2022. szeptember 25., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megalakult a helyi rendőrség Maroskeresztúron

Szeptemberben Maroskeresztúron is megalakult a helyi rendőrség. A két állás betöltésére meghirdetett versenyvizsgára négyen jelentkeztek, közülük egyedül a mezőbodoni Székely János Szilárd érte el a szükséges pontszámot. Az újdonsült rendfenntartóval a polgármesteri hivatalban beszélgettünk.

– Korábban is a közbiztonság terén dolgoztam, 2003-ban például a csendőröknél. Régóta szerettem volna a helyi rendőrség kötelékébe lépni, ez számomra szakmai fejlődést jelent – foglalta össze motivációját Székely János Szilárd, akit első tapasztalatairól is megkérdeztünk.

– Nagyon jó közösségbe kerültem, rendesek, segítőkészek a rendőrkollégák. Ami a keresztúri közbiztonságot illeti, úgy látom, nagy gondok nincsenek. Főleg a szabálytalanul parkolókra és a szemetelőkre kell odafigyelni, aránylag csend van a településen – összegzett a közbiztonság embere.

A polgármesteri hivatal új alkalmazottja egyelőre a felkészülési időszakban van, egy hónapig kizárólag délelőttönként teljesít szolgálatot, ezt követően két műszakban vigyáz a rendre. 

– Ha lehetőség lesz rá, jövőben újra meghirdetjük az állást, és akkor talán társa is lesz a helyi rendőrünknek – mondta Kovács Edit polgármester.