2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Veszélyben az erdélyi magyar közösség. Nemzeti létkérdés a vasárnapi parlamenti választás

Egy emberként kell fellépnünk december elsején, és egy hangon kell megálljt parancsolnunk a magyarellenességnek! – mondta Novák Levente szenátorjelölt. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke hangsúlyozta, nem azért kell így cselekednünk, mert az RMDSZ ezt kéri, hanem azért, mert közösségünk jövője múlik ezen. „Nem hagyhatjuk, hogy azt, amit oly nehezen, sok munkával és kompromisszummal az elmúlt 35 évben együtt elértünk és kiharcoltunk, most hónapok alatt elvegyék tőlünk” – tette hozzá. 


A magyarellenes erők megerősödtek, és kormányozni akarnak! 

A múlt vasárnapi államelnök-választás eredményei alapján, sajnos, minden adott ahhoz, hogy december 1-je után ne csak uszítsanak, hanem döntsenek is ellenünk. Olyan magyarellenes, szélsőségesen nacionalista, legionárius eszméket valló erők kerültek a hatalom közelébe, akiktől a magyar közösség nem számíthat semmi jóra. Nagyon nagy eséllyel államelnökük lesz Romániában, parlamenti többségük a törvényhozásban, és kormányt is ők alakíthatnak. „Ilyen körülmények között a mi sorsunk óriási veszélyben van. Most a magyar iskolák, anyanyelvünk és nemzeti szimbólumaink használata, közösségi jogaink és javaink megőrzése a tét. Ezért minden magyar embernek ott kell lennie december 1-jén a választásokon.  Nem engedhetjük, hogy a kivívott jogainkat pár hónap alatt felszámolják” – sorolta a veszélyeket az RMDSZ Maros megyei szenátorjelöltje. 


A magyarokért csak a magyar képviselők fognak kiállni

Novák Levente kifejtette, a kampány során azért járnak házról házra, hogy elmondják, a magyarok csak összefogással tudnak erőt felmutatni, és csak így védhetik ki azokat a támadásokat, amelyek a magyar közösséget fenyegetik. A rendszerváltás óta nem volt ilyen nagy a baj, hiszen most rendkívül erősek az ultranacionalista, soviniszta erők, és félő, hogy tovább erősödnek. „Arról döntünk december elsején, hogy tanulhatnak-e még magyarul a gyermekeink az iskolákban, hogy használhatjuk-e anyanyelvünket az orvosnál vagy az állami intézményekben, hogy lesz-e a magyar kultúrának, táncnak tere, helye. De arról is döntünk, hogy esetleg elviszik-e katonának fiainkat. December elsején már veszítettünk egyszer. Nem engedhetjük meg, hogy 2024-ben ismét vesztesek legyünk. Vasárnap legyünk ott a választásokon, mutassuk meg, hogy az erdélyi magyarságnak van ereje, képes megvédeni önmagát és a jövőjét! Adjunk erőt az RMDSZ-nek, hogy harcoljon a magyarellenes pártokkal!” – mondta Novák Levente szenátorjelölt.  

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóirodája

Cod MFC: 13240004


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató