Büntetést kockáztat az ország az Európai Bizottság részéről, ha az év végéig nem teljesíti az ivóvízhálózattal és csatornarendszerrel kapcsolatos saját, korábbi vállalásait.
Büntetést kockáztat az ország az Európai Bizottság részéről, ha az év végéig nem teljesíti az ivóvízhálózattal és csatornarendszerrel kapcsolatos saját, korábbi vállalásait. Ezt a hírt kedden a közszolgálati rádió szellőztette meg, és ha még nem tudtuk volna, hogy komoly gondok vannak az uniós pénzek lehívásával, hétfőn fény derült egy levélre, melyet ugyanebben a témakörben a régiós alapok európai biztosa küldött a kormánynak.
Ez a levél – melyet a kormány még áprilisban kapott, és azonmód söpört is be a szőnyeg alá, viszont egy ellenzéki honatya hétfőn bemutatta a parlamentben – jól árulkodik a pályázati pénzek körüli káoszról, mert a hátterében az is ott van, hogy a szállítási és európai uniós alapokat kezelő minisztériumokat bíráló levelet az a biztos küldte, akit pont a mostani kormányoldal delegált még 2014-ben az Európai Bizottságba. A politikai ellenfelek bírálata – akár indokolt, akár nem – annyira megszokott, hogy már fel sem tűnik, viszont mikor valaki a saját táborát hordja le, az azt jelenti, hogy ott tényleg baj van. És nem is kicsi, amint az említett biztos asszony írja, arra híva fel a figyelmet, hogy szép hazánk az infrastrukturális fejlesztéseket illetően még mindig többéves projektek kivitelezésével bajlódik, és fontos szabályokat áthágva igyekszik újabbakat beindítani, amivel a későbbiekre nézve bírságokat és előre nem láthatott költségnövekedéseket kockáztat.
A levél kapcsán az ellenzéki politikus menetrendszerűen a kormányfő és a két illető miniszter menesztését kérte. Csakhogy ez nem volna több tüneti kezelésnél egy sokkal mélyebben gyökerező bajra. Arra, hogy ész nélkül vezetik ezt a jobb sorsra érdemes országot. Csak így fordulhat elő, hogy például a vidéki víz- és csatornahálózatoknál maradva, egyes településeken van víz, máshol már építettek csatornát. Ritka az olyan helység, ahol mind a két hálózatot sikerült megpályázni és kiépíteni, de általában ezeknél meg azt látni, hogy a külön-külön tervek alapján épült közművek sehogy sem akarnak összefüggő rendszerként működni. Mibe került volna pár éve kiókumlálni egy olyan közműfejlesztési stratégiát, hogy egy adott településen egyszerre építsék ki a víz- és csatornahálózatot, aztán aszfaltozzák le utána az utat is, s ne egyenként, különböző forrásokból lehessen pénzt szerezni ezekre az egymással valahol nagyon is összefüggő dolgokra? És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy közben az ott élőknek olyan életszínvonalat is kellett volna teremteni, hogy bírják kifizetni a vezetékes ivóvíz és a csatornadíj számláját, ami sokak számára luxus a huszonegyedik század Európájának keleti végén. Ez még nagyobb baj, mint az, hogy az unió fejlesztési eurómilliárdjait fejetlenül költik el.
