2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az RMGE Maros képviselte a megyebeli gazdákat

Október 7–10. között tartották meg Budapesten az OMÉK-ot (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár), amelyen az RMGE Maros – immár hagyományosan – jelentős delegációval képviselte a szervezethez tartozó gazdákat, kézműveseket, farmereket.

Kétévente szervezi meg Budapesten az Agrármarketing Centrum az ország legnagyobb agrárgazdasági seregszemléjét, az OMÉK-ot. Az idén nem különálló rendezvényként, hanem az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérő eseményeként valósult meg a HUNGEXPO területén. A Kárpát-medence legnagyobb agrárgazdasági seregszemléje, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár idén 80. alkalommal nyitotta meg kapuit. Története több mint 190 évre nyúlik vissza; Széchenyi István gróf hívta életre az első, akkor még állatbemutatóként megvalósuló rendezvényt 1829-ben. Széchenyi elsődleges céljának tartotta a kereskedők és a vásárlók közötti kapcsolat erősítését, a modern kor kihívásainak megfelelni képes agrárium felépítését. Ahogy fogalmazott: a termékeny föld teszi gazdaggá a nemzetet. Volt mire alapoznia. A magyar élelmiszerek és termények évszázadok óta európai viszonylatban is kimagasló értéket képviselnek. Az pedig, hogy ma is szerte a világban elismeréssel tekintenek a magyar termékekre, annak is köszönhető, hogy az OMÉK minden alkalommal elsőrangú lehetőséget kínál a termelőknek és a gyártóknak a mind szélesebb körű, sikeres bemutatkozásra hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt.

  Forrás: az RMGE weboldala


A többnapos rendezvényen minden alkalommal részt vesz a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros szervezete, képviselve a megye termelőt. Az idén az agrárminisztérium A Kárpát-medence kincsei nevet viselő részlegén az RMGE Maros 39 termelő mintegy 170 termékét állította ki. Erdei és termesztett gyümölcsökből készített lekvárok, szörpök, kézműves sajtok, tejtermékek, friss zöldségek, savanyúságok, befőttek, méz, hentesáru, péktermék, pálinkák és kézműves termékek várták a látogatókat. Az OMÉK-on jelen volt – a Cseh tanyát képviselve – Cseh János és felesége, Cseh Emese, Szőke Tímea sajtkészítő és Rózsa Csaba levendulás termékekkel. Az RMGE Maros 64 négyzetméteres területet kapott a kiállításon. 

Múlt, jelen és jövő – ezt volt az idei mottója a Népi Mesterségek Udvarának. Az RMGE Maros szervezet által létrehozott közösségi téren népi mesterségeket mutattak be: Nagy Magda a szövést, Zöld Gizella a csuhézást, Király Levente a fafaragást és Ferenc Zsolt a bőrdíszművességet. A múltat az egyesület által felállított csűr jelképezte, a jelent a kézműves termelők és termékek, a jövőt pedig egy marosvásárhelyi mezőgazdasági drónokat forgalmazó cég (APPIA Drones) által kiállított drónok. Az egyesület nemcsak Maros megyei termékeket vitt az OMÉK-ra, hanem Maros megyei termelőket is, akik maguk állíthatták ki és értékesíthették árujukat. A rendezvényen az egyesület képviselte a kibédi Dósa húsfeldolgozót, a mezőpaniti Thereziát és az egrestői Eldit. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató