Bűn volt a szó
December 16-án, kedden a Balázs Ferenc önképzőkör keretében mutatták be Benkő Levente Bűn volt a szó című könyvét a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében. A kötet a nagyajtai származású Moyses Márton életének és a kommunista diktatúra ellen vívott harcának állít emléket.
A Balázs Ferenc önképzőkör idei utolsó alkalma az 1989-es forradalmat megelőző évtizedek diktatúrájának borzalmait elevenítette fel, kiemelve azokat a hősöket, akik égő fáklyaként tiltakoztak az elnyomó politikai rendszer ellen. Az eseményekről és az újonnan kiadott kötetről Benkő Levente történész tartott előadást.
1956 februárjában Moszkvában megtartották a Szovjetunió kommunista pártjának huszadik kongresszusát, ahol Nyikita Szergejevics Hruscsov, a párt főtitkára a zárónapon előadta titkos jelentését, amiben elítélte a sztálini terror és diktatúra túlkapásainak egy részét. A jelentés sokkolta a hallgatóságot, hiszen az addig bálványozott Sztálinról kiderült, hogy tömeggyilkos, véres kezű diktátor. A lengyelek kicsempészték a szóban forgó jelentést, lefordították lengyel nyelvre, és kijuttatták Nyugatra. A nyugati újságok milliós példányszámban kürtölték világgá a hruscsovi jelentések egyes részeit – így tudta meg a világ, hogy a kommunizmus nem az az emberbarát rendszer, mint amilyennek gondolták.
Ilyen körülmények között, a teljes szovjet megszállási övezetben általános igény volt a változásra. 1956 szeptemberében Kolozsváron kétnapos gyűlést tartottak, ahol részt vett a Magyar Autonóm Tartomány és a Kolozs tartomány több mint 40 irodalmi személyisége is. Az eseményen a magyar értelmiségi elit számonkérte a pártvezetést: olyan kérdésekre várták a választ, mint a munkások bántalmazása, illetve a magyar feliratok és kulturális intézmények hiánya, de követelték a cenzúra megszüntetését és a teljes alkotási szabadságot az irodalomban. Az eseményen felszólalt többek között Fodor Sándor, Sütő Andás és Székely János.
1958 februárjában a Magyar Népköztársaság párt- és államvezetésének küldöttsége meglátogatott több romániai várost, köztük Marosvásárhelyt is, ahol február 26-án Kállai Gyula államminiszter többek között úgy fogalmazott, hogy „nem igaz, hogy minden magyar testvér” és „a Román Népköztársaságban megvalósul a nemzetiségek jogegyenlősége politikai, gazdasági és kulturális téren”, amivel jelezte a Securitate, illetve a román párt legfelsőbb vezetése felé, hogy „szabad a pálya”. A szóban forgó látogatás indította el Romániában a tömeges letartóztatásokat.
Erdélyben egyetlen példa volt arra, hogy fiatalok nekivágjanak a román–magyar határnak, hogy azon átszökve csatlakozzanak a forradalmárokhoz: Moyses Márton, Bíró Benjámin, Kovács János és Józsa Árpád Csaba, akik 1956. november 10-én elindultak Barótról, hogy Nagyvárad környékén átszökjenek a határon, és csatlakozzanak a pesti srácokhoz. Csupán kettőnek sikerült a kísérlet (Bíró és Józsa), ketten pedig hazatértek.
Moyses Márton egy jól felkészült, jóakaratú, nagy remények elé néző fiatalember volt, aki egyebek mellett irodalommal és matematikával is foglalkozott. A határátlépési kalandja alatt összegyűjtött hiányzásai miatt kicsapták a baróti iskolából, de mivel árva volt, a marosvásárhelyi tartományi főtanfelügyelő közbenjárásával átkerült az akkori Bolyai iskolába, ahol 1959-ben érettségizett. Ezt követően egy évig a sepsiszentgyörgyi textilgyárban dolgozott. 1959 novemberében a Securitate célkeresztjébe került, hiszen szökési kísérlete mellett többször is nyíltan kiállt a forradalom mellett, és felszólalt a kommunista rendszer hibái ellen. 1960. november 22-én – ekkor elsőéves volt a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen – a Securitate letartóztatta, elsőfokon 7 évre, majd a fellebbezést követően 2 év politikai börtönre ítélték. Miután letöltötte büntetését, 1962 novemberétől a nagyajtai termelőszövetkezetben dolgozott napszámosként. Bár megpróbált Brassóban állami munkahelyet szerezni, mindig akadályba ütközött.
Végső elkeseredésében, a rendszer elleni utolsó fellépéseként 1970. február 13-án Brassóban leöntötte magát benzinnel, és felgyújtotta magát. Három hónappal később, május 15-én halt meg a baróti kórházban. Búcsúlevelében így fogalmazott: „Bevégeztetett. Nem kívánok élni egy percet is abban az országban, ahol a Securitate emberei bűncselekmények sorát követik el, és ahol a párt vezetősége tehetetlen a visszaélésekkel szemben”.
Moyses Mártonhoz hasonlóan 1966–1989 között politikai tiltakozásként Európa-szerte többen is felgyújtották magukat. Nagyajtán idén október 25-én a Kovászna megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségével közösen emlékművet állítottak az unitárius vártemplom szomszédságában. Az emlékműre felkerült mind a huszonegy önégetéssel tiltakozó személy neve, illetve az áldozatok története három nyelven – így az emlékmű Európában egyedi.
Benkő Levente Bűn volt a szó című könyvével kapcsolatban elmondta, hogy bár Baróton nevelkedett, nagyajtai születésű.
Gyerekkorában sokat hallotta Moyses Márton történetét, így amikor 1990 után lehetősége nyílt szabadon kutatni addig tabunak tekintett témákat, elhatározta, hogy megírja a két forradalom közötti egyetlen romániai magyar égő fáklya történetét. A kötet Moyses egykori barátai és ismerősei elbeszéléseiből, illetve különböző intézmények hivatalos dokumentumaiból és levéltári iratokból állt össze. Az első kiadás 2001-ben jelent meg, ezt követte 2017-ben egy bővített változat. A Balázs Ferenc önképzőkörön bemutatott legújabb, harmadik kiadás szintén tartalmaz bővítményeket, illetve képeket is. A kötet megvásárolható az Idea Könyvtér weboldalán.
