2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az igazság gyertyái a Nemzeti Színházban

Székely Csaba Az igazság gyertyái című történelmi drámáját játssza a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata december 4-én, hétfőn 19 órakor a színház Nagytermében. Rendező Sebestyén Aba, zeneszerző Cári Tibor. A 12 éven felüli nézőknek szóló darab a Bözödújfaluban élt székely szombatosok életét, szokásait eleveníti fel, illetve az ebből fakadó drámát mutatja be, amikor az 1940-es években szembesülniük kellett a zsidó törvényekkel. Jegyvásárlás a Nemzeti Színház nagytermi jegypénztárában (nyitvatartás hétköznapokon 9 és 19 óra között, a helyszínen előadás előtt egy órával), valamint a Biletmaster oldalán.

A Stúdió Színház műsorkínálata

Patrice Pavis Ványa és Ő című előadása látható december 4-én, hétfőn 19 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában. A művet Patkó Éva fordította és állította színpadra. 5-én, kedden és 7-én, csütörtökön 19 órakor az egyetem elsőéves magiszteri hallgatóinak ex-terápia című, 14 éven felüli nézőknek ajánlott előadását lehet megtekinteni a Stúdió Színházban. Koreográfus Fehér Ferenc, rendezőasszisztens Molnár Balázs harmadéves rendező szakos hallgató, jelmez Bács Krisztina harmadéves látványtervező szakos hallgató.

Hókirálynő – bemutató az Ariel Színházban

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház társulata december 2-án, szombaton 18 órakor a Hókirálynő című mesejáték bemutatójára várja közönségét, az 5 éven felüli gyermekeket és felnőtt kísérőiket a színház nagytermébe. Hans Christian Andersen örök érvényű meséjét Szálinger Balázs József Attila-díjas költő írta színpadra, az előadás rendezője a Blattner-díjas Bartal Kiss Rita, akit másodszor lát vendégül az Ariel Színház. A mesejátékot december 4-én, hétfőn és 5-én, kedden délelőtt 9.30 és 11 órától, 10-én, vasárnap pedig 11 órától lehet újra megtekinteni. Jegyfoglalás naponta 9–13 óra között a 0770-996-416 telefonszámon.


Hókirálynő



Az Évszakok az Ariel Stúdióban

December 8-án, pénteken 18 órakor az Évszakok című csecsemőelőadás látható az Ariel Stúdióban. A 4 éven aluli gyermekeknek szóló produkciót Barabás Olga rendezte. Mivel a helyek száma korlátozott, az előadásra előzetesen helyet kell foglalni a 0740-566-454-es telefonszámon (naponta 9-13 óra között hívható). 

Ady és Léda a Spectrum Színházban 

December 16-án, szombaton este 7 órától a Spectrum Színház Tatár Rózsa kortárs író Ady és Adél – „Lázálmok” az életünkből című monodrámáját tűzte műsorra. A dráma a magányos és boldogtalan Léda hattyúdala. Az egykor bálványozott nő, a végzet asszonya a halálos ágyán megidézi a halott költőt, és újraéli viharos szerelmük boldog és fájó pillanatait. Léda szerepében a marosvásárhelyi színházi élet nagyasszonyát, Farkas Ibolya Poór Lili-díjas színművészt láthatják. A darabot Török Viola rendezte. Az előadás másfél órát tart. Helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon.

Szilveszteri Hahota-kabaré

A marosvásárhelyi Hahota színtársulat december 28-án, csütörtökön este 7 órától a Maros Művészegyüttes előadótermében bemutatja vadonatúj zenés szilveszteri kabaré-előadását, melynek címe: És akkor mi van? Az előadás további időpontjai: december 29., 30., 31., majd január 2., 3., 4., 5., 6., 7., szintén este 7 órától. A műsorrend megtekinthető a www.hahota.ro weboldalon és a társulat Facebook-oldalán. Fellépnek: Puskás Győző, Gönczy Katalin, Cseke Péter, Halmágyi Éva, Szőlősi P. Szilárd és Kelemen Barna. Énekel Jakab Bodoni Ildikó. Rendező Kovács Levente. Jegyek elővételben már kaphatók, egyelőre a Kultúrpalota jegypénztárában, valamint a World Travel Shop utazási irodában (Aurel Filimon utca 17. szám), majd december elejétől a Maros Művészegyüttes jegypénztárában is.

Happy birthday, Romania – rendkívüli kórushangverseny

December elsején, pénteken 19 órakor Románia nemzeti ünnepe alkalmából Happy birthday, Romania címmel rendkívüli kórushangversenyre kerül sor a Kultúrpalota nagytermében. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes karát Adrian Vinars vezényli, zongorán kísér Antonia Someșan. A nagyérdemű S. Pautza-, Constantin Baciu-, T. Jarda-, Dariu Pop-, Gheorghe Danga-műveket, gospeleket, valamint könnyűzenét hallgathat az 1960–1990-es évek egyetemes és román repertoárjából.

Négykezes zongoraest

Négykezes zongoraestre várják a klasszikus zene kedvelőit december 5-én, kedden 19 órakor a Kultúrpalota nagytermébe. Szigeti Emanuela és – a Németországból érkező – Vanda Albotă zongoraművészek az alábbi repertoárral készülnek: C. Debussy – Petite suite, E. Satie – 3 morceaux en forme de poire, G. Fauré – Dolly Suite, op. 56, Saul Cosentino – Tangomania, Gabriel Adamo – La bruja, Gerardo Hermán Matos Rodriguez – La cumparsita, A. Piazzola – Histoire du tango.

Szimfonikus hangverseny Bach-művekkel

December 7-én, csütörtökön 19 órakor a Kultúrpalota nagytermében Johann Sebastian Bach-műveket ad elő a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekara, vezényel Nicolae Moldoveanu svájci csembaló- és orgonaszólista. Szólót játszanak: Roxana Oprea (hegedű), Sándor Ágnes Klára (fuvola), Barabás Boróka és Kardos Margit (mélyhegedű), Portik Henrik (fuvola). A hangversenyre a Karácsony zenés megünneplése (Musical celebration of Christmas) fesztivál részeként kerül sor.

Lecke- és nevelőhangverseny

December 8-án, pénteken 12 órakor román, 13 órakor magyar nyelven tartanak lecke- és nevelőhangversenyt a Kultúrpalota nagytermében. A hangverseny témája: karácsony a Kultúrpalotában, magyarul Fülöp Klára tanárnő, románul Nicolae Moldoveanu orgonaművész mutatja be. A hangversenyen elhangzik M. Dupré Karácsonyi variációk című műve.  

Fényt egy életnek – jótékonysági előadás Máté Dalmáért

Fényt egy életnek címmel tartanak jótékonysági előadást a fogyatékossággal élők világnapján, december 3-án, vasárnap délután 6 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a 17 éves, mozgássérült Máté Dalma létfontosságú műtétje költségeinek fedezése érdekében. Fellépők: Máté Dalma, a Titán zenekar, a Bolyai líceum Rákóczi-kórusa, Májai Varga Kriszta, Miklós Szilvia, a Navarra Dance és BB Dance tánccsoportok, Buta Árpád Attila, Nyikó Anetta, Neagoi Éva, Feketics Mónika, Nagyházi Antal, Kamaszok ifjúsági színtársulat, Olympikus Mixt, harasztkeréki együttes, Mezőfele Gyöngye, Kálmán Eszter Antónia. Műsorvezetők: Ila Ildikó és Kozsik József. A Dalmának szánt adományokat a helyszínen fogadják, ugyanakkor a Dalma Mosolya Egyesületen keresztül is utalhatók az ASOCIAŢIA ZÂMBETUL LUI DALMA RO46BTRLRONCRT0524106901 bankszámlaszámra. Szervezők: Olympikus Sportegyesület és Kamaszok ifjúsági színtársulat.

Adventi operett-, nóta- és musicalgálaest

December 4-én, hétfőn 19 órától adventi operett-, nóta- és musicalgálaestre kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Meghívott művészek: Kalocsai Zsuzsa Jászai-díjas 

érdemes művész, Fischl Mónika Liszt Ferenc-díjas színésznő, énekesnő és Csengeri Attila. Jegyek elővételben a Kultúrpalota jegypénztárában kaphatók.

Színek és évek – Marton Erzsébet kiállítása

Színek és évek címmel nyílik kiállítás Marton Erzsébet préselt virágokból készült képeiből november 29-én, szerdán 17 órakor Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban. A kiállítást megnyitja Jáni Rozália kertészmérnök.

India, az emberiség bölcsője – fotótárlat

Nagy Botond, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagja újabb egyéni kiállítással lép közönség elé. A Bernády Ház emeleti galériájában november 30-án, csütörtökön 18 órakor nyíló tárlat a fotós indiai látogatása során készült felvételeiből mutat be válogatást. A kiállítás egzotikus tájakra, különleges emberekre, népszokásokra, az indiai építészet és életmód érdekességeire hívja fel a fotóművészet iránt érdeklődő marosvásárhelyiek figyelmét.

Czirjék Lajos egyéni kiállítása

December 3-án, vasárnap déli 12 órakor megnyílik Czirjék Lajos egyéni festménykiállítása a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében. A kiállított munkákat és az alkotót Molnár D. Dénes mutatja be a jelenlevőknek. A tárlat január 14-ig látogatható.

Pallady a Kultúrpalotában

Intim napló címmel nyílt kiállítás az egyik legismertebb romániai festőművész, Theodor Pallady nőkről készült alkotásaiból. A kiállításon a művész nőiességgel kapcsolatos legfontosabb alkotásait láthatják az érdeklődők. A tárlat 2024. április 14-ig látogatható, keddtől péntekig 9 és 16, szombaton és vasárnap 9 és 14 óra között a Kultúrpalota időszaki kiállításokat vendégül látó termeiben.

Nagybányai remekművek a Várgalériában

A világhírű nagybányai festőiskola egyedülálló alkotásaiból nyílt kiállítás Nagybányai remekművek címmel a marosvásárhelyi Várgalériában. A tárlat kurátora Eleni Korani. A kiállítás 2024. január 7-ig látogatható keddtől vasárnapig 10–18 óra között. A belépés díjtalan.

Gepidák a várban

A Maros Megyei Múzeum Régészeti Osztályának várbeli kiállítótermében megnyílt a Gepidae – a Maros völgye a kora népvándorlás korában című új időszakos kamarakiállítás, amely a Maros völgyében nemrég feltárt kora népvándorlás kori régészeti feltárások kiemelkedő leleteit mutatja be. Kurátorok: dr. Berecki Sándor, dr. Dobos Alpár, dr. Gál Szilárd Sándor, koncepció: dr. Berecki Sándor, dizájn: Karácsony István. A kiállítás 2024. június 30-ig látogatható, keddtől péntekig 9 és 16, szombaton és vasárnap 9 és 13 óra között. Hétfőnként zárva.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató