Számos műtárgy és régiség várta a hét végén a marosvásárhelyi Promenada Mall látogatóit.
Számos műtárgy és régiség várta a hét végén a marosvásárhelyi Promenada Mall látogatóit. A Malio International Companyval közösen tizennyolcadik alkalommal megszervezett vásár a vidék legfontosabb, régiséggyűjtőknek szóló eseményének számít.
Az érdeklődők újra tanúi lehettek múlt és jelen találkozásának, a különféle régiségek, könyvek, bélyegek, ikonok, ékszerek, jelvények, pénzérmék, bútorok mellett ugyanis mai művészek alkotásait is megcsodálhatták. A rendezvény a szervezők szerint minden korosztálynak szól, a régi, tapasztalt gyűjtők mellett a fiatalabb nemzedéknek is kínál látni-, vásárolnivalót. A vásárral egybekötött kiállítás pénteken délelőtt 10 órakor nyílt meg. Aznap és szombaton este 10 óráig, vasárnap este 7 óráig nézelődhetnek, válogathatnak a széles kínálatból a múlt és jelen értékeire kíváncsi marosvásárhelyiek.
– Ötven kiállító jött el a vásárra. A legtöbben Maros megyéből és Kolozsvárról érkeztek, de temesvári, aradi, resicai, nagybányai, piteşti-i, szatmári kereskedők is elhozták termékeiket. Marosvásárhely az ország központi részén fekszik, így az itt szervezett rendezvényeinken az északi régiség- és műtárgygyűjtők, kereskedők a déliekkel találkoznak – mondta Moldovan Ovidiu, a Malio International illetékese nem sokkal a péntek délelőtti megnyitó után, amikor a standokat már ostrom alá vették a szépre, különlegesre fogékony vásárlók.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató