Senki sincs magányra ítélve. Akkor sem, ha megöregedett. Akkor sem, ha beteg. Lehet, hogy elment a társ, kiröppentek a gyerekek, ritka-drága luxus, hogy hazaröpüljenek. Kopnak a ruhák, a csontok, a csigolyák. Még akkor is, ha az ember egész nap csak egyik székről a másikra ül, és reméli, hogy a széles képernyőjű televízió, a zúgó rádió, a könyv lapjai vagy az újság hasábjai elrejtik majd önmaga elől: mennyire fáj a haszontalanság tudata. Nem hasznos már, nincs rá szükség, azt képzeli, és minél többször teszi, annál erősebben hiszi. Egyre nehezebb kimenni a házból. Még kenyérért is. Minek?
Ezért van közösség Marosszentgyörgyön: legyen társaságuk, igaz barátjuk a tévképzeteik fogságába esett, sokszor társuk mellett is magányos embereknek; gyógyuljon a lelkük, amelyről nem akarnak tudomást venni, és tisztuljanak gyötrő gondolataik. Kortársakból áll a közösség. Minden egyén mögött egy áttanult, átdolgozott, áttapasztalt élet, megosztásra váró emlékek állnak. Továbbadásuk vigasz, öröm és reményforrás, foganó gondolata a tudatnak: értékesek a tapasztalataik, amelyeket az ifjabb generációk nevelésére fordíthatnak. Bölcsességgé érett tapasztalatainak puttonyát csökönyösen és fáradozva cipeli magával az az ember, aki nem ajándékozza meg emlékeivel környezetét. Pedig minden elmesélt történettel könnyebb lehetne az életzsákja, és gazdagabb az őt hallgató személy.
Itt lehet beszélgetni. Négyszemközt, bensőségesen vagy nyíltan, nagy csoportban, az időskor testi és lelki sajátosságait kitűnően ismerő szakemberek jelenlétében. Táncolni is lehet: kíméletesen, élénken, vidáman az aktívan működő szenior-örömtánccsoportban. Mindezen foglalkozásokat a Gyulafehérvári Caritas Marosszentgyörgyön dolgozó munkatársai tartják: Kacsó Katinka szenior-örömtáncoktató, Szigyártó Adrienn pszichológus és Kiss Gyöngyi gyógytornász, szenior-örömtáncoktató. Arra is odafigyelnek, hogy emlékezetessé tegyék az idősek számára az ünnepeket. Ötletes programokat szerveznek az öregek világnapjára, és meghitté teszik a közösség számára a karácsonyi ünnepséget. Nyáron történelmi helyekre, szép vidékekre látogatnak el együtt.
Derűs nyugdíjasok
– Vidám nyugdíjasok vagyunk. Élvezzük az életet. Sokat szórakozunk. Mindenfelé járunk: táncolni a Caritas szenior-örömtánccsoportjába, egyházi kórusba, kirándulni, színházba Marosvásárhelyre és operába Kolozsvárra. De ha nem is megyünk messze, akkor is minden nap kimozdulunk a házból. A begubózás az időskor legnagyobb ellensége, mert idővel egyre több ürügyet fogsz találni az otthon maradásra. Ha valakinek betegség miatt nehéz a mozgás, az érthető. De akkor is jót tesz, ha egy rövid sétára kilép a házból. Mert ha kimegy az ember, ha csak vásárolni is, már fel kell öltözni, és máris másként érzi magát. Legtöbbször találkozik is valakivel, aki ráköszön, megkérdezi: hogy van, és akár megvárja a választ, akár nem, legalább kapcsolatba kerül valakivel. De többnyire azért beszélgetésbe elegyednek az emberek egymással, és minden ilyen beszélgetés hozzátesz valamit a naphoz – osztotta meg gondolatait beszélgetésünk során Kocsis Ilona.
– Szívesen járunk szeniorörömtáncra. Nem annyira új táncok tanulása miatt, hanem azért, mert rövid idő alatt több lépést, mozdulatot, figurát kell elsajátítani, azokat észben tartani, és az induló zenére ritmusra eltáncolni. Figyelni kell, használni az agyunkat. Remek agytorna, amire szükség van. A hangulat is nagyon jó. A társaságért is jó ide jönni. Sokat beszélgetünk, feldobja a napunkat. Meg aztán: egy újabb ok, amiért kilépjünk a házból. Milyen másként telik a hét, ha az ember tudja: táncolni fog. Napokon át készül, és nem engedi, hogy esetleges rosszkedve vagy egy enyhén fájó testrész eltérítse a szándékától – tette hozzá Pop Ildikó.
A Gyulafehérvári Caritas közösségi szociális szolgáltatásait a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal támogatja.
Orbán Júlia
