Mit visz a kis hajó?

Marosvásárhelyen az Art Nouveau Galériában nyílt meg október 24-én Biró Kálmán Enikő festészeti-grafikai kiállítása. A november 24-ig látogatható tárlatot a megnyitón Cora Fodor és Ungvári-Zrínyi Kata ajánlotta a jelenlevők figyelmébe. Mellékletünkben a kurátorként is gyakran szerepet vállaló vizuális művész, Ungvári-Zrínyi Kata írását közöljük az egyéni tárlatról.

Világunk kozmikus perspektívából

  Kálmán Enikő több technikával alkot. Módszerére magasfokú fegyelmezettség jellemző: személyes  alkotói programjai mellett kitart, szemléletmódja gyakran tudatos, munkáin olykor érezhető a formalista gyakorlatok rendszerbéli kerete. És legalább ennyire jellemző rá az is, hogy elmerül az áramlásban, a flow-ban, hogy ösztönösen vezeti (valami) a ceruzáját, hogy finom megfigyelései mellett játszik, lélekkel viszonyul a tárgyakhoz és olykor kilép egy-egy keretből is.

A kiállítás anyagában mindezen tendenciák tetten érhetőek, és egymást kiegészítik. 

Ezúttal központi motívum a hajó, amely egyaránt szimbóluma az emberi törekvésnek, a társadalomnak, de a társadalom különböző rendszereinek is. A kis hajórajzok sok mindent foglalnak magukba: utazást, kalandot, (természeti/)külső erőknek való kitettséget...  És mindez nem véletlen: a sorozat a pandémia idején készült.

A hajó tehát magába zár. Hajón vagyunk, de maga a hajó is mi vagyunk, az ember, a társadalom, az utasok, a legénység – a közösségi lét meghatároz, a hullámok dobálnak, a szerkezet magába foglal. Lesz-e özönvíz, és a rendszer egyben marad-e, vagy ha nem, mely részei fognak lemorzsolódni?

Ha fejünk fölött összecsapnak a hullámok, csak az tud segíteni, ha kiemelkedünk a helyzetből.

A Kozmikus perspektíva olyan titokzatos dimenzió, amely kiemelheti az embert a földi viszonyokból – és ez az emelkedés olyan típusú haladás, amellyel magunk mögött hagyjuk a járműveket, a tengeri csatákat, a horizontot… És ebből a szemszögből már fel tudjuk mérni azokat az összefüggéseket is, amelyekbe egész valóságunk helyezkedik. Az emlékezet, az enyészet vagy az elmúlás, az emberi tapasztalat paraméterei mind átszíneződnek és megtelnek bölcsességgel.

A színmemória-gyakorlatok a valóság referenciapontjai. Ebben a projektben az alkotás az élet gazdagságának leltára, ugyanakkor pedig a festék és a fehér folt küzdelmének a színtere is. Néha a szín az enyészet jele (rozsda), de előfordul olyan is, hogy ez megfordul, és a technika mechanizmusa ellenére is úgy tűnik, mintha a fehér mező valósággal felfalná a színt; a festett felület valósággal elfogy. Ilyen körülmények között a horror vacqui (félelem az ürességtől) is sokkal erősebben hat. Kálmán Enikő az akvarell mestere.

Ismétlésében a hajószimbólum is módosul: olykor a szerkezet-léten van a hangsúly, máskor pedig maga a szerkezet fölé más rácsszerkezetek kerülnek. A hajó néha ősi kultúrák dekoratív motívumait idézi. Megsokszorozódásában pedig átalakul: írássá, pecsétté – vagy egyetlen kalligrafikus jellé válik.

A minimalista papírmodulokban keleties formai letisztultság uralkodik. A mikrouniverzumok saját fényükkel hatnak (a „lámpás” belső világába szív), de a tárgyak finomsága külső megvilágítással egészen másképp érvényesül: tiszta, makulátlan felületek teremtődnek – az ezek által aktivált asszociációk pedig sokfélék: fiatal élőlények, fiókák alsó tollazata, vakító fehérségű szőr, vagy növények alig kinyílott sarjainak fehéres látványa, a legfrissebb levelek világos, de telített jelenléte…

A felületeket fekete élek foglalják rendszerbe, és a tárgy így önkéntelenül is az ékszerek drágaköves foglalatait juttatja eszünkbe: a keret csupán fegyelmezett foglalat – ami benne megnyilvánul, az pedig maga az élet.

Ungvári-Zrínyi Kata