Nem hiszem, hogy valaha hazaköltözöm

Diákjaink külföldön (IV.)

Sokan nem tudják a líceum elvégzésekor, hogy mit is kezdjenek az életükkel. Van, akinek szüksége van egy oktatásmentes évre, van, aki ki akar próbálni több dolgot, van olyan, aki semmit nem akar csinálni egy évig, és vannak olyanok is, akik fejest ugranak az ismeretlenbe, méghozzá félelem nélkül. 

Nyilka Patrik egy héttel az érettségi előtt döntötte el, hogy Skóciába megy, ám az ottani egyetem nem elégítette ki az igényeit, ezért a következő nyár vége már Hollandiában találta, ott már megtalálta a számításait.

A Diákjaink külföldön negyedik részében az ő történetét ismerhetik meg.

– Hogyan jött az ötlet, hogy külföldön tanulj?

– Készültem érettségizni, és nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal azután. Azt tudtam, hogy akarok egyetemre járni, de otthon melyek a lehetőségek? Vagy jog, vagy orvosi. Körülbelül ez a két nagy lehetőség van. Természetesen vannak más szakok is, de semmi olyan, ami engem érdekel. Engem a kreativitáshoz köthető ipar érdekel, ebben benne van a design, a játékfejlesztés, a zene és az ehhez hasonló dolgok. Romániában tudomásom szerint egy ilyen van, Nagyváradon. Igen, ott vannak még a film-fotó szakok, de ez az ág annyira nem érdekelt, hogy ezért én otthon üljek. A líceum elvégzésekor pedig nem akartam IT-val foglalkozni. Ezért elkezdtem nézegetni a külföldi egyetemeket és lehetőségeket. Természetesen gondolkoztam, hogy ha kimegyek külföldre, akkor hol fogok lakni? Ez volt az első nagy kérdés. Ebből kifolyólag oda kerültünk, hogy Skóciába megyek, mert eszembe jutott, hogy édesanyám testvére ott él, és ha oda megyek egyetemre, akkor ő tud biztosítani nekem szállást. Kinéztem ott magamnak egy egyetemet, az Edinburgh College-on a music business szakot, és jelentkeztem. 

– Hogyan képzelted el a külföldi életet, és ehhez képest mi fogadott ott?

– Az egész nagyon gyorsan történt. Én az érettségi előtt nagy jövőt nem képzeltem el magamnak, érettségi előtt körülbelül egy héttel jelentkeztem, és júliusban már el is mentem. A kettő között pedig kutattam, véleményeket olvasgattam. Elképzeltem, hogy ez nagyon jó lesz, és az is lett, mert rájöttem, hogy angolul sokkal jobban szeretek tanulni, és minden sokkal jobban érdekel, mint magyarul. Tehát teljes mértékben „pozitív csalódás” volt a külföldön való tanulás. 

– Mi hiányzott a legjobban itthonról?

– Skóciában a család és a barátok. Ott egyetemi oktatás csak hétfőn, kedden és szerdán volt, és nagyon kevés órában, ebből adódóan pedig nagyon sok volt a szabad időm, amit nem tudtam kitölteni. Ilyenkor jöttek az emlékek, hogy milyen jó volt otthon, és most milyen jól tudnék kávézni a barátokkal, és milyen jó lenne a családdal. Ez hiányzott a legjobban. 

– Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, hogy nem bírod tovább, nem tudod ezt csinálni, és inkább hazajössz?

– Igen. Skóciában három hónapig nagyon jó idő van, utána pedig három hónapig nagyon rossz. Novembertől januárig minden egyes nap esett az eső. Emlékszem, egy januári napon kinéztem az ablakon, és azt láttam, hogy még mindig zuhog az eső. Az eső pedig állandóan zuhog, nem áll meg egy percig sem. Már bele voltam betegedve, éreztem, hogy depressziós leszek a sok esőtől, és akkor éreztem, hogy haza kell mennem, mert nem bírom. 

– Az Egyesült Királyságban végül otthagytad az egyetemet, és átmentél Hollandiába. Miért?

– Kezdem azzal, hogy Skóciában nem olyan az egyetem, mint Romániában vagy Hollandiában. Tehát nem úgy van, hogy be kell fejezni három, négy vagy hat évet ahhoz, hogy kapjon valaki egy oklevelet. Ott úgy van, hogy az első év 70-80%-ában leadják az anyagot, az utolsó három hónapban pedig elvárják a diákoktól azt, hogy abból, amit addig tanultak, hozzanak létre valamit, és annak függvényében eldöntik, hogy tovább lehet-e menni másodévre. De azzal, hogy megcsinálták ezt, ha valaki befejezi az első évet, alapból kap egy oklevelet. Ahogy az előbb is már említettem, nagyon keveset ültünk az egyetemen, és nagyon könnyűnek tűnt számomra, hiszen otthon jóval többet kell tanulni, és nagyobb az elvárás, mint Skóciában. December- január tájékán már kezdett bennem körvonalazódni, hogy nem feltétlenül ez kell nekem. Maga a szak nagyon érdekes volt, de ahhoz, hogy azon területen meg tudj élni, nagyon sok pénzt bele kell fektetni, mert el kellene költözni Londonba vagy New Yorkba vagy Los Angelesbe, hiszen ezek azok a helyek, ahol a zenei ipar erős. Február környékén az egyik barátom, aki Hollandiában tanul, elhívott látogatóba. Elmentem, és ebben a városban, ahol most is élek, járkáltam jobbra-balra. Nagyon megtetszett a város, mert kicsi, egyáltalán nem zsúfolt, mindenki nagyon nyugodt, és rengeteg zöldövezet van. Én akkor eldöntöttem, hogy ide fogok járni egyetemre, keresgéltem szakokat, megnéztem, hogy mi az, ami érdekel, és megtaláltam a Saxion egyetem játékfejlesztés szakát. Így kerültem én ide.

– Milyen útravalót kaptál Marosvásárhelytől?

– Elsősorban, akiknek hálás vagyok, azok a líceumi tanárok, hiszen ők tanítottak meg tanulni. A külföldi iskolákban teljesen másképpen tanulnak, kisebb hatékonysággal. Ezenkívül otthon meg- tanultam, hogy hogyan bánjak jobban a pénzzel, hiszen Romániában kevesebb pénzből kell megélni, mint Hollandiában vagy éppen az Egyesült Királyságban. Továbbá otthon látja az ember a szüleit és a nagyszüleit főzni, látja, hogy például mire használják a lisztet, hogy egy banális példát mondjak. Ilyent errefelé nem igazán szokás csinálni. Én pedig magammal hoztam ezt a tudást is, és elég sokat főzök. Még szintén az útravalók közé tartozik a talpraesettség. Tehát igaz, hogy teljesen más országból származom, és nem az anyanyelvemen beszélnek, sőt itt nem is angolul beszélnek az emberek, hanem hollandul, de mindezek ellenére mégis mindig megtalálom a helyemet, és valahogy megoldom a dolgokat. Van egy ilyen bennem, hogy ha valamit nem tudok, akkor azt megkérdem, senki sem fog megkövezni emiatt. Ezt is otthon tanultam.

– Milyen terveid vannak? Az egyetem elvégzése után hazaköltözöl, vagy kint maradsz?

– Több mint valószínű, hogy nem fogok hazaköltözni, vagy ki tudja? Az én szakterületemen nagyrészt minden Nyugaton történik, Hollandia, Németország és Franciaország körül vagy az Egyesült Államokban. Az összes játékfejlesztő cég ott van. Ezért több mint valószínű, hogy nem fogok hazaköltözni, mert ha kapok egy állást például Hollandiában, akkor itt maradok egypár évet. Ezen a területen minden rang szerint történik, tehát először kezdő (junior) fejlesztő lesz valaki, utána normál, majd végül senior, és minél több a tapasztalata valakinek, annál könnyebben kap munkát. Tudomásom szerint otthon egyetlen nagy cég van, ami francia eredetű, de van egy kirendeltsége Romániában is, Bukarestben. Az lenne az egyik lehetőség a hazaköltözésre, ha náluk kapok munkát, vagy a másik az, hogy szabadúszó legyek, hiszen ez is nagyon megy ezen a területen.