2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem lehetnének ismét vezetők a nyugdíjasok

  • 2017-08-08 15:44:00

Az állami munkahelyekről nyugdíjba vonulókat nem lehetne többé vezető beosztásban alkalmazni ugyanabba az intézménybe, ahonnan nyugdíjba mentek.

Az állami munkahelyekről nyugdíjba vonulókat nem lehetne többé vezető beosztásban alkalmazni ugyanabba az intézménybe, ahonnan nyugdíjba mentek – ezt kormányon belüli források szerint törvénnyel szabályoznák a továbbiakban.
Értesüléseink szerint a jogszabályt ősszel fogadnák el külön törvényként, nem pedig a nyugdíjtörvény módosításaként. A jogszabály minden közalkalmazottra vonatkozna, nemcsak a volt katonatisztekre.
„A vezető beosztásokról van szó” – mondták a Mediafax hírügynökségnek kormányon belüli források. 
Ennek értelmében egy színházigazgatót például csak színészként lehetne újra alkalmazni nyugdíjazás után, egy nyugdíjas iskolaigazgató pedig csak tanárként mehetne vissza dolgozni. 
Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke hétfőn azt mondta, a kormánykoalíció azért döntött így, hogy senki ne tudjon egyszerre nyugdíjat és fizetést is kapni, a jogszabály pedig az egész helyi és központi közigazgatásra hatályos lenne, de csak a jövőben. 
„A kormányfővel, a munkaügyi és a többi miniszterrel azt tárgyaltuk meg, hogy a nyugdíjba vonulással valóban kezdődjön is meg a nyugdíj, hogy ne lehessen többé ugyanarra a munkahelyre, ugyanabba a beosztásba vagy egy másik minisztériumba visszavenni az illetőt. Az embernek el kell döntenie: vagy nyugdíjas akar lenni, vagy ha munkaképes, maradjon munkában” – mondta Tăriceanu. 
„Naprakész kimutatásra van szükség, mert a közigazgatásban rengeteg olyan eset van, amikor valaki nyugdíjat és fizetést is kap, és ezt nyilván nemcsak azokra nézve kell meghozni, akik most mennek nyugdíjba, hanem a jövőre nézve is” – hangsúlyozta. (Mediafax)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató