2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elindult a Diáksztori II. évadja

Vannak olyan témák, amelyekről az emberek nem szívesen beszélnek még a hozzájuk közelállóknak sem, pedig nagyon is fontos lenne. Sokan szégyellik, félnek a társadalom véleményétől, és lehetséges, hogy a bosszútól is. Ezért inkább hallgatnak a sebeikről, hallgatnak a bántalmazásokról. Azonban ezeket a súlyos problémákat nem lehet a hallgatással megoldani. 

Az Érted diákszervezet azért hozta létre a Diáksztorit, hogy minél jobban visszaszorítsák az iskolai bántalmazásokat, a hatalmi visszaéléseket, illetve azért, hogy segítséget nyújtsanak az áldozatul esett diákoknak. Az első évadban képregények formájában mutatták be a történeteket, viszont a második évadban már színihallgatók közreműködésével készülnek filmek a történetekből. Ezekből pedig sajnos nincs hiány.

A Diáksztori második évadjáról és az Érted további terveiről Domokos Ferencet, a szervezet szóvivőjét kérdeztük. 

Domokos Ferenc


– Milyen volt a Diáksztori első évadja, és milyen újdonságokat hozott a második?

– Az első évad megpróbálta képregények formájában, rövid történeteket elmesélve bemutatni azokat a megtörtént iskolai eseményeket, amelyek bántalmazásról, valamint hatalmi visszaélésről szólnak. A célkitűzések közé tartozott az is, hogy az áldozatok szempontját ismertessük meg a közönséggel. Ennek a projektnek egy óriási sikert tulajdonítottunk, ebből kifolyólag több sajtóorgánum is felfigyelt rá, és valóban fontosnak tartotta, hogy az ilyenfajta visszaélésekre reagáljon. A második évad ezt próbálja tovább fejleszteni. Még számos anyag van, amivel tudunk dolgozni, és ennek köszönhetően indult el a második évad, amelynek keretein belül már nem rajzokkal és képregényekkel próbáljuk továbbadni a tragikus történeteket, hanem ezúttal kolozsvári magyar színihallgatók közreműködésével készítünk kisfilmeket. Fontosnak tartom kiemelni azt is, hogy a kisfilmek románul vannak feliratozva, mivel az a célunk, hogy ezek a történetek minél több emberhez eljussanak és az ilyen tekintetben szükséges érzékenyítést elérjék. 

– Miért éreztétek fontosnak a változtatást?

– Alapjában véve úgy gondoltuk el a projektet, hogy nem egyfajta tevékenységet fog ez jelenteni az elejétől a végéig. Viszont azt sem szerettük volna, hogy ez rövid idő alatt lejárjon, ugyanis mindenki számára világos, hogy a továbbiakban is nagyon sokat kell dolgozni ezért a nemes ügyért. Ilyen tekintetben amellett, hogy a MAKOSZ (Magyar Középiskolások Országos Szövetsége) is segít a különböző megkeresőknek, valamint a jelenlegi áldozatoknak megoldani a problémáikat, amennyiben erre igényük van, szerettük volna mi is tovább folytatni a kommunikációt, egy hatékonyabb és egy professzionálisabb, erősebb hatásfokú platformra átvíve a projektet. Jelenleg a Diák-sztori a Facebookon, illetve az Érted YouTube-csatornáján érhető el.

– Az első évad elkezdése óta megközelítőleg hány történetet kaptatok?

– Több tucatot. Már amikor elkezdtük a projektet, több mint 50 történetet kaptunk, és ezeket próbáltuk, amennyire lehetett, önmagukban feldolgozni, de voltak olyan alkalmak is, amikor különböző történetek hasonlítottak egymásra, ilyenkor megpróbáltuk ezeket egységesen átadni. Ilyen tekintetben mindig elvégeztünk finom módosításokat, hogy ezek a történetek ne legyen felismerhetők sem a nevek, sem a helyszín alapján. Ellenben a lényeges történések ugyanazok maradtak, és reméljük, hogy valamennyire átérezhető a problémának a súlyossága minden külön incidens tekintetében. 

– Milyen fejlesztések várhatók még az Érted szervezeten belül?

– Több mint egy évvel ezelőtt indult el ez a kis szervezet, ami az Érted nevet viseli. Azóta relatív gyorsan, szinte exponenciálisan sikerült növekedni, még a járványhelyzet ellenére is. Ennek az egyik legárulkodóbb jele, hogy a kezdeti 21 fős csapatból mostanra egy szinte százfős szervezetté duzzadtunk. A szigorítások ellenére is, amelyek valamilyen szinten megkötik a kezünket, például rendezvényszervezés tekintetében, megpróbáljuk kitölteni a rendelkezésünkre álló idősávokat. Online különféle előadásokat szervezünk, ilyen például az Érted Talks. Ennek az első kiadása Marosvásárhely polgármesterével, Soós Zoltánnal készült, viszont az elkövetkezendő hetekben már lehet számítani következő epizódokra, amikor is próbálunk különböző szakmai területeket megközelíteni, vagy éppenséggel ismert személyeket megszólaltatni fontos ügyekben. A jövőben várható például egy, a romák helyzetéről szóló beszélgetés, és a későbbiekben további rendezvényekre is lehet számítani, mint például amilyen volt a marosvásárhelyi Teleki Tékát bemutató Hi-sztorinak az első kiadása. Ezt még akadályozza a járvány, viszont most már, hogyha hihetünk a jeleknek, hamarosan visszatérhetünk a hagyományos rendezvényekhez is. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató