a nyilvántartásokat (deftereket) saját nyelvükön vezették. A Korán tiltotta, hogy a gyaurok nyelvét megtanulják. Ezért alkalmaztak tolmács tisztviselőket. (Lásd a görögöket, akiket mi a Fanar negyedből származó fanariótákként ismerünk.)
4. Nagy volt a távolság társadalmilag köztük és a helyi lakosság között. Főuraink sem ácsingóztak török méltóságokra. És ha lehetett, a szabad emberek a török hódoltságból be- és elköltöztek a „keresztény világba”. Erdély, a vallásszabadság és tolerancia vidéke, különösen nagy vonzást gyakorolt a török földről menkülőkre. (Ezeknek egy részét nevezték a helyi, nem hódoltsági lakosok törököknek, amely ragadványnévként, majd családnévként rajtuk maradt. Vö. a mi „románságunkat” a mai anyaországiak szóhasználatában és szemléletében.)
5. Nem dolgozókat hoztak. Birtokot kaptak. A másét. A törökök nem népesítették be iszlámhívőkkel Magyarország településeit. Nem éltek itt török tömegek, amelyek életmodellt kínáltak volna a honiaknak. Kedvet kaptak ugyan asszonyainkra, de nem keveredtek. Nem volt kötelező a török nyelv az iskolákban, a közéletben. Nem nevezték át az utcákat. Nem törökösítették a keresztény alattvalók nevét. Nem volt ideológiai propaganda mai értelemben. Közömbösek voltak a keresztényekkel szemben végső soron. Nem vetették le a szentképeket a házak faláról. Eltartatták magukat.
6. A befogadás szövevényes, keserves dolog. A kollektív tudat, a másokról alkotott kép, a hagyomány és előítélet-dzsungelek eleve távol tartották a helyieket a beáramlóktól. A befogadás egyedenként általában két-három generációnyi időt emészt fel. A középkorban vagy a kora újkorban különösen így volt. Nem voltak szívesen látottak a magyarok számára az idegenek, legyenek azok örmények, görögök, zsidók, törökök, tótok, németek vagy horvátok. (A felsorolásban több a keresztény etnikum.) És fordítva, ha volt fordított eset. Hosszú időnek kell eltelnie, hogy itt is, ott is feladják álláspontjukat mentálisan az egyes idegenekkel szemben. Tömegével még több.
7. Az országutak és a kommunikáció, az interetnikai párbeszéd a népiség szintjén a siralmastól a nagyon gyengéig terjedt a mondott korban. Ezért sem volt hatékony a törökké válás.
8. És végül, ki akart volna iszlámhívő lenni, ha nem ihat bort, ha nem ehet disznóhúst, ha naponta többször kelet felé kell hajlongania, levetni a cipőjét/csizmáját/bocskorát, érthetetlen nyelven imádkozni furcsa betűkkel teleírt könyvből egy nagyon alacsony iskolázottságú országban...? Nem is szólva a naponkénti fürdőbe járásról. Hímsoviniszta szempontból a többnejűség még elfogadható lett volna, de miből tartson el a szegény magyar annyi feleséget?!!
