2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A NATO keveset tett Mladic elfogásáért

  • 2011-05-27 17:17:07

  • MTI

A szerb kormányok éveken át megakadályozták az 1995-ös srebrenicai mészárlással vádolt Mladic kézre kerítését.

Keveset tett a NATO Ratko Mladic elfogásáért, mivel attól tartott, hogy a szerbek körében nagy népszerűségnek örvendő tábornok őrizetbe vétele veszélybe sodorhatja az észak-atlanti szövetségnek a délszláv békéért tett erőfeszítéseit – mondta el Joris Voorhoeve volt holland védelmi miniszter a de Volkskrant című napilapnak pénteken adott interjúban.

Az egykori miniszter kitért arra is, hogy a szerb kormányok éveken át megakadályozták az 1995-ös srebrenicai mészárlással vádolt Mladic kézre kerítését. „Miniszterként tudtam, hogy Mladic a szerb biztonsági szolgálat védelme alatt áll” – mondta Voorhoeve. Annak idején a liberális politikus felelősségét hangoztatták a Srebrenicában állomásozó holland békefenntartók sokak által elhibázottnak tartott lépése miatt. A kéksisakosok ugyanis harc nélkül feladták a „biztonsági zónaként” a muszlim lakosságnak kijelölt területet, ahol aztán Mladic parancsára mintegy 8 ezer férfit és fiút öltek meg a boszniai szerb csapatok.

Voorhoeve később miniszterként javasolta, hogy öt ország részvételével állítsanak fel titkos kommandót, amelynek feladata Mladic és 70 másik, háborús bűnökkel gyanúsított személy egy csapásra történő őrizetbe vétele lett volna. „A tervről másfél éven keresztül beszéltünk, de aztán az meghiúsult, mivel egyik nagy ország sem akarta vállalni az akció irányítását” – mutatott rá Voorhoeve. A volt miniszter szerint Mladic csütörtöki elfogása esélyt ad arra, hogy igazságot szolgáltassanak. „Az, hogy a srebrenicai vérfürdőért Hollandiát okolják, súlyos tévedés” – hangsúlyozta a holland védelmi tárca egykori vezetője. Voorhoeve utalt azokra a vizsgálatokra, amelyek szerint a „Dutchbat” nevű kéksisakos csapat az ENSZ-től nem kapott felhatalmazást a katonai beavatkozásra, és létszámát tekintve jóval gyengébb volt, mint Mladic egységei.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató