2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ciolacu–Orbán-találkozó

Egy év leforgása alatt harmadik alkalommal találkozott a két kormányfő, ami azért is fontos, mert korábban tíz év is eltelt miniszterelnöki találkozók nélkül, mondta lapunknak Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Szükséges, de lehetőség is van arra, hogy fejlődjön a román–magyar kapcsolat, már az elmúlt évben is látszott a pozitív elmozdulás, vélekedett Kelemen Hunor, aki azt is hozzátette, hogy az erdélyi magyarságnak is az az érdeke, hogy a két ország között állandó párbeszéd legyen. 

Másrészt Romániának Magyarország a harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, ilyenformán pedig közös érdek, hogy megtörténjen az infrastruktúra-fejlesztés, ami a vasutat és az autópályákat illeti. A Fekete-tengerről és az Égei-tengerről az áru ezeken az útvonalakon jut el Európa belsejébe, és ebből mind a két országnak kell profitálnia, húzta alá az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor arról is beszélt, hogy a két ország energetikai szempontból egymásra van utalva, illetve további gazdasági együttműködéseket is létre kell hozni, ki kell használni a bennük lévő potenciált. Románia számára nagyon fontos, hogy az idén az EU magyar elnöksége alatt megszülessen az a döntés, amely kimondja, hogy mikortól valósul meg a teljes jogú csatlakozás a schengeni övezethez. Ahogy tavaly döntöttek arról, hogy márciustól légi és vízi vonatkozásban Románia csatlakozott a térséghez, úgy az idén megszületik a döntés, hogy az ország teljes jogú tag lesz, adott hangot reményének az RMDSZ elnöke, aki hozzátette, hogy Magyarország megígérte: támogatja a csatlakozást, és napirenden lesz a téma a féléves elnökség ideje alatt.

A mostani, jónak mondható kapcsolat a két állam között viszont nem jelenti azt, hogy soha többet nem lesznek viták. Az államok, a kormányok között mindig vannak viták, a kérdés az, hogy ezek milyen típusúak, illetve ezeket követően ki milyen konklúzióra jut, magyarázta Kelemen Hunor. Ezért is fontos a kommunikáció, hiszen pont, mint a családon belül, a felek nem kell egyetértsenek, hanem az a fontos, hogy megértsék egymást. A puszta megértésen a két ország már rég túl van, vélekedett az RMDSZ elnöke.

Bár Tusványos lejárt, az idei politikai kihívások nem. Az év végén sor fog kerülni az államelnöki és a parlamenti választásokra. Az RMDSZ-nek lesz államfőjelöltje, hogy legyen a magyaroknak hangja, hogy megmutassuk, az erdélyi magyarok mit gondolnak az országról, magukról és Románia jövőjéről, ezeket egy államelnökjelölt fel tudja mutatni, mondta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke a parlamenti választások kapcsán kiemelte, hogy olyan jelölteket kell állítani, akik képesek elnyerni a közösség bizalmát, hogy a szövetség egy erős frakcióval rendelkezzen. Ha ez sikerül, és adottak lesznek a feltételek, kormányzati szerepet is szeretnének vállalni, hiszen az elmúlt évek bizonyították, hogy kormányon hatékonyabban, eredményesebben tudják képviselni közösségünk érdekeit, húzta alá az RMDSZ elnöke, aki hozzátette, hogy csak akkor fognak kormányzati szerepet vállalni, ha adottak a feltételek, tehát nem az a cél, hogy bármi áron, előnytelen helyzetben is kormányon legyenek.

A feltételekről egyelőre nem szólt Kelemen Hunor, csupán annyit jegyzett meg, hogy erre a kérdésre december 8-a után kell visszatérni. Ami pedig az államelnökjelöltet illeti, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetségnek biztos lesz jelöltje, a szeptemberi SZKT-n döntenek a képviselők arról, hogy ki legyen ez a személy. Korábban többen szóba hozták Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét és Csoma Botond parlamenti képviselőt, az RMDSZ szóvivőjét is. Azonban a júniusi 9-i választások utáni SZKT-n szinte minden politikus úgy vélekedett, hogy Kelemen Hunor kell legyen a jelölt, annak ellenére, hogy az RMDSZ elnöke korábban azt mondta, nem szeretne indulni az államelnök-választáson. Végleges válasz csak szeptemberben lesz.


Fotó: MTI



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató