2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kistermi előadások a Nemzeti Színházban

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében december 15-én, pénteken és 16-án, szombaton 19.30-kor Bódi Attila Lázadni veletek akartam című darabja, a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió közös produkciója látható, rendező Sebestyén Aba. Mindkét előadásra elfogytak a jegyek. 19-én, kedden és 20-án, szerdán szintén 19.30-kor az Én így látom – Tompa Miklós mesél című kistermi előadásra várják a nagyérdeműt. A darab Bérczes László interjúkötete nyomán készült Barabás Olga rendezésében, a 12 éven felüli nézőknek ajánlott.  

A Hókirálynő az Ariel Színházban

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház nagytermében december 15-én, pénteken és 18-án, hétfőn délelőtt 9.30-kor és 11 órakor a Hókirálynő című előadást játsszák Bartal Kiss Rita rendezésében. Hans Christian Andersen örök érvényű meséjét Szálinger Balázs írta színpadra.

A Spectrum Színház műsorkínálata

December 16-án, szombaton 19 órakor Tatár Rózsa kortárs író Ady és Adél – „Lázálmok” az életünkből című monodrámája látható a marosvásárhelyi Spectrum Színházban Török Viola rendezésében. 20-án, szerdán 19 órakor az Amikor című pódiumelőadást lehet megtekinteni, amelyet Bartis Attila hat novellájából Bogdán Zsolt állított színpadra és ad elő. 21-én, csütörtökön 19 órakor a Móricz-műből született Boszorkány van műsoron, a Kaszás Attila Színház és a Spectrum Színház közös produkcióját Török Viola rendezte. Előzetes helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon hétköznaponként 9 és 13, valamint 16 és 20 óra között.


Amikor – Spectrum Színház



Kerek egy ég alatt – mese, ének, homokrajz

A Kerek egy ég alatt című adventköszöntő előadásnak ad otthont december 20-án, szerdán délelőtt 10 órakor a Spectrum Színház. Az előadás alatt a homokba rajzolt formák illékonysága, a régi énekek hangzása és a mese fordulatos világa együtt idézi meg a régiek gondolkozásmódját és három nagy keresztény ünnepünket, hisz a születés öröme a feltámadás misztériumával és a Szentlélek eljövetelével kerekedik egésszé. Közreműködik: Navratil Andrea Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Sz. Nagy Mária bábszínész, homokrajzos és Demeter László Bartók-emlékdíjas népzenész (koboz, ének). A jegyek a Spectrum Színház jegypénztárában hétköznapokon 9 és 13 óra között, illetve előadás előtt válthatók ki. Előzetes jegyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon.

Nyílik az égnek ragyogó sugára

Ezzel a címmel mutatja be a Maros Művészegyüttes ünnepi műsorát december 19-én, kedden 19 órakor a kövesdombi székházban. Az előadás azt a virágzó és sokoldalú művészetet tárja fel, mely által a Kárpát-medence népei a karácsonyt megénekelték, megteremtették, megélték. Tánckarvezetők: Kásler Magda és Kovács Szabolcs-Zoltán, zenekarvezető Moldován-Horváth István, közreműködők: László Enikő és Gyepesi László.   

A Bekecs Táncszínház hétvégi előadásai: 

2023. december 15. – 19:00 – gyulakuti kultúrotthon: Kit szerettél, Madách? 

december 16. – 19:00 – backamadarasi kultúrotthon: Kit szerettél, Madách? 

 december 17. – 19:00 – teremiújfalui kultúrotthon: Kit szerettél, Madách? 

De mi lett a nővel? – a Maros Művészegyüttes székházában

A gyulai Várszínház A. P. Csehov – Kiss Csaba: De mi lett a nővel? című előadását december 21-én, csütörtökön 19 órától a Maros Művészegyüttes székházában láthatja a marosvásárhelyi közönség. Fellépnek: Győrffy András, Kárp György, Szélyes Ferenc. Rendező: Béres László. Jegyfoglalás a 0757-059-594-es telefonszámon.

Az Eufónia pedagóguskórus ünnepi hangversenye

December 17-én, vasárnap 19 órakor az Eufónia pedagóguskórus ünnepi hangversenye hallgatható meg a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánián. Karmester Strausz Imre István. Szólisták: Madaras Ildikó és Szabó Emília szoprán, Bajkó Edina mezzoszoprán és Móriczi Melinda zongoraművész. Közreműködnek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenészeinek kamarazenekara és meghívott énekművészek.

Carmen & Christmas Carols – karácsonyi gálahangverseny

Carmen & Christmas Carols címmel tartanak gálahangversenyt december 21-én, csütörtökön 19 órakor a Kultúrpalota nagytermében. A Román Televízió Marosvásárhelyi Stúdiójával közösen szervezett hangversenyen a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes karát és szimfonikus zenekarát Remus Grama vezényli, szólisták: Liza Kadelnik mezzoszoprán, Borsos Edith szoprán, Pataki Adorján tenor és György Levente bariton. A gálahangversenyen a Carmen című operából hangzanak el részletek, továbbá román és magyar karácsonyi dalfeldolgozások is felcsendülnek Cristian Bence-Muk és Kovács Szilárd Ferenc hangszerelésével.

Művészdiákok jótékonysági karácsonyi koncertje

A Művészkuckó Egyesület, a Vox Angelica gyermekkórus és a Művészeti Főgimnázium diákjainak közös karácsonyi koncertjére várják a nagyérdeműt december 22-én, pénteken este 8.30-kor a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-templomba. Karmester Korpos Kamilla. A belépés ingyenes, adományokat a szervezők köszönettel elfogadnak, a koncert bevételéből mozgássérült fiatalok táboroztatását támogatnák. Az adakozókat egy bibliai igét tartalmazó könyvjelzővel ajándékozzák meg a szervezők.


A Művészkuckó Egyesület, a Vox Angelica gyermekkórus
 és a Művészeti Főgimnázium diákjainak közös jótékonysági karácsonyi koncertje
 Fotó: archív



Pomogáts Bélára emlékeznek Szovátán

A Bernády Közművelődési Egylet és a Szovátai Református Egyházközség szervezésében december 15-én, pénteken 17 órai kezdettel a református imateremben vetítéssel egybekötött előadást tartanak Erdélyi műhely Budapesten címmel. Pomogáts Béla irodalomkritikusra Mester Zoltán, a BKE elnöke emlékezik.

Várom az Urat – keresztény zenei fesztivál

A marosvásárhelyi Kultúrpalota ad otthont december 16-án, szombaton 17 órától a Várom az Urat adventi keresztény zenei fesztiválnak, amelyen a Mifike Band, a ps:alter és az Ében együttesek szolgálnak. A fesztivál mottója: „A mélységből kiáltok Hozzád, Uram. Hallgasd meg szavam!”

XVII. adventi Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozó

December 16-án, szombaton 13 órától tartják meg a 17. adventi Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozót a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. A fellépő néptánccsoportok a téli ünnepkör szokásaiból ihletődnek, produkcióikat egy meglepetés műsorszám követi, majd a Maros Művészegyüttes karácsonyi gálaműsora zárja a székházban zajló rendezvényt. Ezt követően a néptánctalálkozó a Darina vendéglőben táncházzal folytatódik.

Bródy János-koncert 

Bródy János erdélyi koncertturnéja keretében Marosvásárhelyen is fellép december 18-án, hétfőn 19 órától a Kultúrpalotában. Jegyek az eventim.ro oldalon foglalhatók és a Kultúrpalota jegypénztárában vásárolhatók.

Halak az ősi földtörténeti időkből

A Maros Megyei Múzeum Természettudományi Osztálya új időszaki kiállítást mutat be a Maros Megyei Tanács támogatásával nemrég felújított főépületben. A Halak az ősi földtörténeti időkből című kiállítás mintegy két hónapig lesz látható a Neamţ megyei nemzeti múzeumkomplexum Piatra Neamţ-i Természettudományi Múzeumának jóvoltából. A kiállítás megnyitójára december 15-én, pénteken 17 órakor kerül sor a Természettudományi Osztályon, a Horea utca 24. szám alatt. A Piatra Neamţ-i Természettudományi Múzeum oligocén kori fosszilis halgyűjteménye az ország legemblematikusabb és legértékesebb ilyen jellegű tudományos gyűjteménye. A kiállítás kurátora dr. Ionuţ Grădianu, a Piatra Neamţ-i Természettudományi Múzeum őslénytanásza, koordinátora dr. Alexandru Solomon, a Maros Megyei Múzeum Természettudományi Osztályának muzeológusa.

A Hunyadi házaspár kiállítása

November 16-án nyílt meg a marosvásárhelyi Bernády Házban Hunyadi László szobrászművész és felesége, Hunyadi Mária textilművész közös kiállítása. A Magyar Örökség díjas szobrász 90. születésnapja alkalmából kiállított válogatott szoboranyag és a honi textilművészet jeles alkotóját képviselő faliszőnyegek, textilkompozíciók számos művészetkedvelőt vonzottak a Bernády Galériába. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tárlat a tervezettnél hosszabb ideig várja a látogatókat. Nemcsak ebben a hónapban, január első felében is megtekinthető a kiállítás.

Színek és évek – Marton Erzsébet kiállítása

Továbbra is látogatható Marton Erzsébet préselt virágokból készült új képeiből Színek és évek címmel nyílt kiállítás a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Ház előcsarnokában.

Czirjék Lajos egyéni tárlata

A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében megnyílt Czirjék Lajos egyéni festménykiállítása. A tárlat január 14-ig látogatható.

Nagybányai remekművek a Várgalériában

A világhírű nagybányai festőiskola egyedülálló alkotásaiból nyílt kiállítás Nagybányai remekművek címmel a marosvásárhelyi Várgalériában. A tárlat kurátora Eleni Korani. A kiállítás 2024. január 7-ig látogatható keddtől vasárnapig 10–18 óra között. A belépés díjtalan.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató