Mi lennénk a zoomerek, a legújabb boomerek (?!)

• 2024-12-12 17:00:00

• Tasnády Ádám

„A Z generáció fél a visszautasítástól, mert nem tanulta meg kezelni azt” – olvasom az egyik hazai hírportál oldalán a kijelentést. Az állítás rendkívül általánosító, és figyelmen kívül hagyja a generáció környezeti és kulturális sajátosságait. Pont egy olyan generációról írják ezt, amelynek, lassan 25 évesen, magam is a tagja, szerves része vagyok, tehát az érintettségem okán kénytelen vagyok ehhez hozzászólni, cáfolni. 

A gyermekkoromat meghatározó mondatok közé tartozott, hogy a mi generációnk, tehát a zoomerek fogják a sírba dönteni a világot. Igen, igen, jogos, nem tudom, milyen volt a 2000-es évek előtt élni, nem tudom, milyen volt a kommunizmus, az igazán nehéz élet, a demokrácia teljes hiánya, a szabad akarat fogalmának teljes tagadása, de egy biztos: az én generációm cipeli  a múlt század összes veszteségét és hiányát, a tanult tehetetlenséget és a 21. század pszichológiai nyomását. Mindig nehéz volt, de napjainkban a valóság és a virtualitás határán kell élnünk, és valamilyen formában helytállnunk. A határok elmosódtak, és csak idő kérdése, hogy a hominidák csoportja egy szinttel lejjebb költözzön a darwini láncon. 

A szorongás és a stressz az én generációm egyik leggyakoribb mentális egészségi problémája és a 21. század legnépszerűbb népbetegsége. Egyre többen ismerik fel, hogy egyedül nem képesek lépést tartani a napi nehézségekkel – a pszichológiai rendelőkben egyre nehezebb időpontot foglalni. Ez is jól mutatja: a zoomerek az előző generációkhoz képest sokkal nyíltabban beszélnek a mentális egészségükről. Ennek eredményeként jobban tudatosították az elutasítás által kiváltott érzelmeket és az azok kezelését célzó módszereket. A terápiás lehetőségek és mentálhigiénés programok szélesebb elérhetősége is hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok fejlesszék megküzdési stratégiáikat. 

A digitális technológiák, például a közösségi média folyamatos összehasonlításra és elérhetőségre kényszerít bennünket – lehet mondani, hogy nem kell használni, de már minden információcsere az online térben zajlik, nem lehet megkerülni, főleg a 2020-as pandémia után, amikor a hibrid lett a legújabb jelenléti forma.

A folyamatos teljesítménykényszer megtanította a generációmat arra, hogy ne féljen a visszautasítástól. Színházi karrierem során egy nap annyi el- és visszautasítással találkoztam, mint más egy év alatt. Egy pályakezdő, aki az egyetem padjait elhagyva próbál munkát keresni, abban a reményben, hogy szükség van rá, az állásinterjún – amennyiben napjainkban még szükség van ilyesmire, elvégre az előszoba-hivatal rendkívül forgalmas – azzal a kérdéssel szembesül, hogy mennyi tapasztalata van?! Mert olyan személyt keresnek az adott posztra, aki már jártas. Ennek ellenére ez a generáció folyamatosan arra törekszik, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak – ha nem belföldön, akkor külföldön. Csak a színházi világból hány meg hány remek alkotó szolgálja az anyaországi színpadokat, mert itthon nem volt eléggé tehetséges – és az előszoba-hivatalban, a szereposztó díványon sem volt jó. 

Ne felejtsük el, hogy ez a generáció már az iskolában sem a ’80-as évek elvárásaival szembesül. Már vannak bizonyos szituációk, tettek és szavak, amelyeket nem lehet a konyhamalaccal megetetni. Iyen például a bántalmazás és a zaklatás. 2007-ben mi sem ismertük ezt a szót (fekete pontot kaptunk egy véletlenül meghallott gúnyolódásért, de ez is ritka volt), ám mi tagadás, a mi generációnkban ütötte fel a fejét a legtöbb iskolai bántalmazás: „A 2010-es évek elején a romániai iskolákban a bántalmazás egyre nagyobb figyelmet kapott, különösen a közösségi média és az online tér növekvő hatása miatt” – derül ki az UNICEF, vagyis az ENSZ Gyermekalapjának nemzetközi jelentéséből.

Közismert tény az is, hogy a bántalmazás szankciója a kiközösítés, a kirekesztés pedig maga a visszautasítás. 

Annak ellenére, hogy a Z generáció a világ legösszekapcsoltabb generációja, sokan magányosabbnak érzik magukat, mint bármelyik korábbi generációbeli. A digitális kommunikáció nem helyettesíti a személyes kapcsolatok mélységét, ami hozzájárul a társas elszigeteltség érzéséhez – hívja fel a figyelmet a GlobalWebIndex (GWI) kutatási és adatelemzési vállalat, amely a digitális fogyasztói viselkedés tanulmányozására szakosodott, illetve a Publicis Groupe Central & Eastern Europe marketing- és kommunikációs holdingvállalat, amely a közép- és kelet-európai régióban is aktív. 

Összegezve, ki merem jelenteni, hogy az én generációm, a híres zoomerek egyáltalán nem félnek a visszautasítástól, mert rendkívül jól megtanultuk – megtanították nekünk – kezelni azt, elvégre ezzel születtünk, erre szocializálódtunk. Számtalanszor hallottuk, belénk nevelték, hogy mi leszünk az első generáció, amely  a világot a rossz irányba fogja vezetni – az önbeteljesítő jóslatokat meg is tagadtuk, mert nem mi visszük most a pálmát, amely teher alatt nő, csak nem mindenki pálma… Mi, akikbe belenevelték azt, hogy értéktelenebbek vagyunk az ábécé többi generációbetűjénél –, s most is ezt kapjuk, de nem értem, milyen jogon?! Hát kikérem magunknak, magunkért: NEM félünk a visszautasítástól.