2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki dilemma

Vannak dolgok, állapotok, folyamatok, amelyek itt sorakoznak, zajlanak az orrunk előtt. Mindenki érzékeli, látja, mégsem vonjuk le belőle a logikus következtetést. Nem mondjuk ki ilyen vagy olyan gátlások miatt. Ahogyan a zseniális, de addig tévúton járó detektív vagy folytatásos krimi nyomozó hőse kiált fel a temérdek bizonyíték, nyom, felvétel, adat és profil falra kiszegzett tablója előtt a hirtelen megvilágosodás pillanatában: „hiszen csak ez lehet, így történhetett!”

Ha nézted az idei foci-Európa-bajnokságot, neked is feltűnt. Sőt évek óta ez a tendencia folytatódik. Puskásék, az Aranycsapat idejében még elképzelhetetlen volt, pedig akkor még teljében működött az átkos gyarmati rendszer. És vele együtt, tőle elválaszthatatlanul a kapitalizmus (bocs: imperializmus) általános válsága, ahogyan azt Lenin megjósolta. Sőt Csejdiné is a Korzó köz sarkán. (A fiatalabbaknak mondom, az illető hölgy hírneves jósnőként fejtette ki áldásos tevékenységét a harmincas évektől a szocializmus beköszöntéig törvényesen, azután haláláig suttyomban a vásáros parasztok és levitézlett dámák örömére.) Szóval az elválaszthatatlanságok sorában ott sürgölődött a gyarmati népek felszabadulása, felszabadítási harca, amelyet hathatósan támogatott ideológiai szinten és más eszközökkel, pl. fegyverrel, gyógyszerrel vagy egyetemi tanulmányok biztosításával a Szovjetunió (Lomonoszov egyetem, Lumumba-egyetem, kémképző központok) és a szocialista tábor népi demokratikus rektori hivatalainak sokasága.

A népek odalent Afrikában és átellenben Ázsiában megismerték Európát, és minden felszabadultság ellenére (amit kivívtak) idevágytak, vágynak vissza. Mások azt mondták, nem mi, hogy a fiúk, lányok nem tudtak élni a szabadság adottságaival, rosszul vagy hiányosan tették, teszik meg a kötelező lépést a törzsi társadalmaktól a modernség elfogadásáig és részleges elutasításáig. Nem találták még meg a saját útjukat, ezért a könnyebb utat választották, Észak és Nyugat felé keresik és találják meg a bevándorlás kiskapuit, legyőzve az akadályokat és kerítéseket. Úszva, kis lélekvesztőkben, furfangos módon jönnek, érkeznek. Így született meg a migránsok kérdése.

Ugyenezen kérdés mellékhajtása a bevándorolt fiúk és lányok, valamint gyermekeik tehetsége a sikeres labdarúgócsapat-építésben, játékosszerzésben és -pályafutásban, a gólgyártásban. Az aranyérmek. Minden nagymenő, anyagilag tehetős klubnak vannak – egyre többülnek és ifjodnak – afro-ázsiai játékosai, tartaléka, ificsapata, utánpótlása, sztárja. Rájuk építenek, ők a csapat aranytartaléka, sikeres dzsungelharcosai, őket játszatják, ünneplik, fizetik meg. Joggal, tapsunkat, szurkolásunkat érdemlően.

Valljuk be, nélkülük az utóbbi évek világ- és Európa-bajnokságai, focitornái, kupaküzdelmei, az egyes mérkőzések sehol sem lennének. Jó, mondjuk így: unalmas lenne, egyhangú, talán sokkal primitívebb. Szemgyönyörködtetés kizárva. És a lelátók sem telnének meg. A román csapat egyik elfogult kommentátora a hollandoktól elszenvedett tisztes vereség után azt állította a tévényilvánosság előtt, hogy Iordănescu sárga csapata nem is igazi hollandokkal játszott, hanem a gyarmatokról összetoborzott külföldiekkel, akiknek ugyan odaadták a holland címeres mezt és állampolgárságot, de mégsem Van Dyck vagy Rembrandt, Orániai Vilmos és Van Gogh leszármazottai. Nem vér szerinti hollandusok. Van benne valami. Főleg rejtett rasszizmus.

Kiszikkadt volna Európa saját sportbázisa? 

Ebből következik a logikai lépés, hogy a bevándorlást ellenzők – akik az európai parlamenti választásokon előretörtek, és megalakították a patrióták frakcióját – tulajdonképpen a labdarúgás és a minőségi csúcssportok ellenségei. Hiszen ma már mindenféle sportágban jelentős számban vannak jelen azok, akik nem európai ősökkel, elődökkel büszkélkedhetnek.

Hallottam olyan vélekedést, hogy fel kellene állítani afféle próbapályákat, ahol alkalmassági vizsgálatnak vetik alá a bevándorolni szándékozót. Ért-e valamihez, bírja-e a mezőgazdasági munka (kapálás, szőlőmetszés, aratás stb.) nyűgét, fáradalmait. Tud-e gépeket kezelni? Vagy egyetemi oktatásban, laborban dolgozni, kutatni, disszertálni? Bár az efféle szakemberre otthon, az eredetországban is szükség lenne. Vagy tévednék?

Tudom, ha az ellenzőkön állna, csak azokat engednék be, akik sikeresen kezelik le a lasztit, felsőfokon dekáznak, mindig kapura lőnek, akik kivédik a rohadt tizenegyeseket, vagy akik tízből tízet dobnak csont nélkül kosárra.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató