Mit tehet a szülő?

Digitális kütyük hálójában

A különböző digitális eszközök: az asztali számítógép, a laptop, a táblagép, az okostelefon és az internet a fénykorát éli. Ezeknek az óvodások és iskolások életére gyakorolt hatásáról, a sport fontosságáról és a változások feldolgozásáról Pápai Annamária iskolapszichológust, a 2012-ben alakult Maros Megyei Neveléslélektani és Erőforrás Központ pszichológusát kérdeztük. 

– Ön milyen mértékben ajánlja a digitális eszközök használatát a gyerekeknek?

– A mai gyerekek a digitális generációt képviselik, a digitális eszközök az életük szerves részét képezik. A társadalom megköveteli, hogy a gyerekek megtanulják a számítógép, az okostelefon és az internet használatát. Ha a szülő teljesen megvonja ezeket, egy adott ponton a gyerek versenyképességét, munkaerőpiacon való felzárkózását akadályozza. Egyébként sem lehet eltiltani egy gyereket a virtuális valóságtól, ha nem otthon, akkor majd az iskolában vagy máshol talál rá módot, hogy internetezzen. A legfontosabb, hogy a szülő ellenőrizze azokat a tartalmakat, amelyekhez hozzájut a gyerek. Fontos odafigyelni, hogy milyen rajzfilmeket vagy egyéb tartalmakat néz, milyen játékokon játszik, és milyen ezeknek az agressziószintje. Fel kell mérni, hogy melyek a nem megfelelő tartalmak a gyerekek számára, és korlátozni kell a „fogyasztásukat”. Én személy szerint egy 1–4. osztályos kicsinek semmi esetre sem ajánlok napi egy óránál vagy másfél óránál több időt bármilyen jellegű képernyő előtt.

– Mi van akkor, ha a gyerek másfél óra elteltével is ragaszkodik ahhoz, hogy folytassa a digitális eszközök használatát? Mit tegyen ilyenkor a szülő, hogyan kezelje a hisztit?

– A szülőknek következetesnek kell lenniük a nevelési kérdésekben és a korlátok felállításában. Ha a szülő azt mondja a gyereknek, hogy mindennap másfél óra, akkor ez ne húzódjon ki néha három órára. A gyerekek szeretik a szabályokat, tudnak is ezekhez alkalmazkodni, de csak ha a szülő kitartó. Eleinte nehéz lehet, de attól az, hogy a gyerek próbálgatja a szülő határait, és ha tudja, hogy a szülő egyik nap megengedte a három órát, akkor addig próbálkozik, ameddig újra el nem éri azt.

Ha a szülő felállítja a stabil határokat, emellett minőségi időt tölt a gyerekével, aktívan figyel legalább napi egy órán át csak rá, akkor még a legérzékenyebb gyerek is vissza tudja fogni magát, és nem hisztizik. 

Úgy gondolom, a mai gyerekeknek is meg kell tanulni unatkozni, ugyanis ez egy adott ponton jót tesz nekik, segít önmagukra és a környezetükre figyelni. Amit unatkozásnak nevez a gyerek, az egy 10-15 perces gondolkodás azon, hogy mit csináljon, de miután ez lejár, lefoglalja magát, talál valamilyen elfoglaltságot az udvaron vagy a házban a digitális eszközök utáni sóvárgás helyett.

– A sportnak lehet segítő szerepe akkor, ha a gyerek agresszív?

– A sportnak köszönhetően a gyerek megtanulja az önfegyelmet, az együttműködést, a felelősséget és a rendet. A sportban a gyerek kipróbálja magát. Olykor agresszív cselekedetei is lehetnek, de fontos, hogy tudja leállítani magát, és erre a sport hatékony kereteket biztosít. Megtanulja, hogy az ütésének következménye van, és ezt mérlegelve ő dönti el, hogy odaüt vagy sem. Szerintem a rajzfilmek és a játékok azok, amelyek inkább agressziót váltanak ki. Ezek esetén minden az adott tartalom végkifejletétől függ, az irányítás nem a gyerek kezében van.

A sportot egyébként egy nagyon fontos fejlesztő tevékenységnek tartom. Ha 7 éves kor után nem figyelünk oda erre tudatosan, a gyerek ösztönös mozgásigénye elkezd csökkenni, és később sem fog sportolni.

– Mi van akkor, ha a gyerek elzárkózik a sporttól?

– A gyerekek alapvető igénye a mozgás. Egy gyereknek sosem magával a sporttal van problémája, hanem a sportággal vagy a közösséggel, ezekkel nem tud azonosulni. Sokszor el kell menni több helyre is, amíg a gyerek megkapja azt a sportágat és azt a közösséget, ami számára a legmegfelelőbb.

– Mit lehet tenni annak érdekében, hogy a gyerek könnyebben elviselje a különféle életeseményekkel járó változásokat?

– A változások kezelése, a folyamatos alkalmazkodás életfeladatunk. Konkrét recept nincs arra nézve, hogy ezt hogy kezeljük jól, de egy egészségesen biztonságos háttér nagyon sokat segíthet. Szülői támogatással, egy biztató tanárral vagy jó barátokkal áthidalható bármilyen helyzet. A lényeg, hogy legyen egy biztos pont a gyerekek életében.

– Mit tegyen az a gyerek, akinek nincs ilyen biztos pont az életében, aki nem számíthat a szüleire, nem jön jól ki a tanáraival, és barátai sincsenek?

– Ilyen esetben el lehet menni az iskolapszichológushoz átbeszélni néhány problémát, vagy csatlakozni kell egy segítő jellegű közösséghez. Én hiszek abban, hogy ha szétnézünk egy kicsit a környezetünkben, mindig kerül valaki, akire támaszkodhatunk. Ezt kell megérteniük a kisebb gyerekeknek is, hogy nincsenek egyedül, mindig van valaki, aki velük van.

– Mi az a pont, amikor egy szülőnek tanácsos pszichológushoz vinnie a gyerekét?

– Fontos, hogy amikor pszichológushoz viszi valaki a gyerekét, akkor felkészítse erre a találkozásra, ami egy barátságos és játékos beszélgetés. Mi, pszichológusok teljesen átlagos családokkal is foglalkozunk, akiknek az életében történt egy kis elakadás. Lehet, hogy ezeket az elakadásokat ők közösen, családon belül is meg tudják oldani, de időnként egyszerűbb egy külső személytől segítséget kérni a továbblépés érdekében. Azt, hogy pszichológushoz forduljon-e a család, az alapján kell eldönteni, hogy mit jelez vissza a család környezete, mit mondanak a tanárok, szüksége van-e erre a gyereknek.