2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mások olaszul tanulnak meg a munkahelyükön, és annyira megtetszik nekik a dallamos nyelv, hogy már le sem akarnak róla szállni. 

Barátom három lánya a rajzfilmekből és egymástól tanult angolul. Sejthető, hogy akkor nevelkedtek a rajzfilmek csáb- és bűvkörén belül, midőn még nem létezett szinkron és amikor a cartoons (a rajzfilmek angol neve) a ritka tévéműsorok csúcspillanatához tartozott. Kettő közülük angol tudása révén érvényesült. Már a rendszerváltáson innen, midőn az egyik lány néhány évet Cipruson töltött, annak is a görög részén, és egy étteremben angol nyaralókat – leginkább alsó közép- és munkásosztálybélieket (a csővezetők zárt szurkolói társadalma) szolgált ki, hamar a termek fölvigyázója lett, ami olyan, mint az anyakirálynő a kisebb méhkaptárban. Utóbb újságíró lett, külföldi tudósító. A másik leány Nagy-Britanniában dolgozott, de idehaza lett belőle valaki, egy angol turisztikai cég és szállodalánc alkalmazta ügyintézőnek. Panaszmegoldónak. Küldik az angolszász – és nem csak – világba szerteszéjjel tanulni, tapasztalni, hely- és emberismeretet szerezni. Ez utóbbi a leghálátlanabb feladat. Mert nincs két egyforma ember, hát még két szobafoglaló turista!
Ez lassanként már szokott karrier mifelénk is. Mások olaszul tanulnak meg a munkahelyükön, és annyira megtetszik nekik a dallamos nyelv, hogy már le sem akarnak róla szállni. Ha hazatérnek, az utcán olaszul beszélnek telefonon – lehetőleg hangosan –, közintézményekbe menve olaszul vagy spanyolul köszönnek, csak amikor a mord román/magyar hivatalnok nem vágja magát haptákba a külföldi nyelv hatására, akkor zökkennek vissza a romániai valóságba. Pedig odakinn már észre sem vehető, hogy nem született talján vagy spanyol, annyira, de annyira… Sőt a gyermekek is már csak újnyelven szólanak, és ha hazajönnek családostul a fatornyos falujokba, a gyerek csak a RAI 1-et bámulja, vagy olasz magazinokat nézeget – a félvadak között, akikkel semmi közösséget sem érez.
Na de vannak azért szívet derítő példázatok is. Elmondanék egyet. Barátom (egy másik, természetesen, ui. nekem több is akad a múltamból kifolyólag, csupán a jövő nem biztosított) kisfia három és fél éves koráig két nyelvet tanult meg. Az egyik a magyar, a másik az újhéber. A kibuc óvodájában ti. így beszéltek hozzá, és így tanult meg szemtelenkedni, ami az életrevalóság jele bizonyos kultúrákban. Aztán a mérnök apa és orvos anya kevésnek érezte az inger- és nyelvválasztékot a kibucban, és Kanadába léptek át, Marosvásárhely és Amszterdam érintésével. Viharos gyorsasággal tanult meg a gyerek angolul és feleselni, ami az életrevalóság szinonímája bizonyos liberális demokráciákban.
Tekintve, hogy szülei továbbra is egymás között óhazául beszéltek, Bob a tévé mellé telepedett, és szüleinek fordított angolból, ha esténként a készüléket vaccsolták. Azt gondolta, ez a két agg (akkor harmincas éveik elején jártak) még angolul sem tud, hát magyarított nekik. Már amennyit még tudott óhazául. De mit tesz isten és egy olyan befogadó ország, mint Kanada, a szomszédságukba egy valódi és hamisítatlan japán család költözött Bobbal egykorú gyerekkel. Amaz csak japánul beszélt. Bob a japán néni elé állt, és tagoltan (!) arra kérte, tanítsa meg a fiú nyelvére, hogy együtt játszhassanak. A felek komolyan vették a dolgot, és Bob már New Jersey-ben tizenöt év múlva japánból érettségizett, ebből a nyelvből diplomázott az egyik kaliforniai egyetemen. Ám beiratkozáskor a dékán javasolta, hogy a gyerek – kinézte belőle jó érzékkel – vegye fel a kínait is, mert a japánt már elég sok nem japán is beszéli. Tehát két diplomát szerzett, évente felfrissítette japán vagy kínai utakkal nyelvtudása állományát. Ma fordító, jogi és közgazdasági szöveget ültet át angolra és fordítva. Jobban bíznak munkaadói benne, mint a tegnap betelepedett ázsiaiba. Van ez így, lesz ez így még Trump tata országában.
De azért minden nyelvtanulásnak van ám haszna. Bár tudogatott magyarul, rettenetesen bosszantotta, hogy nem igazán érti azokat a vicceket, kabarétréfákat, amiket a szülei hallgatnak, olvasnak, videóznak, mondanak, élveznek. Ő is velük akart kacagni. Hát Hofi Gézáért megtanult magyar humorul.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató