2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Június 9-én európai parlamenti és helyhatósági választások voltak országszerte. Mint ismert, hivatalosan május 10-én kezdődött a kampányidőszak. Ezúttal milyen kampányajándékokra lehetett számítani? A skála igencsak széles, mivel országszerte a választópolgárok szabadon „választhattak”: nyalókát, toalettpapírt, miccset és sört, tusfürdőt vagy sampont, de volt, ahol a „pománákat” pénzösszegre is be lehetett váltani. Vagy még mindig be lehet?

Fontos tudni, hogy a választási ajándékokat a PSD-nek köszönhetik a polgárok, ugyanis ez az a párt, amely feltalálta a választók számára az olajjal, cukorral, liszttel és más fogyasztási cikkekkel teli zacskót vagy vödröt – jegyezte meg tavaly júliusban a Digi24.

Közel 30 éve ez a lehetőség a többi pártot is megihlette, és diverzifikálta a választási ajándékok kínálatát, amelyet minden választáson alkalmaztak. 2024-ben sem volt ez másképp.

Milyen választási üzenettel bír egy gombóc fagylalt?

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) marosvásárhelyi szervezete 2019. április 21-én büntetőfeljelentést tett a szintén marosvásárhelyi Demokraták Szövetsége (ALDE) ellen a választók megvesztegetése miatt, ugyanis az utóbbi párt ingyenes fagylaltot kínált több gyermeknek a marosvásárhelyi Somostetőn. A PNL szerint az ALDE megsértette a Büntető törvénykönyv 386. cikkelyét, amely kimondja, hogy „pénz vagy olyan áru és termék felajánlása, adományozása, amely a választópolgárt arra ösztönözi, hogy egy adott pártra vagy jelöltre szavazzon vagy ne szavazzon, hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel és bizonyos jogok gyakorlásától való eltiltással büntetendő”. 

Ehhez képest a PNL feljelenthette volna saját magát is 2020-ban. A Giurgiu megyei Oinacu községben több PNL-aktivista áruval tele zacskókat és pólókat osztogatott a helyi lakosoknak, hogy pártjuk szavazatokat szerezzen a helyhatósági választásokon. 

A News.ro szerint idén május 2-án a PNL a Iaşi megyei Paşcani-ban büntetőfeljelentést tett a PSD vezetősége ellen. Az ok ugyanaz: megvesztegetik a polgárokat. A liberálisok több olyan képet is mutattak, amelyen szociáldemokraták élelmiszercsomagokat osztogattak, kolbászt, kenyeret, kalácsot és csirkét ajándékoztak a polgároknak. Vajon a PNL 2020-as zacskói miket tartalmaztak?

De milyen választási üzenetet hordoz egy nyalóka és egy toalettpapír, mindez pont a kampányidőszakban?

Galac megyében, de a megyeszékhelyen is kiosztottak a polgároknak a PNL helyi elnökének, George Stângănak a nevével feliratozott tusfürdőt, „amely tisztítja és felfrissíti a bőrt”, mosogatószert, „amely gyorsan eltávolítja a zsírt és a szennyeződéseket”, és „tisztává teszi az edényeket”, nedves törlőkendőket, valamint gyümölcsízű nyalókákat is kaptak a lakosok. 

Az elsők között volt Laurenţiu Viorel Gîdei PSD-s képviselő, aki nyilvánosan is kifejezte felháborodását a galaci PNL választási gyakorlatával kapcsolatban:

 „Legyünk komolyak, hagyjuk abba a gúnyolódást. Projektekre van szükségünk, komoly dolgokra. Nincs több liszt és cukor, most a tusfürdővel kezdtük. Ez egy rémálom. Megvetéstől, gúnytól, a galaci emberek megcsúfolásától bűzlik. Egész teherautónyi ilyen szemét van ezekből a nyomorult termékekből, amelyekkel megalázzák a galaci embereket” – mondta Laurenţiu Viorel Gîdei.

 A PNL galaci szervezetének elnöke, George Stângă hozzátette: „Ha valaki úgy gondolja, hogy valami törvénytelenséget követtünk el, forduljon az illetékes intézményekhez”.


Karácsonkőn is konfliktusok adódtak a két párt között 

A liberálisok karácsonkői fiókjának tagjai azzal vádolják a szociáldemokratákat, hogy a város több részében olajat, lisztet, cukrot és rizst osztogatnak. A liberálisok helyi fiókja, amely nem vett részt a PSD-vel együtt a helyhatósági választásokon, azt állítja, hogy az élelmiszerek mellett választási szórólapok is voltak. 

Bârnován is ajándékokat osztogattak a liberálisok

A Iaşi megyei Bârnován idén például cukrot, olajat, kekszet, de akár pénzt is lehetett igényelni, ha az illető polgár lemondott az élelmiszercsomagról. Hírforrások szerint a liberális Mihai Bălan utasította a polgármesteri hivatal néhány alkalmazottját, hogy a község művelődési központjában készítsenek olaj-, cukor- és egyéb csomagokat, hogy ezeket Bârnován szétosszák. A választási adományok válogatását és előkészítését a Mihai Bălan „báró” által vezetett községháza egyik helyi rendőre felügyelte.

George Tincu helyi tanácsos rajtakapta a községháza alkalmazottait, amint a csomagokat a kulturális központban készítették elő. A helyi tanácsos összeveszett a csomagokat válogató alkalmazottakkal, akik nem örültek, hogy tetten érték őket.

 „Ez egy közterület, egy olyan hely, ahol kulturális tevékenységet kellene végezni, nem pedig választási csomagokat, megvesztegetést előkészíteni. Ezekkel a csomagokkal Mihai Bălan győzni akar. A hölgyek munka közben választási csomagokat készítenek! Ha ezek a választási csomagok a munkaköri leírás részei, rendben. A Selgros-ban vásárolták őket, a mi pénzünkön, a választási kampányhoz. Aki nem akar csomagokat, annak szavazatonként 250 lejes juttatást adnak” – írta Facebook-bejegyzésében George Tincu.

Választási kampány Zsilvásárhelyen 

Áprilisban nem volt hiány szokatlan helyszíneken tartott politikai gyűlésekből, de kampányadományokat is osztottak ki az embereknek. Gorj megye PSD-s vezetői Zsilvásárhelyen a városházán szerveztek találkozót, majd a polgárokat egy étkezéssel (miccsel és sörrel) is megajándékozták a község egyik teraszán. 

Miután a felvételek nyilvánosságra kerültek, a választási bankettet ponyvával takarták el, és az étkezés utáni partit az étteremben zárt ajtók mögött tartották meg. A helyi polgármester azt állítja, hogy semmi politikai vonatkozás sincs a dologban, csak egy jótékonysági rendezvényről van szó. 

Érettségi gyorstalpaló, szemfenékvizsgálat, vérnyomás- és vércukorszintmérés és egyéb egészségi gondok miatt is házhoz mentek a pártok orvosai. 
Elvégre mi lehet fontosabb a választópolgárok egészségnél?

Érdemes visszapillantani 2023 nyarára, pontosabban június és júliusra. A politikai pártok már akkor előrevetítették az idei választásokat. A Digi24 a következőket írta akkor:

 „Úgy tűnik, hogy a három hazai fő politikai pártnál – PSD, AUR és PNL – már feléledt a tipikus romániai szokás: az ajándékozás a szavazatokért. Négy választási fordulóval – helyhatósági, európai parlamenti, parlamenti és elnökválasztás – teli év következik, és a pártok politikai ajánlata ismét a választási kenőpénzeken alapul. Azzal a különbséggel, hogy a klasszikus termékeket (olaj, liszt, cukor stb.) a 2024-es választási évre felváltották a szolgáltatások: orvosi vizsgálat és érettségi konzultációk” – írta a Digi24 tavaly júliusban. 

Tavaly július 7-én az AUR orvosi karavánja Bákó megyében volt, és sorra látogatott el Neamţ, Szucsáva, Botosán, Jászvásár, Vaslui, Galac, Brăila, Tulcea, Konstanca településekre is. 

A PSD és a PNL is beszállt tavaly a választások előtti kampányba, és az ország számos településén ingyenes orvosi szolgáltatásokat kínált. A PSD Facebook-oldalán július 2-án közzétett bejegyzése szerint „Ingyenes orvosi szolgáltatásokat kínálnak Călimăneşti-en”. Az akciót Constantin Rădulescu, a vâlceai PSD vezetője koordinálta, és az ingyenes konzultációkat kínáló orvosok között pártigazolvánnyal rendelkezők is voltak. 

 „Néhány óra alatt csaknem 200 személy érkezett a Călimăneşti központi terén külön erre a célra kialakított helyszínre, hogy ellenőriztesse egészségi állapotát. Ultrahangos konzultációt, valamint vérnyomás- és vércukormérést vehettek igénybe a polgárok. Sőt a megvizsgáltak között olyan turisták is voltak, akik kezelésre vagy pihenésre érkeztek az üdülőhelyre” – állt a PSD közleményében.

 A Karaván Gorjért mozgalmat Ion Iordache liberális szenátor koordinálta. A tvsud.ro egyik híréből kiderült: „A Karaván Gorjért újraindult, és ingyenes orvosi konzultációkat kínál. Több orvos járja majd végig a községek falvait, hogy megvizsgálja az embereket. Több szakterületen is lesznek orvosok, és a falusiak ingyenes orvosi vizsgálatokat vehetnek igénybe – áll a cikkben.

Tavaly május végén a PSD több megyében kampányt indított, amelynek keretében korrepetálást kínált az érettségire készülő diákoknak. A korrepetálást különböző tantárgyakból (román nyelv, matematika, történelem, földrajz, kémia, fizika, informatika, közgazdaságtan, logika) a párt székházában tartották szociáldemokrata tanárok. 

A PSD câmpulungi szervezetének Facebook-oldalán közzétett közlemény szerint a korrepetálás ingyenes volt, az érdeklődőknek telefonon kellett időpontot kérniük. 

A PSD máramarosszigeti fiókja az érettségi vizsgák előtt szintén ingyenes korrepetálást ajánlott fel a diákoknak. „Az oktatás KELL legyen az első! Ingyenes korrepetálás az érettségire a PSD máramarosszigeti székházában!” – volt olvasható a szociáldemokraták Facebook-oldalán közzétett közleményben.

Tavaly februárban ingyenes szemészeti rendelőt nyitottak a PSD nagyszebeni székhelyén. A polgároknak időpontot kellett kérniük, és az orvosdoktor csapat olyan orvosi szolgáltatásokat ígért, mint szemvizsgálat, szemnyomásmérés, szemfenékvizsgálat, szürkehályog kezelése.

 „Az orvosi vizsgálat összetettsége miatt óránként átlagosan három beteget lehet ellátni. Az igények számától függően a program az elkövetkező hónapokban bővülni fog” – állt a PSD helyi közleményében.

Summázva tehát: tavaly – de idén is, elvégre az élelem sokat drágult – komolyabb adományokkal segítették a politikai pártok az állampolgárokat. Elvégre mi is lehetne fontosabb a választópolgárok egészségénél? Hogy a vírusokat és baktériumokat elűzzük, idén ehhez már tusfürdőt, szappant és toalettpapírt is biztosítottak. Tisztára moshatjuk vele magunkat! Akinek ebből túl sok lenne, megpróbálhatta a csomagot 250 lejes utalványra váltani. A választópolgárok kaptak nyalókát, és kaptak toalettpapírt is. Biztos, ami biztos, jusson mindenhova. A cukor, olaj, csirke, kolbász, kalács, szalámi, kenyér? Ez is mind jól foghat, elvégre nem tudjuk, hogy választások után mit érünk. Legyen ott a kamrában. Biztos, ami biztos. 

És hogy a fiatal generáció is tudja majd, hogy kinek és minek köszönheti a tudást: az ország diákjainak közel 50 százaléka nem érti, hogy mit olvas, és nem tud értelmezni egy információt. 11 százalékra tehető azon iskolások száma, akik könnyen megértik az írott szöveget, mi több, képesek összefoglalni annak tartalmát – jelentette a Brio nevű platform tavaly májusban, de az év végi eredmények sem mutattak változást: a PISA-felmérés és az Edupedu oktatási szakportál szerint a 15 éves diákok körében végzett készségfelmérésen Románia ismét az utolsó előtti helyen végzett az EU-ban. 

Ami még ennél is elkeserítőbb, az oktatási minisztérium tavaly novemberi jelentése alapján közel 8500 olyan diák kapott érdemösztöndíjat, akiknek az átlaga nem érte el az átmenő 5-öst. Ezek közül 2500-nak 4-esnél alacsonyabb volt az átlaga, de kiderült, már 1,59-es átlaggal is kaptak 450 lejes érdemösztöndíjat.

Összegezve: világossá vált számomra ez a purifikációs mozgalom a politikai pártok részéről. Kitisztítanak, pontosabban megtisztítanak bennünket kívül-belül. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató