2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Német aggodalmak a magyar alkotmány és médiatörvény miatt

  • 2011-05-12 07:48:21

  • MTI

A raportőr azt javasolta, Magyarország készítsen programot az ellentmondások kiküszöbölése végett.

Németország képviselője aggodalmát fejezte ki az új magyar alkotmánnyal és a médiatörvénnyel kapcsolatban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén szerdán Genfben.

A német nagykövet kijelentette, hogy országa elismeri Magyarország 1989-ben játszott történelmi szerepét. Hozzátette, Magyarország az Európai Unió soros elnökeként kitűnő munkát végez az emberi jogok területén. A diplomata ugyanakkor a magyarországi emberi jogi helyzettel kapcsolatban két kérdéssel és egy javaslattal fordult a magyar delegációhoz.

Első kérdése kapcsán megjegyezte, a magyar kormány az új alkotmány előkészítésekor azt hangsúlyozta, hogy az európai alapjogi chartát veszi alapul az alaptörvényben szereplő emberi jogi katalógus összeállításakor. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közelmúltbeli budapesti látogatásakor azt javasolta, hogy a magyar kormány konzultáljon nemzetközi szakértőkkel az új alaptörvény kapcsán. „Milyen tervei vannak a magyar kormánynak e tekintetben? (...) Megmagyaráznák, hogy az új alkotmány miért korlátozza az alkotmánybíróság jogkörét?” – kérdezte a német nagykövet.

Kitért arra: az ENSZ médiaügyi jelentéstevője nemrégen megállapította, hogy az új magyar médiatörvény még módosított formájában is tartalmaz olyan elemeket, amelyek nincsenek összhangban a vonatkozó nemzetközi emberi jogi előírásokkal. A raportőr azt javasolta, Magyarország készítsen programot az ellentmondások kiküszöbölése végett. A nagykövet közölte: Németország szeretne többet megtudni arról, milyen intézkedések történtek, vagy milyen lépéseket terveznek ebben a vonatkozásban.

Németország ezenkívül azt javasolja a magyar kormánynak: tegye intenzívebbé küzdelmét a kisebbségi csoportokkal, különösen a romákkal szembeni előítéletek leküzdése érdekében – tette hozzá.

Belgium képviselője azt kérdezte Magyarországtól: a kormány tervezi-e bármilyen módon megváltoztatni az új médiatörvényt, illetve tervez-e kiegészítő intézkedéseket hozni a sajtó függetlenségének erősítésére.

Olaszország képviselője aggodalmát fejezte ki a magán-nyugdíjpénztári alapok megszüntetése miatt, és azt mondta, országa tudni szeretné, hogy a magyar kormány miképpen képzeli el a dolgozók megszerzett jogainak védelmét.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató