2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Szentivánéji álom a Nemzeti Színházban

William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka látható november 22-én, szerdán 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. Az előadás rendezője Mohácsi János. Jegyvásárlás a Nemzeti Színház nagytermi jegypénztárában (nyitvatartás hétköznapokon 9 és 19 óra között, a helyszínen előadás előtt egy órával), valamint a Biletmaster oldalán.


Szentivánéji álom
  Fotó: Bereczky Sándor

Az Ariel Színház mesejátékai

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház társulata november 17-én, pénteken 10.30-kor Dicsőszentmártonban játssza A csizmás kandúr című előadást Sramó Gábor rendezésében. 21-én, kedden 13 órakor az Ariel Színház nagytermében a János vitéz című, 10 év fölötti nézőknek ajánlott előadást lehet megtekinteni. Petőfi Sándor elbeszélő költeményét Barabás Olga vitte színpadra, előadja Szabó Dániel, zenészek: Cseke Péter, Dull János, Gönczi Katalin, homokanimáció Cakó Ferenc. 26-án, vasárnap 11 órakor Az ellopott hegedű című mesejátékra várják a 4 éven felüli gyermekeket és felnőtt kísérőiket az Ariel nagytermébe. Az előadás rendezője Bonczidai Dezső, szövegét Demény Péter írta.

Petőfi-szelfi – vendégelőadás az Arielben

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata Petőfi-szelfi című előadásával vendégszerepel november 17-én, pénteken déli 12 órakor az Ariel Színházban. Szabó Attila 12 éven felüli nézőknek szóló darabját Bartal Kiss Rita rendezte.

Szimfonikus hangverseny

November 23-án, csütörtökön 19 órakor szimfonikus hangversenyt tartanak a Kultúrpalota nagytermében. A Román Televízió Marosvásárhelyi Stúdiójával közösen szervezett koncerten a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Radu Postăvaru vezényli, szólisták a Marosvásárhelyi Nemzetközi Zongoraverseny díjazottjai. 

Leckehangverseny

November 24-én, pénteken 12 órakor román, 13 órakor magyar nyelvű lecke-, illetve nevelőhangversenyre várják az érdeklődőket a Kultúrpalota nagytermébe. A hangverseny témáját Carla Gliga és Fülöp Klára tanárnők mutatják be, közreműködnek a Marosvásárhelyi Nemzetközi Zongoraverseny díjazottjai.

29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

November 16-án, csütörtökön kezdődött, és 19-én, vasárnap zárul a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár a Nemzeti Színházban. A pénteki teljes program november 15-i, szerdai lapszámunkban, a szombati és vasárnapi rendezvénysorozat a 16-i, csütörtöki lapszámunkban, valamint internetes oldalunkon is megtalálható.  

Kiemelt programok Irodalmi estek

November 17-én, pénteken 18 órakor a Kisteremben Az elbeszélés felelőssége. Az etika dimenziói a prózában című irodalmi estre kerül sor. Meghívottak: Egressy Zoltán, Miklóssi Szabó István, Tisza Kata, Tompa Andrea, Vida Gábor. A beszélgetést Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője moderálja. 18-án, szombaton 11 órától a Kisteremben zajlik a Fiatal költők matinéja című programpont. Meghívottak: Demeter Arnold, Kellerwessel Klaus, Vados Anna. Házigazda: Ferencz Nagy Zoltán. Szintén szombaton 20 órától az Underground teremben a Szabad színpad – Az irodalom hangja című együttlétre várják az érdeklődőket. Az est házigazdája B. Szabó Zsolt.

Válótársas – Pokorny Lia főszereplésével – a sanzonest helyett

Pénteken 20 órakor a Nagyteremben Pokorny Lia Válótársas című produkciója látható az eredetileg meghirdetett sanzonest helyett. A Pokorny Lia és Nagy Sándor színészpáros improvizált, irányított jelenetekben, szórakoztatóan mutatja be a színpadon Gönczi Dorka válási és párkapcsolati mediátor és Varga Zsolt párkapcsolati kommunikációs szakember tapasztalatait. A sanzonestre megváltott jegyek érvényesek az előadásra.

A kis herceg

18-án, szombaton 11 órától a Nagyteremben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház A kis herceg című előadására várják a gyermekeket és felnőtt kísérőiket. Rendező Moşu Norbert-László. Egy jegy ára 30 lej. Jegyet a Biletmaster oldalon lehet vásárolni, a helyszínen csak készpénzzel lehet fizetni.

Könyvbemutató a Teleki Tékában 

November 17-én, pénteken 18 órától  a Teleki Tékában bemutatják Balázs Ádám A legnagyobb székely. Orbán Balázs élete és munkássága címmel a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent monográfiáját. A hiánypótló kötetről, valamint Orbán Balázs életművéről László Lóránt történész, a Teleki Téka könyvtárosa és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója beszélget.

150 éves a dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás

A dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás létrejöttének 150. évfordulóját ünnepli november 18-án a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének dicsőszentmártoni szervezete és a Kökényes néptáncegyüttes. Ez alkalommal 10 órától az RMPSZ dicsőszentmártoni óvodaépületének az udvarán megemlékezésre és koszorúzásra kerül sor a mindenkori helyi magyar pedagógusok emlékére állított kopjafánál, majd 12 órától a művelődési ház előcsarnokában díjazzák az erre az alkalomra meghirdetett pályázatok nyerteseit. 17 órától a művelődési ház nagytermében gálaműsort tartanak, ahol a köszöntőbeszédek után a helyi diákok műsorát tekinthetik meg a résztvevők.

Ifjú népzenebarátok napja

Az ifjú népzenebarátok napja alkalmából a Maros Művészegyüttes zenekarának tagjai november 20-án, hétfőn 15.30-kor közös muzsikálásra hívják zenészkollégáikat és tanítványaikat a Színház térre. A többgenerációs muzsikálás alatt nyárádmenti dallamok csendülnek fel: csárdás, forgatós és szöktetős. Meghívottak: Sinkó András és tanítványai, Bartis Zoltán és tanítványai, Ficzus László és Kisfaludi János tanítványai, Füzesi Nándor, Gyárfás István és Varga Bence.

Könyvbemutató a kommunizmusról 

November 24-én, pénteken 17 órától a marosvásárhelyi Gemma Book Caféban (Bolyai utca 10. szám) Alina Nelega Mintha mi sem történt volna című, magyarul megjelent kötetét mutatják be, amelynek cselekménye a romániai kommunista diktatúra utolsó évtizedében játszódik. A kötetet a Lector Kiadó gondozta. A könyvbemutatón jelen lesz a szerző, Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó vezetője, a könyv szerkesztője és András Orsolya fordító is.

Király László Szovátán

A szovátai Bernády Közművelődési Egylet november 23-án 33 éves. Az erre az alkalomra szervezett ünnepségen 24-én, pénteken 18 órától a Szovátai Polgármesteri Hivatal dísztermében jelen lesz Király László költő, író, műfordító, a Sóvidék első és egyetlen Kossuth-díjas költője, aki Sóváradon született, a fürdővárosban érettségizett, Kolozsváron végezte az egyetemet, és ott él napjainkban is. Az ünnepségen Király László verseiből Adorjáni Ildikó és Szász Teréz ad elő, életpályájáról Mester Zoltán BKE-elnök beszél. Az esemény házigazdája a szovátai önkormányzat.

Marosvásárhely és Maros megye történetéből – helytörténeti konferencia

A magyar tudomány napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében ez évben is helytörténeti konferenciát szervez az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókegyesülete, a Borsos Tamás Egyesület és a Teleki Téka Alapítvány. Az ülésszak november 25-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Teleki Téka olvasótermében, a részletes program megtekinthető a Teleki Téka – Bibliotheca Telekiana Facebook-oldalán.

Pallady. Intim napló

A Román Nemzeti Művészeti Múzeum és a Maros Megyei Múzeum Művészeti Osztálya szervezésében november 20-án, hétfőn 17 órakor a Kultúrpalotában megnyílik a Pallady. Intim napló című kiállítás. Kurátor: Călin-Alexiu Stegerean, a Román Nemzeti Művészeti Múzeum főigazgatója. A tárlat a művész legfontosabb, a nőiesség témájával foglalkozó műveit gyűjti össze, 2024. április 14-ig látogatható.

Vass Áron-emlékkiállítás 

A Makfalvi Polgármesteri Hivatal, a Marosvásárhelyi és a Marosszéki Székely Nemzeti Tanács, valamint Vass Áron hagyatékának Facebook-csoportja szervezésében november 19-én, vasárnap 12 órakor emlékkiállítás nyílik a makfalvi művelődési otthonban Vass Áron, „a székely harisnyás szobrász” alkotásaiból, valamint a munkákról készült fotókból. Vass Áron (1891–1979), a község szülöttje fekete kerámiából készített munkákat a székelyekről, illetve kedvenc témájáról, a bivalyokról, amelyek ma számtalan otthont díszítenek.

Faragászati kiállítás

Duha László egyéni faragászati kiállítása november 19-én, vasárnap nyílik meg Marosvásárhelyen, a Bolyai tér 13. szám alatt, a Dersi János kiállítóteremben. A tárlat december 1-ig tekinthető meg naponta 10–13 óra között.

Hunyadi László és Mária kiállítása

November 16-án töltötte 90. évét Hunyadi László szobrászművész. A jubileumot a Hunyadi László – Hunyadi Mária házaspár közös kiállítása teszi emlékezetesebbé a Bernády Házban. Marosvásárhely díszpolgára, a Magyar Örökség díjas szobrász- és ötvösművész gazdag életművéből kisebb méretű köztéri alkotásokat, portrékat, plaketteket, ötvöstárgyakat visz közönség elé a tárlat. Hunyadi Mária textilművészete reprezentatív munkáiból, újabb alkotásaiból mutat be válogatást.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató