Milyen sportra járjon a gyerek?

(Folytatás az április 12-i lapszámból)

A szakemberek egyöntetű véleménye szerint az egészség megőrzése céljából a különböző korosztályoknál olyan sportfoglalkozást kell választani, ami megfelel a növekedési periódus fiziológiás jellemzőinek. 3-4 éves korban a szimmetrikus mozgások javallottak, melyek mindkét agyfélteke működését igénylik. Ebben a korban a gyerek figyelme, türelme korlátozott, nem igényli a hosszabb, monoton, racionális utasításokon alapuló mozgást. Legjobb, ha vízhez szoktatásra, illetve úszásra íratják be. A tornát is már óvatosan el lehet kezdeni, fejleszti a koordinációt, erősíti az izomtónust, önbizalmat ad. A sízés alapjait is le lehet rakni, játékos gyakorlatokkal. 4 éves korban heti egy alkalommal el lehet járni klasszikus balettre is, de rendszerességgel csak 8 éves kor után járjon. A balett nagyszerű önbizalom- és testtudatfejlesztő, sportra, művészetre nevelő kreatív tevékenység. A korcsolyázást is el lehet kezdeni az ismerkedés szintjén. 5-6 éves korban előnyt élveznek a kifejezetten mozgáskoordinációt fejlesztő gyakorlatok. A testsémafejlesztés már óvodás korban fontos. Bármilyen mozgásra alkalmas a tükörben végzett gyakorlás. A gyermeknek meg kell ismernie a saját testét, a testrészeinek egymáshoz való viszonyát, térbeli elhelyezkedését, ami előkészíti a térbeli alkalmazkodást, és akkor már rátérhetünk a labdajátékok alapjainak megismertetésére, valamint az úszásnemek elsajátítására. Az úszás az egyetlen sportág, amely légzésszabályozásra kényszerít. A ritmusos tempózás, a merülés, a kiemelkedés és lélegzetvétel váltakozása révén a tüdő nagy tréningnek van kitéve, úgy, hogy a felső- és alsótestre egyforma munka hárul. Emellett szinte az összes izmot igénybe veszi, és az egész testet harmonikusan fejleszti. A legősibb, legtermészetesebb koordinációfejlesztő mozgásforma. Javallott a kosárlabda is ebben a korban az ismeretszerzés szintjén (helyváltoztatás labdával, térbeli tájékozódás, fogás, dobás stb.). 6-7 éves kortól el lehet kezdeni a labdarúgást is, mely bármely csapatjátékhoz később alapul szolgálhat. A cselgáncs szintén elkezdhető elemi szinten, nagyszerű koordinációfejlesztő, önbizalom-erősítő, ugyanakkor a bátorság, tisztesség, szerénység, becsületesség, küzdőszellem kialakítását szolgálja. 7-8 éves korban el lehet kezdeni az atlétika és a küzdősportok gyakorlását. A törzs izomzatát egyenletesen fejlesztő foglalkozások ajánlottak. Folytatódhat a kosár-, kézilabda, de csak heti egyszer, és nem versenyszerűen. A szakemberek óva intenek az egykezes sportágaktól ebben a korban. Személyes tanácsadás, az egyéni edzésprogram is fontossággal bír. Ebben a korban már megerősödnek az egyéni sajátosságok, tisztán látjuk, miben erős, miben gyengébb a gyerek. 9-10 éves korban az aszimmetrikus mozgások fejlesztése kell hangsúlyt kapjon, ekkor különböző módon terhelődik a test és az agy két oldala. Itt már bejöhet a tenisz, a vívás, a snowboard. A fizikai erőnlétet is fejleszteni lehet, és a versenysportok is elkezdhetők. 10-11 éves kor után maximálisan előtérbe kerül a személyes tanácsadás, az egyéni edzésprogram tervezése a különböző sportágakban, a következetesség, a kitartás jegyében. A csapatsportokban gyakorta már ebben a korban leigazolják a gyerekeket, ami sokszor erős eredménykényszer hatására negatív következményeket von maga után. Arra a kérdésre, mit sportoljon a gyerek, Magyarországon már 2007-ben megszületett a tudományos válasz a Sport Navigátor program létrehozásával. Tudományos módszerekkel (antropometriai, mozgásszervi, pszichológiai vizsgálatok segítségével) megállapítják a gyerek fizikai és pszichikai tulajdonságainak megfelelően, hogy melyik sportág javallott neki, hol érhet el sikereket. Ugyanakkor kiszűrődnek a fejlődési rendellenességek, a hanyag tartás vagy a gerincproblémák is. Fel kell hívni a szülők figyelmét arra, hogy egyes sportok, pl. a talajtorna, súlyemelés, testépítés korai intenzív tréningezéssel gátolják a növekedést. A túlzott izomerősítés a gyermek növekedési szakaszaiban a csont és ízületi kapcsolódások sérüléseit okozhatja. Mielőtt belevágnánk a szakedzésekbe, felvállalnánk egy sportágat, alaposan vizsgáltassuk ki a gyerek egészségi állapotát, felépítését, szívműködését. E vizsgálatok alapján a szülő tiszta képet nyer gyermeke képességeiről, egészségi állapotáról, sportbeli irányultságáról, és el tudja dönteni, melyik a legmegfelelőbb sportág gyermeke számára, mihez van tehetsége. A romániai versenysportokban alkalmazott szelekció, pontos mérések hiányában, sajnos sok kívánnivalót hagy maga után, s sem a sport, sem a gyerek javát nem szolgálja. Ez úgy működik, hogy a gyereket a szülő beíratja arra a sportágra, ami akkor jó hírnevű, aztán évekig oda jár. Az edzők részéről a szelekció abban merül ki, hogy eljárnak az iskolákba, kiválogatják a szemre ügyes „jó futó” gyerekeket, és sokszor előfordul, hogy mérések hiányában problémás gyereket is beválogatnak. Így történhet meg, hogy lúdtalpas gyereket évekig korcsolyázni, hokizni járatnak, ami ellenjavallt neki, vagy kis termetű, gyenge csontozatú gyereket fogadnak be sífutásra, s az eredmények elmaradnak, de emellett a nagy hajtás következtében a szervezet raktárai kiürülnek, és működési zavarok lépnek fel. Helytelen a korai eredményhajszolás, amely Romániában főleg a csapatsportok esetében követhető. A korai versenyeztetés, a túlhajtás pár év alatt kiégeti a gyereket, s mikor tényleg bizonyítani kéne (nagyobb korosztályoknál), az eredmények elmaradnak. Milyen sportra járjon tehát a gyerek? Amilyent szeret, s amely harmonikusan fejleszti, és nem annyira eredménycentrikus, mégis sikerélményt nyújt.

Bogdán Emese