Számítanom kell arra, hogy e provokatív, különben viselkedéstani (etológiai ihletésű) cím olvastán a kutyások fel fognak hördülni. Mert teszem azt, azzal kezdik, hogy a kutya az ember legrégibb barátja. (Nem hiába énekli a fiatal Zalatnay Cini, hogy „hol vagytok, ti régi barátok, szükségem lenne ma rátok!”). Még a messzi őskor delén szelídítette meg az ember, míg a macskát csak Egyiptomban a XXIV. dinasztia korában vagy valamivel tovább: plusz-mínusz. Onnan hozták Rómába, és terjedt szét a császári birodalomban. Importáru.
A kutya igazi haszonállat. Már-már emberi, lelki tulajdonságokkal, állítják Kutyánszkiék. Mert például őriz, véd és szolgál. Akár egy jó rendőr. Ezért is vannak rendőrebek. Bármire be lehet tanítani, rendszertani és faji határainak feszegetése árán is. Elküldhető bevásárolni, kinyomozhat egy gonosztevőt, regényírók és filmes forgatókönyv-auktorok beszélnek olyan kutyáról, amely (aki) a halott gazdi sírjához naponta kimegy, csak éppen virágot nem visz, napokkal előbb megérzi a földrengést és más természeti katasztrófát. (Megjegyzendő a macskák védelmében, ezt a macskafélék is előre jelzik nyugtalan viselkedésükkel. Sőt a petárdázást is.)
A kutya megköveteli, még az édi-bédi ölebek is, a napi egy-kétszeri mozgást. Ki és le kell vinni sétálni őket, futtatni. Az ember kellemesen fogyókúrázhat velük és mellettük az időjárástól függetlenül. Vagyis hóban-sárban, kánikulában is menni kell. Vihető a vonaton és más tömegközlekedési járművön. Pórázzal vagy póráz nélkül futtatható. Bicikli után kötve is követ. Vagy a járdán szabályosan halad, az útkereszteződésekben és a zebránál átkelés előtt szétnéz, kivár, csak zöldre megy át… A jól temperált eb (vö. Bach Wohltemperiertes Klavier). Vadásztermészetüket nem tudják meghazudtolni. Ez elmondható a macskákról is, de azok sokkal puhábban teszik. Okosak, figyelmesek. Lábhoz fekszenek.
A kutyatulajdonosok legfőbb érve a sok erény/virtus mellett, hogy az eb hűséges, holtáig ragaszkodik gazdájához. Felnéz rá. Ha kalapja lenne, levenné előtte. Igaz, kiskorában szétrágott papucsot és cipőt, kifordította ágyásából féltett kiskerti növényeinket, de mi ez ahhoz képest, hogy belőle sose lesz szalonna (áruló), eb ura fakó, és Ugocsa non coronat. Verset írt róla Petőfi. Nem azt verselte bele az anyai tyúkhimnuszba, hogy Morzsa macskám, hegyezd füled. Jack London sem éneklő macskáról írt, hanem az éneklő kutyát választotta könyve címéül; Babits is az esti kérdésben azt feszengeti: „vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel nézzed a lombon át a lusta holdat”. Megugatja a holdat. És a legnagyobb hőséget is róla nevezték el kánikulának. Nyelvészek (és bédekkerek) állítják, hogy a Kanári-szigetek dehogyis azokról a zajos-füttyös röppentyűkről kapta nevét, hanem a kutyákról. Latin nevük ugyanis canis lupus familiaris (családi farkaskutyák).
Erre a macskák tartói, a macskológusok azzal vágnak vissza, hogy a macskát viszont a latinok és utána a zoológusok felis silvestris catusnak nevezik, amely tudatos elírás, hiszen az igazi neve félix, vagyis boldog. Boldog az ember közelében, sőt önmagában is a boldogság szinonimája. Ráadásul az angolszászok megvesztegették a névadó bizottságot, és beletették a névbe latinos formában a macsek angol nevét – a catet. De erről a kis trükkről mélyen hallgatnak. (Mondom – ez a kutyások megfigyelése.)
Az O. Nagy Gábor-féle Magyar szólások és közmondások vaskos kötetében 87 közmondás témája a macska, ezzel szemben – replikáznak fölényesen a kutyások – közel 400 (egész pontosan a variánsokkal és származékokkal együtt 371!) oldalon át felsorolva. Ez is bizonyítja, hogy a kutyák közelebb állnak a homo sapiens szívéhez.
Persze mindkettőnek kijut a megvetésből: a kutya mint jelző egyaránt lehet dicsérő vagy elítélő. Vö. kutyahűség, kutya élet, kutyaszar. Ez utóbbit tudós nevén ne kérd a patikában, mert körberöhögnek (canis merga). „Kutyául vagy.” „Kutyába se vesznek.” De macskául/macskába sose. Van Csizmás kandúr a legnagyobbak által megírva, de cipős, kucsmás vagy csizmás kutya hol van? És a Kicsi kutya tarka is végül a macska farkára fut ki. (És a példák szaporíthatóak.)
A macsak hízelgő, meleg, otthonos, doromboló, mint a jó tűzhely. Igazán sose szelídült meg. Nem asszimilálható. (Mint nácik és antiszemiták szerint a zsidó.) A macska a házhoz-helyhez ragaszkodó, mondhatni megrögzött lokálpatrióta, akkor is helyt marad, ha a házat elbontják. (Legendás adat.) A kutya mindenhová követi a gazdit. Farkal utána, mondják. Hamis is lehet.
Valamivel feljebb már szó esett a muzikális ebről. Na viszont ekkor a magyar műveltségű macskások kerekedhetnek felül, ugyancsak Petőfire hivatkozva: Farkasok dala, Kutyák dala – dobják oda.
És különben is az irodalomban az írók esetében a kutyák vezetnek. Igaz, Hemingway macskás volt. Na de a másik Nobel-díjas: Thomas Mann?
Most veszem észre, hogy a címben feltett kérdésre tulajdonképpen nem is válaszoltam. Nem én lennék az első, aki kitérő választ ad sorsdöntő, kardinális kérdésekre…
