2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 A Zászlótudományi Egyesületek Világszövetségének (FIAV) érdemérmével tüntették ki dr. Szekeres Attila István nemzetközi címerakadémikust, a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökét. Az elismerést a Pekingben rendezett 30. Zászlótudományi Világkongresszus zárónapján tartott gálán, hétfőn este adták át.

 Tudományos tevékenysége elismeréseként az erdélyi Szekeres Attila Istvánon kívül John Ferrigan amerikai vexillológus kapta még most meg a rangos elismerést. Különben Szekeres Attila István az egyetlen romániai, ugyanakkor az egyetlen magyar szakember, akit eddig a FIAV érdemérmével kitüntettek.

 A mostani maratoni, augusztus 12–19. között nyolc napon át tartott kongresszuson, amelyen minden földrész képviseltette magát, a sepsiszentgyörgyi szakember A román királyi család tagjainak zászlai az első világháborút követően című előadással vett részt. Bemutatta az első világháború utáni történelmi változásokat, Románia kialakulásának folyamatát, Románia 1921-es címerének kialakulását, a címer alkotóját, Keöpeczi Sebestyén Józsefet, végül a szintén Keöpeczi Sebestyén József által alkotott román királyi zászlókat.

 A következő világkongresszust Párizsban tartják 2026 júliusában. A négy év múlva sorra kerülőre a Cseh Zászlótudományi Társaság, a hat év múlva rendezendőre a chilei szövetség jelentkezett. Az indiai és a szingapúri társaság is jelezte igényét valamelyik kongresszus megtartására, de a FIAV elnöke és főtitkára, Željko Heimer, illetve Bruce Berry az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökét kérte fel a 2032-ben sorra kerülő világkongresszus megszervezésére. Az egyesület reméli, Erdély után Sepsiszentgyörgyöt is sikerül felvinni a szakmai világtérképre.

 A kongresszuson való részvételben az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Szekeres Attila István Domus programja által a Magyar Tudományos Akadémia támogatta. Köszönet érte!

 Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület


 Szekeres Attila István átveszi a kitüntetést Željko Heimer elnöktől
 Fotó: Remigijus Bimba


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató