2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

az Illatszertár című elődását a Tompa Miklós Társulat

Hollywoodi produkciók alapjául szolgáló magyar vígjátékot mutatott be szilveszteri vígjátékaként a Tompa Miklós Társulat, 75 évvel a mű első, marosvásárhelyi premierjét követően.

Fotók: Bereczky Sándor

„1937-be repíti a nézőt a mese. A szerző nem idealizálja az akkori világot, igaz, hogy nem is ítélkezik felette. Mindennapi embereket sorakoztat fel – kispolgárokat. Hammerschmidt úr illatszertárában kis emberek élnek évek óta egymás mellett. Intrikálnak, furkálnak, harcolnak az érvényesülésért. Vágyaik megtörő ábrándok, reménytelenek, egyesek közülök már nem is ábrándoznak, csak kis piszkosságaikat folytatják” – írta Marosi Péter a marosvásárhelyi Szabad Szó 1948. április 16-i lapszámában a Székely Színház Illatszertár című előadásának alapjául szolgáló, azonos című darabról. 

Ugyanazon vígjátékról, amelyet 2023 decemberében szilveszteri előadásként adott elő hatalmas sikerrel a legendás teátrum utódja, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, illetve annak Tompa Miklós Társulata. 


A romantikus komédia szerzője, László Miklós (avagy Nikolaus Laszlo) színész, rendező, színpadi szerző, író, forgatókönyvíró Budapesten született 1903-ban, és New Yorkban hunyt el 1973 tavaszán. 1938-as emigrálásáig számos magyar filmben szerepelt, a budapesti Nemzeti Színházban 1934-ben bemutatott A legboldogabb ember című darabját a Magyar Királyi Akadémia irodalmi díjával ismerték el. 

Az 1937-ben írt Illatszertár a legtöbbet játszott műve, amelynek alapján több hollywoodi film is született: 1940-ben a Saroküzlet (The Shop Around the Corner), 1949-ben A jó kis nyarak (In the Good Old Summertime), 1998-ban pedig a hat szakmai díjjal és nyolc jelöléssel értékelt A szerelem hálójában (You’ve Got Mail), utóbbi Nora Ephron rendezésében, Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével.


„Budapesti belvárosi drogéria az 1930-as években, a karácsonyi őrület kellős közepén. A szeretet ünnepe mégis mintha nem akarna kiteljesedni, hiszen az üzlet dolgozóinak vágyai, mint az illatok, megfékezhetetlenül keringenek a levegőben, és összezavarnak mindenkit. Mind a szerelem szövevényes hálójában keresi a boldogságot: ki az izgalmat, ki a megnyugvást. Szerelmes leveleik olyan messzi távolságba repítik őket, amely közelebb már nem is lehetne hozzájuk. 

A magyar színházi élet legkiemelkedőbb alkotóinak humorával egészül ki az alaptörténet: a Mohácsi testvérek továbbgondolt változatát láthatja a közönség, Mohácsi János rendezésében” – áll a társulatnak a darabról, illetve az előadásról szóló közleményében. 


Szereposztás: Hammerschmidt – Tollas Gábor; Asztalos úr – Bokor Barna; Balázs kisasszony – Varga Andrea; Sipos úr – Galló Ernő; Kádár úr – Varga Balázs; Rátz kisasszony – Moldován Orsolya; Molnár kisasszony – Gecse Ramóna; Árpád – Csíki Szabolcs; Rendőr – Kilyén László; Jancsi – Ördög Miklós Levente; Detektív – Németh B. Kristóf; Hammerschmidtné Brieger Lujza – Nagy Dorottya. Valamint hölgyek, urak, Váci utcai mániákus karácsonyi vásárlók: Cirják Judit – Renczés Viktória; Wenk úr – Meszesi Oszkár; Fogl Berta – Szabadi Nóra; Hübler Károly – Kovács Botond; Csonka Ilona – Szabó Fruzsina; Bundy Imre – Ferenczi H. István; Rennel Fanni – Fülöp Bea; Hirschler Sára – Nagy Dorottya; Éden Vilmos – Ördög Miklós Levente; Kucsera Róbert – Adorjáni Nagy Zoltán; Szigritz József – Németh B. Kristóf; Keserü Zoltán – Bálint Örs Hunor; Koldus – Ördög Miklós Levente.

Díszlettervező Khell Zsolt. Jelmeztervező Remete Kriszta. Dramaturg Mohácsi István. Zeneszerző Zságer-Varga Ákos. Rendezőasszisztens Fülöp Bea. Ügyelő Szakács László. Súgó Tóth Katalin. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató