2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Már a második szakaszt készítik elő

Még el sem kezdődött a Marosvásárhely–Németvásár közötti A8-as autópálya első szakaszának tervezése, a szakhatóságok már a folytatást készítik elő.

Tehermentesítő út nélkül Nyárádszeredában gondot okozhat a forgalomnövekedés

az autópálya megépítésével 

Fotó: Gligor Róbert László (archív)

  A moldovai autópálya első szakasza Marosvásárhely és Nyárádszereda között épül meg 22 kilométer hosszúságban, ennek tervezése május végén kezdődhet el, majd fél év után nekiláthatnak az építkezésnek. A szállításügyi minisztérium szokatlanul gyorsan próbálja előkészíteni a folytatást, ez derül ki a közúti infrastruktúra-kezelő országos társaság (CNAIR) vezetője múlt heti bejelentéséből.

 Cristian Pistol főigazgató múlt csütörtökön tette közhírré, hogy az általa vezetett hatóság aznap elküldte az autópálya első hegyvidéki szakaszának dokumentációját jóváhagyásra az országos közbeszerzési hatósághoz (ANAP). Amint láttamozták, kezdődhet a szakasz tervezése. A Nyárádszeredáig vezető első sztrádarésznek 2026 végéig kellene megépülnie, utána folytatnák a második szakasszal. Ugyanis a múlt héten benyújtott iratcsomó a Nyárádszereda és Sóvárad közötti 23,4 kilométert készíti elő. A Bekecsen áthaladó útszakasz kivitelezése az elsőnél jóval összetettebb, ugyanis már hegyvidéki a terep, és egy 1070 méter hosszú, kétirányú alagút építését is magába foglalja. Ennek nagy része, 740 méter Nyárádmagyarós, 330 méter Kibéd község közigazgatási területén épül meg. Akárcsak az első szakasz esetében, itt is fél évet kap majd a kiválasztott cég a műszaki terv elkészítésére, két évet pedig az építésre. Azt megelőzően az ANAP-nak láttamoznia kell az iratcsomót, ezt követi a közbeszerzési verseny meghirdetése. Ekkor fog kiderülni a beruházás becsült értéke – tette hozzá Cristian Pistol, megjegyezve, hogy a második pályaszakaszt a szállításügyi és infrastrukturális minisztérium szállítási programja 2021–2027 beruházási alapjából fedezik.

Ezzel kezdetét veszi az A8-as autópálya középső, hegyvidéki része előkészítése. Maros, Hargita és Neamţ megyéken át húzódik Nyárádszereda és Leghin között, míg a Leghin–Németvásár közötti harmadik szakasz az elsővel (Marosvásárhely–Nyárádszereda) egy időben épülhet meg, tavaly kötötték meg rá a tervezési és kivitelezési szerződést, már elkezdődött a tervezés. A második, hegyvidéki szakaszon 47 alagutat terveznek építeni, ezek egyenkénti hossza 70 és 940 méter között van, összhosszúsága 11,64 kilométer. A megengedett sebességhatár óránként 120 kilométer lesz, a le- és felszálló csomópontoknál 60 km/h – derül ki a szakmai iratcsomóból.

Novák Levente Maros megyei szenátor a Nyárádszereda–Sóvárad közötti szakasz előkészítése kapcsán megjegyezte, hogy fontos az időzítés, ha időben sikerül a két szakasz kivitelezését összehangolni, várhatóan nem terheli le Nyárádszeredát a forgalom. Ugyanis a városban attól tartanak, hogy az első pályaszakasz megépítése után annyira megnő a tranzitforgalom, hogy nem bírja el a település infrastruktúrája. Egy tavalyi felmérés szerint Nyárádszeredában naponta több mint 12 ezer jármű fordul meg vagy halad át, a le- és felszállópálya megépítésével ez a szám a többszörösére növekedhet. Ezért a városvezetés az első pályaszakasz építésével párhuzamosan egy tehermentesítő új út létesítését is kéri a szállításai tárcától, erre jogszabály és költségvetési fedezet is van, így csak szakmai és politikai akarat szükséges hozzá.

Forrás:  proinfrastructura.ro


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató