2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Telített temetők – sírhelymegváltási gondok

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alárendeltségébe négy köztemető tartozik, melyekben a szabad helyek száma – az egyházi felekezetek tulajdonában lévő temetőkben lévőkkel együtt – elenyésző. A Jeddi úti, a megyei kórház mögötti, a remeteszegi és a Nyár utcai központi temető is jó gazdához illően, kitakarítva fogadja az eltávozott szeretteik végső nyughelyére érkező látogatókat. 




Mindenszentek és halottak napjára készülve a marosvásárhelyi köztemetők ügyintézésével megbízott osztályvezetővel, Pásztor Csabával többek között a temetők telítettségéről, a meg nem váltott sírhelyek sorsáról, a felújítási és karbantartási munkálatok körüli anyagi nehézségekről, a személyzethiányról és a járműparkolási gondokról beszélgettünk. 

A 6,5 hektáros Jeddi úti temetőben, ahol 6.600 sír van, látványos változásoknak lehettünk szemtanúi az utóbbi időszakban. Az elhanyagolt épületek, a ravatalozó új külsőt kapott, a látogató nem érzékeli a személyzethiányt, azt, hogy az önkormányzat a köztemetők karbantartását elvileg egy-egy személyre bízta. Anyagiak hiányában is igyekeznek jól sáfárkodni mindazzal, ami megadatik, annak érdekében, hogy az elhunytakat szeretteik méltó módon kísérjék utolsó útjukra, valamint a megemlékezésekre is gondozott környezetben kerülhessen sor, a hozzátartozók érezzék a szeretteik elvesztése okozta együttérző gondoskodást. 

Fotó: Szer Pálosy Piroska


– Egyetlen alkalmazottal miként lehet a többhektárnyi területeket karbantartani, kaszálni a zsúfolt sírok között, a szétszórt hulladékot összegyűjteni stb.? – kérdeztük Pásztor Csaba osztályvezetőt.

Mint kifejtette, sikerült egyezséget kötni a megyeszékhelyi börtönnel, és négy rendkívül szorgalmas és becsületes – enyhébb közúti vétségek miatt elítélt – fiatalember segít a temérdek tennivaló elvégzésében. Nélkülük lehetetlen elképzelni a négy temetőben tornyosuló munkálatok elvégzését, mivel sajnos a szeméttárolók helyett sokan a sír mellett hagyják a takarításból származó hulladékot, amit a szél továbbvisz, ezenkívül a sírok körüli zöldövezetek gondozása is állandó munkaerőt igényel. Mióta ezzel a feladatkörrel bízták meg, szélmalomharcot folytat az erdészeti igazgatósággal, mivel a temetőt övező erdő hatalmas lombkoronái elöregedtek, és termetes ágak törték szét a tüzelőfát tároló építményt, de bármikor anyagi kárt is okozhatnak azokon a sírokon, amelyek a temető felső részén, a kerítés közelében találhatók, nem beszélve arról, hogy életveszélyesek is. Másik megoldatlan gond a járművek parkolása, mivel az egyetemi hallgatók járművei annyira elfoglalják az úttest két oldalát, hogy sokszor a temetésre érkezők sem találnak parkolóhelyet. 


2.500 sírhely nincs újraváltva

Marosvásárhely temetői már túlzsúfoltak, sajnos egyre kevesebb a terjeszkedési lehetőség. A Jeddi úti temetőben sikerült 28 ár területet vásárolni, ami csepp a tengerben, ezért az önkormányzat a szomszédos területek tulajdonosaival szeretne kiegyezni a temető bővítése érdekében. A marosszentgyörgyiként is emlegetett, a megyei kórház mögötti temető bővítésében csak addig lehetett reménykedni, amíg az új kórház építését el nem kezdték, így már ott sem esedékes a temető területének a növelése. A remeteszegi temetőt is csak magántulajdonban lévő területek megvásárlásával lehetne bővíteni.

Számottevő a meg nem váltott sírhelyek száma is, a négy köztemetőben összesen 2.500 sírhely bérleti díját évek óta nem fizették ki, és a felszólításokra sem reagálnak azok, akik egykor szerződés révén vállaltak kötelezettséget. Ennek érdekében tanácsi határozatra lenne szükség, hogy eldöntsék, mi legyen a „gazdátlan” sírok sorsa, főleg a helyhiány miatt egyre sürgetőbb lenne rendet teremteni ezen a téren is.

Az önkormányzat 23 olyan céggel kötött egyezséget, amelyek munkálatokat vállalhatnak a város négy köztemetőjében, a címlista ki van függesztve az ügyintéző irodájában. Erre azért volt szükség, hogy kapcsolatot lehessen tartani a megbízott céggel, a szabványméretek betartását ellenőrizni, és felelősségre lehessen vonni a vállalkozások vezetőit az esetlegesen okozott károkért vagy az el nem szállított hulladékért – mondta Pásztor Csaba.

Virágvásár Marosvásárhely főterén

Fotók: Nagy Tibor



– Mi a teendője annak, aki elveszíti hozzátartozóját, miként juthat sírhelyhez, milyen feltételekkel? Marosvásárhelyi lakcímmel kell rendelkeznie az elhunytnak? – kérdeztük Korpádi Helgát, a nélkülözhetetlen mindenest – aki a kis helyiségben nemcsak hétvégeken, hanem az ünnepnapokat is feláldozva kell helytálljon egyedüli ügyintézőként és a hozzátartozókkal együttérző „pszichológusként”.

– Előre sírhelyet foglalni nem lehet, csak elhunyt számára. A halotti bizonyítvánnyal és a személyazonossági igazolvány másolatával lehet igényelni új sírhelyet, de már csak a Jeddi úti temetőben. A feltétel az, hogy marosvásárhelyi lakcíme legyen annak a hozzátartozónak, akivel a szerződést kötjük. 2012 óta tízévente kell újraváltani a sírhelyeket. A szerződés értelmében egy új sírhely első alkalommal kifizetendő bérleti díja egyelőre 802 lej, a régebbi sírhelyek tízévenkénti megváltása a tanácsi határozat értelmében 400 lej, az éves fenntartási díj 30 lej, természetesen ezek az összegek időközben emelkedhetnek majd. A sírhelyet a temetkezési szolgáltatók ássák ki, az elhunytak ravatalozóban való elhelyezése éjszakánként 68 lejbe kerül – tájékoztatott Korpádi Helga.





Baricz Lajos

Porrá váltak bár

„Porból lettél, ember, és porrá leszel” –

hamvazószerdán én is hittel mondom,

s hamut hintek a hívek homlokára –

akkor nincs is az elmúlással gondom.


De ősszel, mikor a levelek lehullnak,

és a nagy természet elszenderedik,

ilyenkor érzem a mondatok súlyát,

amelyet viselni besegít a hit.


Minden egyes nap temetőben járok,

és tudom, én is egyszer porrá válok,

ám Mindenszentekkor elszorul szívem,


mikor szüleimhez virágom viszem;

porrá váltak bár, de számomra élnek,

hallom hangjukat – Életről beszélnek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató