2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Járványok, oltások

Mint sokan megtapasztalták, és a családorvosok beszámolójából is kiderült, augusztus végétől szeptember végéig az idén is megszaporodott a koronavírusos esetek száma, majd októberben újra csökkent. A napi, heti helyzetről egy magánhonlap, a Graphs.ro adataiból értesülhetünk. Eszerint szeptember 25-e és október 10-e között 64 eset fordult elő, naponta átlagosan 5. Ezek becsült értékek, ugyanis a betegek egy része tudni sem akar arról, hogy fertőzött, és amikor a családorvos felajánlja a tesztelést, a legtöbben visszautasítják. Az adatok hivatalos központi gyűjtése 2022-ben megszakadt, az érintett intézmények honlapját ebben a tekintetben nem frissítették a belföldi adatok ismertetésével. 

A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatosan egy hetvenes éveiben járó krónikus beteg férfi tette fel a kérdést szerkesztőségünkben, hogy miképpen juthatna a koronavírus-védőoltás utolsó nemzedékéhez, mivel a közvetlen környezetében három covidos beteg van, és fél, nehogy ő is megfertőződjön, ugyanis csak az első oltást kapta meg két évvel ezelőtt. Mivel a családorvosok nem tudtak válaszolni a kérdésünkre, a Megyei Közegészségügyi Intézet vezetőjétől, Moldovan Iuliu igazgatótól kérdeztük, hogy mi a tennivaló, aki azt tanácsolta, hogy olvasónk kérjen a családorvostól ajánlást, és azzal forduljon az intézethez. 

Ebben az időszakban a családorvosi rendelőkben sok a szipogó, köhögő, lázas beteg, akik a Covid  mellett légúti fertőzésben, esetleg influenzában szenvednek. 

Ennek is három formájával szembesülnek, egyeseknél kifejezetten a légutak fertőződtek, másoknál egy másik fajta vírus két-három napig tartó hasmenést, gyengeséget, rossz közérzetet okoz, míg a harmadik csoportba tartozóknál a kezdeti légúti tüneteket követően hosszan tartó száraz vagy váladékkal járó köhögés jelentkezik, ami még az antibiotikummal való kezeléstől is alig enyhül. Vannak, akik szamárköhögésre gondolnak, ugyanis a gyermekkori védőoltás 6-10 év után elveszíti hatását, viszont a szamárköhögést biztonsággal csak laboratóriumi eredmény alapján lehet diagnosztizálni. 

Az influenza elleni oltóanyaggal nem rendelkeznek a családorvosi rendelők. Indokolt esetben receptet írnak fel,  az oltóanyagot a gyógyszertárakban lehet kiváltani. A megvásárolt, kiváltott  oltóanyaggal vissza kell menni a családorvosi rendelőbe, hogy az injekciót beadják. A védőoltás a megszokott kategóriákba tartozó személyek számára ingyenes: gyermekek, 65 év fölötti személyek, a nyilvántartott krónikus betegségben szenvedők, az egészségügyben dolgozó érintett személyek. 

Az Országos Közegészségügyi Intézetnek a múlt hétre (október 7–13.) vonatkozó adatai szerint 85.279 (súlyos és tüdőgyulladással járó) esetet jelentettek, ami 2 százalékkal több a múlt év (2023) ugyanezen hetében számba vett adatokhoz (83.587) képest. Ugyanakkor 14,5 százalékkal több a korábbi héten regisztráltnál. 

Az országszerte 151 kórházi ellátást igénylő eset jóval több az előző évi heti 74-nél, és 166-tal haladja meg az elmúlt heti esetszámot. 

Két személynél sikerült a B típusú vírust igazolni. A vizsgált időszak kezdetétől összesen négy betegnél állapították meg laboratóriumi vizsgálat alapján az influenza típusát, 3 esetben a B és egynél az A típusú vírust. 

Október 13-ig az országos elektronikus regiszter adatai szerint 357.508 személy kapott influenza elleni védőoltást, zömében olyanok, akik kedvezményre jogosultként válthatták ki az oltóanyagot.


A családorvosi rendelőkben adják be az influeza elleni oltást
Fotó: Nagy Tibor (archív)



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató