2021. április 13., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Diákjaink külföldön (III.)

Nem egyszerű és nem rizikómentes otthagyni egy egyetemet, és külföldön újrakezdeni. Azonban az álmokat nem szabad veszni hagyni, és bármennyire is nehéz, meg kell lépni a legnehezebb, legkönyörtelenebb lépéseket is, mert szinte garantált, hogy jól fogunk járni, még akkor is, ha az ösvény elején nem így gondoljuk.

Egyed Mónika tizenévesen határozta el, hogy külföldön fog tanulni, azonban az érettségi után mégsem így döntött. Kolozsvárra iratkozott be, és ott volt ösztöndíjas tanuló, azonban úgy érezte, hogy ez nem az, amire vágyott. Ezért első év végén fejest ugrott az ismeretlenbe, és elment Hollandiába, hogy ott folytassa a tanulmányait.

A Diákjaink külföldön című sorozatban most őt kérdeztük. 

Egyed Mónika


– Elkezdted az egyetemi tanulmányaidat Kolozsváron, és egy évet el is végeztél. Hogyan jött az ötlet, hogy ennek ellenére Hollandiába menj tanulni?

– A líceumi éveim alatt mindig is vágytam külföldre, úgy gondoltam, hogy többet szeretnék fejlődni, és úgy éreztem, hogy nem tanulok számomra elégséges új dolgot. Azaz a tananyag le van maradva. Érettségi után megijedtem az ötlettől, hogy külföldön folytassam, nem akartam az a fiatal lenni, aki egyből elhagyja az otthonát, ezért megpróbáltam a földrajz-turizmust. Azonban azt éreztem, hogy nem fejlődöm semmit. Terepgyakorlatra mindkét egyetemről Budapestre vittek, ennek ellenére óriási különbség volt a kettő között. Ez a különbség abban állt, hogy az itthonival úgy voltunk kezelve, mint az egyszerű turisták, míg a hollandiai terepgyakorlat esetében betekintést nyerhettünk a Sziget és a BKV színfalai mögé. Amikor úgy viselkednek velem, mint egy turistával, akkor nem tanulok semmit, míg a másik esetben rengeteg hasznos információval lettem gazdagabb, és úgy érzem, hogy ezeket képes leszek kamatoztatni a későbbiekben. Az egyik barátom csak úgy a semmiből feltette nekem a kérdést, hogy nincs-e kedvem külföldre menni egyetemre? Én akkor egyetemista voltam Kolozsváron, ösztöndíjjal, és nem tudtam elképzelni, hogy mégis hogyan tudnék elmenni. Győzködtem magam, hogy jó ez nekem. Azonban három héttel később mégis jelentkeztem, hiszen mindig is ez volt az álmom, és valahogy felbátorodtam, illetve találtam egy turizmus-menedzsment szakot. 

– Miért pont Hollandia? Azért, mert ott voltak barátaid?

– Azért is. Sokat segített, hogy voltak kint olyan emberek, akiket már ismertem. Úgy voltam vele, hogy barátokként ott leszünk egymásnak, és támogatjuk egymást, így pedig könnyebb lesz.

Viszont tizenegy-tizenkét éves koromban voltam Hollandiában többször is, egyházi kirándulásokon, és már akkor megtetszett az ország. 

– Hogyan tudnád összehasonlítani a felsőoktatás minőségét?

– Nem lehet egy lapon emlegetni. Először is azt emelném ki, hogy Hollandiában nemcsak arra vannak ráállva, hogy a tanulásban hogyan teljesítek, vagy nemcsak azt várják el tőlem, hogy professzionálisan fejlődjek, hanem az ottani emberek megkérdezik tőlem, hogy hogy vagyok, hogyan viselem az ottani életet, hogyan illeszkedem be. Ez az egyik legfontosabb, hogy nemcsak a karrieremet fejlesztem, hanem az ottani embereket tényleg érdekli, hogy mentálisan egészséges legyek. Egy másik fontos dolog, hogy Hollandiában rengeteg a gyakorlat. Úgy van felépítve a tanulmányi év, hogy mindenhol folyton ott van a gyakorlat. Nem régi könyvekből, nem 10-20 éves anyagokból kell tanuljunk. A turizmusban nagyon fontos, hogy lépést tudjunk tartani az újdonságokkal, és ezért naprakész dolgokat tanítanak. A harmadik dolog az, hogy folyton felkínálnak különféle lehetőségeket, tehát van lehetőség fejlődésre, munkára az egyetem mellett. Azt mondják, hogyha jól elhelyezkedsz a másodév második félévében, akkor esélyed van rá, hogy az egyetem elvégzése után visszahívnak, vagy van olyan ismerősöm is, akivel nagyon meg voltak elégedve, és olyan jól keresett a gyakorlat alatt, hogy elkezdett part-time-ban járni egyetemre, és inkább dolgozott. 

– Hogy érzed magad Hollandiában, hogy sikerült beilleszkedni?

– A beilleszkedés nagyon könnyen ment, nemcsak azért, mert az emberek nagyon nyitottak és befogadóak, hanem azért is, mert az egyetem besegített. Tájékoztattak különböző dolgokról, így például a kultúrsokkról, hogy hogyan nyilvánul meg egy ilyen hirtelen elköltözés egy diák életében. Tehát az első periódus olyan, mintha vakációznál, aztán jön a kultúrsokk időszaka, amikor kezd körvonalazódni, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, és ezután jön a beilleszkedés. Minket az egyetemen is tájékoztattak erről, és ez is sokat segített. A diákélet tekintetében pedig nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy Kolozsváron aktívabb volt a diákéletem. Hollandiában nagyon lefoglal az egyetem, sokat tanulok, mert szeretek tanulni, és szeretem, amit tanulok, ezért nincs időm annyit szórakozni, mint Kolozsváron. 

– Mi az, ami a legjobban hiányzik itthonról?

– A szórakozás, a diákszövetségbe való tartozás, hiszen tevékenykedtem a KMDSZ-ben is, és a család, valamint az itteni barátok, akikkel felnőttem. 

– Mi kell ahhoz, hogy valaki nekivágjon, és külföldre menjen tanulni?

– Az első és legfontosabb dolog, hogy nyitott elmével és szívvel kell odaérkezni, előítéletek nélkül. Az az igazság, hogy észrevettem, itthon az emberek ránéznek egy másik emberre, és látszik rajtuk, hogy egyeseket egyből el is ítélnek. Külföldön ilyen nincs, ha rád néznek, akkor mosolyognak vagy köszönnek. Ezt is meg kellett tanulnom, hogy ne ítélkezzem.

– Mennyibe kerül egy hónap kint, és mire megy el a legtöbb pénz?

– Egy hónapi költségem kb. 1200-1300 euró. A legtöbbet a bér viszi el, ezt követi az étel, az egyetem, a különféle biztosítások – egészségügyi, munkavédelmi. Körülbelül ez az anyagi keretem, és ebből kell gazdálkodnom.

– Mi a terved az egyetem elvégzése után? Kint maradsz,vagy hazaköltözöl?

– Én nagyon szerencsésnek tartom magam, mert úgy látom, hogy Romániában van jövője a turizmusnak, és azok alapján, amiket most tanulok, úgy gondolom, hogy Románia fel fogja tudni ezeket kínálni, mert gyönyörű ország, ez nem is vita tárgya. Szerintem el tudnék helyezkedni itthon is, és nagyon jó lenne hazahozni a tudásomat. Abban reménykedem, hogy az infrastruktúra megerősödik, mire hazajövök. Nem azt tervezem, hogy ahogy kézbe kaptam az oklevelem, egyből hazajövök. Szeretnék még maradni egy-két évet, és dolgozni, ha lesz rá lehetőség. Azonban haza szeretnék jönni, és kezdeni valamit itthon.

– Hogy tekintesz vissza Hollandiából Marosvásárhelyre, illetve milyen útravalót kaptál ettől a várostól? 

– Marosvásárhely gyönyörű város. Hollandiában egy egyszerű kisvárosban lakom, körülbelül akkora, mint Marosvásárhely, viszont sem az építészete, sem az összetettsége nem hasonlítható ehhez. Legutóbb mikor hazajöttem, Kolozsváron szálltam le a repülőről, és autóval jöttem Marosvásárhelyre. Ezt az utat nagyon sokszor megtettem, ameddig Kolozsváron voltam egyetemista, viszont most nézegettem a tájat, a dombokat és a hegyeket. Hollandia egy nagy síkság, ahol minden zöld, lényegében nem beszélhetünk domborzati formákról. Visszatérve Marosvásárhelyre, nekem nagyon tetszik ez a város, úgy gondolom, úgy nőttem fel itt, hogy a szüleim nem aggódnak azért, hogy nem tudok egyedül megélni. Lehet, hogy az élet kínlódás itt – ahogy sokan mondják –, de engem ez nagyon segít külföldön, és emiatt gyorsan tudok alkalmazkodni is. Ennek következtében pedig ki is tűnök a tömegből, és a tanáraim, a diáktársaim is észreveszik, hogy könnyen alkalmazkodom, találékonyabb vagyok. Szóval kedves számomra ez a város, és nem bánnám, ha haza tudnék jönni a környékre, vagy éppen ide.

A Saxion egyetem Deventerben  

Forrás: haafkes.nl