2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

E-mailben és telefonon is lehet segítséget kérni

Nagyon sok nő nincsen tisztában a jogaival, nem tudják, egy adott problémával kihez fordulhatnak tanácsért, útbaigazításért, sokan nem is mernek érdeklődni, mert attól tartanak, kitudódik a gond, amellyel küszködnek, gyakran pedig az is szempont, hogy a szakember magyar nyelven segítsen eligazodni a jog útvesztőiben. Ebből az igényből kiindulva hozta létre Csép Éva Andrea szociális ügyekért felelős parlamenti képviselő, Kovács-Mester Szömér ügyvéddel, a Női Jogvédő Ügyeletet, amellyel az erdélyi magyar nőknek szeretnének segíteni anyanyelvükön, amennyiben bántalmazás, jogsérelem, diszkrimináció éri őket, vagy jogi ügyekben kérdéseik vannak . A jogvédő ügyelet szükségességét csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették az ötletgazdák.

Csép Éva Andrea rámutatott, az elmúlt hét év alatt számtalanszor keresték fel nők a fogadóóráin azzal, hogy például idős szüleik nyugdíjával kapcsolatos kérdésekről szeretnének beszélgetni, azonban amikor négyszemközt maradtak, elmondták, hogy bajban vannak, családon belüli erőszak áldozatai, gyerekelhelyezéssel kapcsolatos gondokkal küszködnek, vagy éppen munkahelyi zaklatás nehezíti az életüket. – Nagyon hálás vagyok ezért a bizalomért, hogy úgy érzik, egy nővel végre megoszthatják a problémáikat. Nagyon sok nő személyes gondokkal keres meg, képviselőként abban tudok nekik segíteni, hogy – átlátva a törvényes keretet – elmondom, milyen jogaik vannak, tanácsot tudok adni, hogy kihez fordulhatnak, vagy az általuk jelzettek alapján rájövök arra, hogy hiányosságok vannak a törvénykezésben. Amennyiben indokolt, törvénymódosításokat kezdeményezek, illetve továbbküldöm a panaszosokat akár a szolgáltatókhoz, akik a bántalmazás áldozataival foglalkoznak, szükség esetén pedig a gyermekjogvédelmi hatósághoz. Hogy behatóbban tudjunk segíteni, a jog terén jártas szakemberekre van szükség, hiszen egyre több olyan nő jön, aki nem ismeri a jogait, emiatt juttatásoktól eshet el, diszkrimináció érheti, a munkahelyét is elveszítheti – indokolta meg a jogvédő ügyelet szükségességét a képviselő.

Ezért született az ötlet, hogy az erdélyi magyar nők számára elindítják az erdélyi Női Jogvédő Ügyeletet Kovács-Mester Szömér ügyvéddel.

A jog terén dolgozó szakember elismerte, az utóbbi két évben, amíg gyermeknevelési szabadságon volt, tapasztalta meg igazán, mekkora szükségük van a nőknek az ilyen segítségre. Az online platformokon ugyanis tagja édesanyák alkotta csoportoknak, és látja, mennyi kérdés merül fel, amelyekre egy szakember könnyen választ tud adni, és útba tudja igazítani a nőket. Mint mondta, szakmája során eddig olyan nőkkel találkozott, akik már meghoztak egy adott döntést, tettek is ennek érdekében, azonban úgy véli, az igazi segítség az, amikor ezt megelőzően segítenek nekik hiteles információkhoz jutni, hogy a jogaik, lehetőségeik ismeretében tudjanak dönteni a sorsukról. Az ügyvéd hozzátette, a Női Jogvédő Ügyelet nemcsak bántalmazással kapcsolatos kérdésekben próbál segíteni, hanem például válás esetén a gyerekelhelyezéssel kapcsolatos problémákban is, hiszen a tapasztalat az, hogy sok nő azért nem mer elválni, kilépni egy rossz kapcsolatból, mert azt gondolja, elveszik a gyerekeit, holott ez óriási tévhit. Ezért fontos, hogy tájékozottak legyenek a jogaikat illetően, akár úgy is, hogy egy platformon, név nélkül feltesznek egy kérdést, és arra szakember válaszol nekik. A családon belüli erőszak esetében is rendkívül fontos, hogy a nők tisztában legyenek a jogaikkal, merjenek segítséget kérni, ugyanis a statisztikák szerint az elmúlt nyolc évben Romániában 426 nőt és lányt ölt meg valamelyik családtagja – tette szóvá Csép Éva Andrea, aki arról is beszámolt, hogy sikerült meghosszabbítani a távoltartási rendelet érvényességét hatról tizenkét hónapra, az elmúlt parlamenti ülésszak utolsó döntései között volt ez a fontos kérdés. 

Ugyanakkor a 2022-es adatok alapján a szexuális kizsákmányolás áldozatai körében öt személyből négy nő. Az emberkereskedelem elleni országos ügynökség jelentése szerint pedig tízből kilenc áldozat a nők köréből kerül ki.

Csép Éva Andrea közölte, létrehoztak egy e-mail-címet, a noijogvedougyelet@rmdsz.ro-t, amely már most üzemel, erre várják a nők kérdéseit. Mint mondta, nagyon sokan nem mernek kérdezni, segítséget kérni, attól tartva, hogy megtudja a család, a szomszédok, azonban a hölgyek bizalommal fordulhatnak hozzájuk segítségért a fenti e-mail-címen, ugyanis teljes névtelenséget biztosítanak, bizalmasan kezelik mind a kilétüket, mind az általuk felvetett problémát.

Az elektronikus postaládán kívül van egy telefonszám is, a 0725-109-757, amelyen irodaszolgálatot biztosítanak hétköznaponként 9–16 óra között. Itt bárki kérdezhet, tanácsot, illetve segítséget kérhet, aki úgy érzi, hogy valamilyen jogsérelem éri, vagy kérdése van a következő területeken: nők elleni bántalmazás, családon belüli erőszak, szexuális zaklatás, válás, gyerekelhelyezés, munkahelyi diszkrimináció, nemi diszkrimináció, munkaszerződés, gyereknevelési támogatás, családjog, gyermekjog.

– Gyakran azok a nők, akik bajban vannak, csak akkor tudnak segítséget kérni, amikor elmennek dolgozni. De az is előfordul, hogy nem vehetik igénybe az e-mailt, mert az elektronikus postaládájuk ellenőrizve van. Van aki könnyebben el tudja mondani szóban a problémáját, mintsem hogy leírja. Fontos tudni, hogy a névtelenség ez esetben is biztosítva van, és megpróbálunk minél gyorsabban válaszolni a kérdéseikre az ügyvéd segítségével – hangsúlyozta. 

Ugyanakkor tervezik, hogy a leggyakrabban felvetett problémák kapcsán időközönként átfogó tájékoztató anyagokat készítsenek, amelyek elérhetőek lesznek a parlamenti képviselő Facebook-oldalán. Hosszú távon pedig szeretnének egy külön honlapot létrehozni, ahol ezek az anyagok bármikor elérhetők és visszakereshetők lesznek.

Fotó: Menyhárt Borbála

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató