2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„A tehetség is a természet azon értékei közé tartozik, amely gondozást kíván. Nem kapálást, nyírást, permetezést, csak dús termőtalajt, odafigyelést és szabadságot” – Gyarmathy Éva

Három fátyolszárnyú pillangó fogadta március 11-én az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház ajtaján belépő óvodásokat az „Ó, ha cinke volnék…” szavaló- és gyerekdal-vetélkedő megyei szakaszán. Maros megye legtehetségesebb szavalói és gyerekdalénekesei gyűltek össze szüleik és felkészítő óvónőik kíséretében, hogy csengő hangjukkal előcsalogassák a napocska sugarait. A Süss fel nap gyerekdal furulyából való felcsendülésével, óriásmesekönyvével lépett színpadra a mesélő (Hideg Ágnes), s röppent a virágos rét kellős közepére Jékely Zoltán sárga, fehér meg piros pillangója (Brézsa Brigitta Kornélia, György Emőke és Fazakas Kató Klára), akik játékba hívták a kis csírázó tehetségeket. A kis óvodások csengő hangjukkal, verseikkel enyhítették a három tulipán fagyos szívét, előcsalogatva a napocskát, színt, vidámságot, a tavasz varázsát teremtve a virágos rétre.

Tíz szavaló és nyolc gyerekdalos óvodás bűvölte el színészi tehetségével, bátorságával a zsűri három tagját: Kovács Júlia szaktanfelügyelőt, Szabó Enikő és Mánya Enikő óvodapedagógusokat. A zsűri tagjai lelkesítő szavakkal dicsérték a kis tehetségeket, szüleiknek, óvónőiknek hangsúlyozva a jó gyerekvers és dal lényegét: felszabadultan játszik a szavakkal, hangzással, képekkel, ritmussal.

Örvendetes, hogy a legtöbb versenyző betartotta a szabályzatban felsorolt kritériumokat. Az előadott gyerekversek és dalok kiválasztásánál fontos szempontot jelentett az óvodások életkori sajátosságainak figyelembevétele, a legtöbb gyereknél jelen volt a jó színpadi jelenlét, a kellemes kisugárzás, gyermeki huncutság. Így a zsűrinek nem volt könnyű dolga, de mégis kifürkészte a legtehetségesebb szavalókat és dalolókat. 

A legjobb gyerekdalos, Ganea Laura Maria a Segesvári 2-es Számú Napközi Otthonból érkezett, Gryllus Vilmos Somvirág című dalával rukkolt elő. A második helyen végzett Szatmári Anna (a Református Kollégium Óvodájából), a Kinek van jókedve? című dalt énekelve. A harmadik helyezettek Görög Zsanett, a szovátai S. Illyés Lajos Általános Iskolából, Pimpimpáré dalával és Kodori Sara Izabella, a ludasi Elvarázsolt Házikó Napközi Otthonból, Egyszer egy hétpettyes katicabogárka dalával.

A szavalók közül az első helyet a szovátai S. Illyés Lajos Ált. Iskola óvodása, Tóth Nándor A csacsi című verssel nyerte, második Barta Krisztina lett a Manpel Napközi Otthonból a Szerelem című verssel, valamint Petelei Zselyke a 16-os Számú Napközi Otthonból a Csacska macska verssel. A harmadik helyen is ketten osztoztak: Bálint János a Fecske Napközi Otthonból a Három székláb verssel, valamint a nyárádszeredai Székely Zselyke Hanna A pöttyös zsebkendő című verssel. 

A nap sikeréhez, varázsához a lelkes szervezőcsapat közös munkája vezetett: Brézsa Brigitta Kornélia, Fazakas Kató Klára, György Emőke, Hideg Ágnes műsorvezetők, valamint Cseh Emőke, Csegedi Réka, Frunza Katalin, Iszlai Réka, Mureşan Réka és Szucher Zsuzsa szervező óvodapedagógusok.

Köszönet az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház segítőkész alkalmazottainak, valamint a Kovács Pékségnek!

A szervezők


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató