2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem változnak a tanítás kezdésének időpontjai

Hiába volt a szülők, a szakszervezetek kérése, tiltakozása, Sorin Câmpeanu ideiglenesen kinevezett tanügyminiszter hajthatatlan maradt, és bejelentette, hogy januárban bepótolják a két-, illetve az egyhetes őszi kényszervakáció miatt elmaradt napokat. Így a szünidőt nem hosszabbítják meg, és a felső tagozatos (V–XIII. osztályos) tanulóknak január 3-án, a 0–IV. osztályos diákoknak pedig január 10-én megkezdődik a jelenléti oktatás.

A kényszerszünidővel töltött hetet a kisdiákok január 10-14. között fogják bepótolni, a nagyobbak a két hetet január 3-14. között. A második félév, ami az eredeti program szerint január 10-én kezdődött volna, egy héttel később, január 17-én veszi kezdetét, az elveszített egy hetet az Iskola másképpen hét alatt pótolják be. Tehát január közepén nem lesz újabb vakáció, csak egy hétvége (január 14–17. között), és meg is kezdődik a második félév, ami június 10-ig tart. A tavaszi szünidő április 15. – május 1. között lesz, ha a járványhelyzet nem írja át az eredeti tervet.

Az oktatási miniszter magyarázata szerint ezzel a beosztással annak a kérésnek szeretnének eleget tenni, hogy ne változzon meg a végzős osztályok számára eredetileg megállapított tanévszerkezetben a záróvizsgák kijelölt időpontja. 

A második félévet az iskolák az ősszel megtartott és decemberben zárult versenyvizsga nyomán kialakuló vezetőséggel kezdik meg a tanintézmények. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató