2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hétfőtől Nyárádszeredában is lehet Lábbusszal „utazni” az iskolába. A programmal a tanintézmények környékén tapasztalható reggeli gépkocsiforgalmat és zsúfoltságot szeretnék csökkenteni, illetve a környezetbarát és egészséges életmódot népszerűsíteni.

A Sepsiszentgyörgyről indult Lábbusz kezdeményezéshez Nyárádszereda már tavaly csatlakozott, a tényleges beindítást a múlt tanév második felére időzítették, végül úgy döntöttek, hogy a szeptemberi tanévkezdéstől teszik lehetővé a kisgyerekeknek az iskolába menésnek ezt a formáját. Így a múlt hét folyamán az önkormányzat négy útvonalat jelölt ki, egyiken az andrásfalvi negyedből juthatnak a főtéri iskolába az elemi osztályosok, egy második a város alsó részéből az Arató utca érintésével ér a városháza elé, s onnan az iskolához, míg a harmadik a főtérközeli és a tömbháznegyedben élő gyerekeket vezeti iskolába. A negyedik a szentannai negyedből indul majd, de még egyelőre nem működik. A kisgyerekeket szülők, pedagógusok és helyi önkéntesek kísérik biztonságosan az iskolába. Az első napon mintegy negyven gyerek lábbuszozott, a tapasztalatok jók, ezért további kisdiákok csatlakozását várják, akik gyalog és társaikkal közösen mennének iskolába. Ugyanakkor további önkéntesek jelentkezését várják a kisgyerekek elkísérésére, felügyeletére (érdeklődni Veress Tündénél vagy a 0766-060-229-es telefonszámon).

A résztvevőket az önkormányzat motiválja is a programhoz való csatlakozásra és az abban való részvételre, minden reggel minden diák kap egy lehúzósképet, amit egy gyűjtőfüzetecskébe ragaszthat be; bizonyos számú matrica után különböző ajándékokat (kulcstartók, bögrék, esernyők, hátizsákok) lehet szerezni, száz matrica kigyűjtése után pedig kerekes iskolatáska jár jutalomként. A kezdeményezésre számos szülői és kívülállói dicséret, gratuláció érkezett már az első nap után.

Első nap mintegy negyven kisdiák indult iskolába lábbusszal három útvonalon 

Fotó: Nyárádszereda önkormányzata


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató