2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tizedik születésnapját ünnepli az újjászületett Boróka néptáncegyüttes

Igen színvonalasnak ígérkező gálaműsorral ünnepli tizedik születésnapját december 21-én Marosvásárhelyen a többéves szünet után 2014-ben újraalakult Boróka néptáncegyüttes. Az évek során egyre bővült a borókás nagycsalád, amely jelenleg mintegy száz gyerek és fiatal számára kínál a táncoktatáson és hagyományainkkal való ismerkedésen túl a mindennapokban közösségi élményt, hiszen amellett, hogy családias hangulatúak a próbák, rendszeresen izgalmas kirándulásokban, családi programokban és jó hangulatú edzőtáborokban van részük az ifjú táncosoknak. Legutóbb, a napokban együtt „mikulásozott” a borókás nagycsalád apraja-nagyja.




Varró Huba koreográfus, néptáncoktató, az együttes vezetője elmondta: az első Boróka néptáncegyüttes a nyolcvanas évek második felében alakult meg a Bolyai iskolában, és a forradalom előtti időszakban Marosvásárhely első amatőr gyerektáncegyüttese volt, amely 2007-ig működött. Többéves szünet után, 2014-ben az egykori tagok fejéből pattant ki az újraindítás ötlete, az elképzelés az volt, hogy az új tánccsoportot azoknak a gyerekeiből alakítsák meg, akik annak idején táncoltak az egykor felbomlott Borókában. 

– Kui Csaba jégkorongedző lánya volt az első, aki beiratkozott, majd többen is hozták a gyerekeiket – emlékezett vissza az újraindulás első mozzanataira Varró Huba. Már az újraalakulás évében megtartották az első erdélyi legényes és verbunkversenyt, egy évre rá pedig már egy nagyobb szabású műsorral is színpadra léptek.

Létrehozták a Boróka Ifjúsági Egyesületet, hogy tudjanak pályázni, így már az újraalakulást követően sikerült több mint száz népviseletet készíttetni a gyerekeknek, s bár akkor még nem volt akkora a létszám, reménykedtek, hogy idővel egyre több gyerek kapcsolódik be, és így is lett. Elkezdték toborozni a gyerekeket, és megalakult az első korcsoport, ám ahogy telt az idő, akkora igény mutatkozott, hogy egy másik korcsoportot is kellett indítsanak, így rövid időn belül meglett az utánpótlás.

Az évek során egyre nőtt a gyereklétszám, jelenleg a Borókában mintegy száz gyermek és fiatal táncol négy korcsoportban. Az Apró Morzsa a legkisebb gyermekek csoportja, ide hároméves kortól várják a jelentkezőket. A Nagy Morzsába a 7–10 évesek tartoznak, a középkamasz-csoportba a 11 és 16 év közöttiek, a nagycsoportba pedig a 16 éven felüli táncosok. A kezdőknek első lépésben megtanítják az alapokat, ritmikát, körjátékokat, párválasztót, mindazt, amire majd lehet tovább építeni. Például az ő esetükben nem is a táncon van a hangsúly, hanem meg kell szerettetni velük ezt a világot, a népi kultúrát, a népi gyermekjátékokat, táncjátékok, ritmikai gyakorlatok révén. A nagycsoporttal pedig már komplexebb feladatokba is belevágnak, olyanokba is, amelyek egy kis színészi „munkát” is feltételeznek.

A tapasztalat az, hogy a gyerekek szívesen járnak, és igen kitartóak. Nagyon sok gyerek van, akit 2014-ben írattak be a Borókába, és a mai napig táncol. Óriási elégtétel számunkra látni, ahogy lépésről lépésre fejlődnek, egyre ügyesebbek lesznek – nyugtázta elégedetten Varró Huba, aki Brassai Mészáros Amanda Blanka ének- és táncoktatóval és György Károly néptáncoktatóval, hivatásos táncossal közösen foglalkozik a Boróka-csapatba tartozó mintegy száz gyerekkel. A néptáncoktatás mellett mintegy másfél éve népzenész- és énekesképzést is tartanak Brassai Mátyás, a Maros Művészegyüttes román tagozatának brácsása és Brassai Mészáros Amanda Blanka bevonásával, hiszen fontosnak tartják, hogy a táncoktatás mellett legyenek jól felkészült szólistáik, illetve népzenészeik, akiket a Boróka nevelt ki.

A jövőbeli tervekre vonatkozóan Varró Hubától megtudtuk, hogy januártól az Apró Morzsán belül egy új csoportot szeretnének indítani, kizárólag a kezdő apróságoknak, ugyanakkor az oktatói csapatot is szeretnék bővíteni egy szív-lélek szakemberrel, ugyanis, mint mondta, a Boróka néptáncegyüttes oktatói a Boróka mellett a megye több településén is oktatnak, többek között Dicsőszentmártonban a Kökényes néptáncegyüttes négy korcsoportjával, a vámosgálfalvi Frisskarézók három korcsoportjával, hetven-száz gyerekkel, az ernyei Tulipán néptáncegyüttessel, valamint a marosszentgyörgyi Öreg Fenyők táncegyüttessel is foglalkoznak. 




Felvetésünkre, hogy miközben mindenki arról beszél, hogy a mai gyerekeket nem érdeklik a hagyományaink, a néptánc, a népi kultúra, a Boróka, valamint a városban, a megyében működő számos néptáncegyüttes példája ennek az ellenkezőjét igazolja, Varró Huba elmondta: Marosvásárhelyen öt néptáncegyüttes van, és mindenikhez hetven-százötven gyerek és fiatal jár táncolni, és akkor még nem beszéltünk az iskolai néptáncoktatásról, mivel arra is van bőven példa.

– Én úgy gondolom, hogy ez a szülőktől függ, ha egy család otthon ez irányba terelgeti a gyerekét, példát mutat neki a nemzeti identitásra vonatkozóan, akkor nem kérdés, hogy a gyerek fontosnak fogja tartani azt, hogy a saját nemzetének a kultúrájába belekóstoljon. Nem mindenkiből lesz hivatásos táncos, de egy jó alapot bizonyos korig elsajátítanak a néptáncra járó gyerekek. A borókás gyerekekkel gyakran járunk kirándulni, ilyenkor mesélek nekik arról, hogy mi a különbség vidék és vidék között, például a Küküllőmente és a Mezőség között, elmegyünk néprajzi múzeumba, népviseleti kiállításokra. Pozitív példa lehet számukra az is, hogy a mai modern világban még van a Fölszállott a páva vetélkedő a Duna televízióban, ott láthatnak példákat arra, hogy egész magas szinten lehet művelni a népi kultúrát, és van jövője, amellett, hogy ez a mi kultúránk, és alapelvárás hogy mindenikünk ismerje, hiszen ha gyerekként nem szívjuk magunkba, hogyan tudnánk majd felnőttként továbbadni a saját gyerekeinknek – adott hangot véleményének Varró Huba, aki a megye különböző településein hetente közel hat-hétszáz gyerekkel foglalkozik rendszeresen.

A Boróka néptáncegyüttes Forradalom utcai próbatermeiben zajló oktatás mellett rendszeresen különféle tevékenységekkel, programokkal próbálják még jobban összekovácsolni a „Boróka család” tagjait. Minden júniusban félévzárót tartanak, amely valójában egy gulyásozással egybekötött családi nap, idén Vajdaszentiványon, a Zichy-kastély udvarán gyűlt össze a népes Boróka család. Varró Huba megjegyezte, külön büszke arra, hogy a gyerekekkel szervezett programokba sikerül bevonni a szülőket is, ugyanakkor jelenleg is heti egy alkalommal, az esti órákban úgymond gyorstalpaló táncoktatásra is várják az erre vevő szülőket. Persze ők nem fellépésre készülnek, de megtapasztalják az élményt, elsajátítják a néptánc alapjait, így például a december 21-i bálon ők is rophatják majd a gyerekeikkel együtt. Különleges varázsa van annak, amikor több nemzedék együtt táncol – tette hozzá a Boróka vezetője.

December 21-én 18 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében kerül sor a Boróka néptáncegyüttes újraalakulásának tizedik évfordulóját ünneplő gálájára. A legkisebbek nyárádmenti táncokkal, a Nagy Morzsa vajdaszentiványi és felcsíki, a középcsoport pedig györgyfalvi és jobbágytelki táncokkal lép majd a közönség elé. A nagycsoport is különleges produkcióval készül, két, néptáncon alapuló táncszínházi darabbal lépnek színpadra, ami egy új kihívás számukra, Benedek Huszár Botond színész segít nekik a felkészülésben – nyújtott némi beketintést az ünnepi gála kínálatába Varró Huba.






Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató