A nadrágkosztüm (1. rész)

Öltözetünk egyik fő alapeleme a nadrágkosztüm. 

A nadrág és a nadrágkosztüm (illetve az öltöny), mint tudjuk, eredetileg férfiöltözék volt.  A nadrág eredete is az ókorra vezethető vissza. 

A legkorábbi időkben, az óbirodalom és a középbirodalom idején (i. e. 2955 és 1785 körül) az egyiptomi férfiak öltözéke egy kis ágyékkötő volt, amit egy övhöz erősítve viseltek, közrendűek és előkelők egyaránt. Az ágyékkötő formája, anyaga, hossza és díszítése viselője társadalmi helyzetétől, rangjától és életkorától függően változott. Ez tekinthető a nadrág legkezdetlegesebb ősének. 

Az árjákhoz tartozó médek és perzsák – akik i. e. 539-ben vették át az uralmat a babilóniaiaktól – öltözéke az asszírokéhoz volt hasonló: az alapruhadarab fölött testük köré csavart anyagot hordtak, amelynek szegélyét rojtok díszítették. A férfiak – a történelem folyamán először – nadrágot is viseltek, ami az ókorban szokatlannak, a klasszikus ókorban pedig a barbárság jelének számított. 

A korai középkorban Bizácban is viseltek már nadrágot, a népvándorlás korában pedig a germánok, gallok, kelták és a honfoglaló magyarok öltözéke is, akárcsak az ókori népeké, köpenyből, nadrágból, állatbőrökből és egy gyapjúból vagy vászonból készült ingszerű ruhadarabból állt. 

A gótika idején a férfiak 

ruhája egy övvel összefogott rövid tunika, zubbony vagy zeke és szűk harisnyanadrág volt. A reneszánsz korban a spanyolok már rövid, hasítékos, kitömött nadrágot és trikóharisnyát viseltek, ami Francia-oszágban, XIV. Lajos korában térdnadrággá alakult. Ekkor jelentek meg a férfidivat előfutárai is: a „justeaucorps” (az a kabát, melyből később a frakk, majd a zakó fejlődött ki), a mellény és a mai értelemben vett nadrág is. 

A hosszú férfinadrág a XIX. 

században jelent meg, az első világháborút követő években pedig, a női emancipáció eredményeként, a nők is elkezdtek nadrágot és szmokingot hordani. 

(Folytatjuk)

Casoni Szálasi Ibolya  divattervező