Nagybányai festmények dr. Madaras Sándor műgyűjteményében

Bármennyire megosztja a közönséget a mostanság tapasztalható eseménydömping és az egymást érő tárlatnyitók sokasága, ha a Nagybányai Művésztelep terméséből mutatnak be válogatást, az feltétlenül felkelti a marosvásárhelyi közönség érdeklődését. Az utóbbi években több ilyen kiállítást is rendeztek a Bolyaiak városában, és mindenik ismételten meggyőzött arról, hogy amit a híres művészeti központ kínál, az nem csak kivételes szépségű látvány, de minőségi mérce is lehet. Áprilistól mostanáig a nagybányai festőiskola egyik jelese, Klein József retrospektív tárlata kápráztatta el ilyen vonatkozásban is a Várgalériában a vásárhelyi tárlatlátogatókat. Jelenleg a Bernády Házban csillannak meg a nagybányai festészet remekei. A Vásárhelyi Napok keretében a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület kezdeményezésére dr. Madaras Sándor tárta a nyilvánosság elé értékes műgyűjteménye nagybányai anyagának színe-javát. A június 26-i megnyitón természetesen telt ház fogadta a rendezvényt, a műbarátok minden korosztálya képviseltette magát ezen a ritka alkalmon, amikor az egyik legjelentősebb marosvásárhelyi kollekció sajátos szegmensét lehet megismerni. A nagy érdeklődés minden bizonnyal az elismerés jele is volt a gyűjtői gesztus iránt, amely lehetővé tette ezt a nem mindennapi „közszemlét”. A tárlaton mintegy negyven festménnyel és néhány grafikával találkozhatunk. A közönség joggal emelte meg képzeletbeli kalapját a hírneves idegsebész főorvos műgyűjtő szenvedélye és ízlése, hozzáértése és céltudatos ténykedése előtt, hiszen kevés olyan magángyűjtemény lehet ebben a régióban, amelyben ilyen sok, jó és értékes nagybányai kép van. Valamennyi el sem fért a galéria egymásba nyíló termeiben. A rendezésben jól fogott Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész segítsége is. Arra mindenképpen tekintettel voltak a kurátorok, hogy a művésztelep mindenik nemzedékéből legyen jelen valaki. Nyilván ez a kollekcióépítő szándék nem könnyen realizálható. Madaras Sándornak sikerült, azért is, mert hosszú ideje és következetesen gyarapította ma már több mint hatszáz képet felölelő kollekcióját. Ennek köszönhetően a nagybányai alapítók generációja sem hiányzik, gondoljunk például Ferenczy Károlyra, a második nemzedék kiválóságai is ott tündökölnek, például Ziffer Sándor vagy Krizsán János, és az utánuk következő fiatalabbak művei sem hiányolhatóak. Természetesen a gyűjtést sok minden befolyásolja, szubjektív és objektív tényezők egyaránt. Ez magyarázza, hogy egyik-másik festő miért szerepel több munkával, másik meg csak eggyel. Nagy Oszkárnak például legalább hat festménye függ a falakon, Pittner Olivértől is ugyanannyi. Utóbbi vásárhelyisége alapján is kedvezményezett lehetett. Ahogy Barabás István jelenlétét is marosvásárhelyi és nagybányai kettősség igazolja. És mindenik alkotáshoz – tájképhez, portréhoz, amikben igazán erős a válogatás – megannyi érdekes történet, élményszerű műgyűjtő kalandozás köthető. Néhányra utalt Madaras Sándor a megnyitón elhangzott ajánlójában, de a saját benyomásainál fontosabbnak tartotta, hogy a nézők külön-külön kezdjék el a maguk párbeszédét a képekkel és azok létrehozóival. Örvendetes az a nyitás, amit a marosvásárhelyi műpártolók, műgyűjtők a nagyközönség irányában az utóbbi időszakban mind határozottabban kinyilvánítanak.