2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem egyszerű az iskolaalapítás

Tavaly májusban a legfelsőbb bíróság feloszlatta a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Teológiai Líceumot, amely ezt követően betagolódott a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba. Viszont a volt iskola osztályai továbbra is a Mihazi Viteazu (Klastrom) utcai épületben működnek. Dr. Tamási Zsolt a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója lett. Az új iskola bejegyzését egyelőre nem tudják folytatni, ezért átmenetileg a jövő tanévtől a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alegységévé válna az egykori II. Rákóczi Ferenc iskola.

Hajdú Zoltán, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója szerint nagy előrelépés lenne az ügyben, ha sikerülne a líceumnak alegységgé válni, mivel jelenleg az egykori katolikus iskola osztályai szerves részét képezik a Bolyainak. Tehát mind a tanárok, mind a diákok a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz tartoznak. Amennyiben nem sikerül, hogy alegységgé váljon az egykor teljesen különálló iskola, az komoly gondot fog jelenteni az adminisztrációban a diákok és az osztályok száma miatt. Ezért is fontos mindent megtenni annak érdekében, hogy létrejöjjön az új katolikus iskola – fogalmazott az igazgató.

A legfelsőbb bíróság döntését nem lehet megváltoztatni. Ezért a járható út az lenne, hogy egy teljesen új iskolát hoznak létre, mondta Hajdú Zoltán. Ennek két változata van: az egyik szerint mindent a nulláról kezdeni, és a romániai tanügyi törvény szerint iskolát alapítani, minden lépést betartva. A másik megoldás az alegységgé alakulás, majd ezt követően a kiszakadás lenne. Az igazgató szerint lehet, hogy utóbbi valamivel gyorsabban menne, viszont talán tisztább lenne az előbbi opció, vagyis a nulláról való felépítése az intézménynek, minden törvény betartásával.

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója arról is beszámolt, hogy már elkezdték az alegységgé válást eredményező folyamatot. Mind a tanfelügyelőségre, mind a polgármesteri hivatalhoz letették a kérvényt, amellyel azt szerették volna elérni, hogy a következő tanévtől az egykori iskola ne szerves részként, hanem alegységként működhessen. Azonban a kérvényt egyelőre nem fogadták el, arra hivatkozva, hogy attól a bukaresti bizottságtól, amely az iskola minőségét méri fel, még nem érkezett meg a szükséges irat. Annak ellenére, hogy a bizottság már átnézte a júniusban elküldött papírokat, és zöld utat adott nekik. Továbbította a minisztériumnak, most pedig ott pattog a labda. A tanügyminisztérium kellene jóváhagyja a szakbizottság véleményezését. Ha a minisztérium aláírja a bizottság véleményezését, az alegység létrehozását a tanfelügyelőség is jóvá fogja hagyni – nyilatkozta Hajdú Zoltán.

Az igazgató hozzáfűzte, ha a jövő tanévtől alegységgé válik az egykori iskola, a jelenlegi diákok élete, akik a Klastrom utcai épületbe járnak, semmit nem változik, továbbra is a Bolyaihoz fognak tartozni, azaz minden szabály azonos lesz. Azonban a változás segítené mind az új diákokat, mind az iskolát, hiszen eddig a Bolyaiban a beiskolázási tervben hét párhuzamos középiskolai osztály szerepelt. Viszont az idei tanévben a Bolyai Farkas Elméleti Líceumra hárult az a felelősség is, hogy a katolikus iskolában működő három líceumi osztályt is kérje, így tízre gyarapodott az osztályok száma egy évfolyamon belül. Ilyen tekintetben is jó megoldás lenne az alegység, hiszen az iskola vezetősége valamilyen formában meg kell mondja a szülőknek, hogy melyik lesz az a három osztály, amely a Mihai Viteazu utcai épületben fog működni. Ha megszületik az alegység, akkor nagyon könnyen meghatározható, hogy mely osztályok hol fognak működni. Ez érvényes mind a kilencedik, mind a nulladik osztályokra.

Hajdú Zoltán azt is elmondta, hogy amikor kérvényezték az alegységet, azt is kérték, hogy a neve Római Katolikus Teológiai Líceum legyen. Ennek ellenére az okleveleken a főintézmény neve fog szerepelni, akkor is, ha létrejön az alegység.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató